Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Arany János - A lacikonyha

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

A lacikonyha

Vásári kép

   El innét, finnyás orru satnya nép!
El, vékonypénzű, holdvilági faj,
Melynek eleme csak illatolaj,
S befogja orrát ha szabadra lép!
El e puhult nép! nincs közöm velek,
A lacikonyháról énekelek.

 

Csillámlik a fagy, a hideg kemény;
Vacog a „szomszéd” áruló helyén,
Kezében a rőf táncol és remeg,
Hű gazdáját nem egyszer csalja meg:
Vigasztalás csak az, hogy a vevőt
Háromszor csalja meg, míg egyszer őt.
Most a lyány arca s a mézbábos orra
Sokkal pirosabb, mint nyaranta volna;
Most János, a tót, méri sátorát,
Meghajtja sűrűn a telt csutorát,
A ponyva-árus, szabad ég alatt,
Lehintett szalmán fel s alá szalad,
Gondolja: beh jó volna egy kemence,
Mely a vásárt befűtené egyszerre!
Csak úgy neveti őt egy sanda ló,
Széles gyökérre vergődött kofa,
Ki a hidegnek alig néz oda,
Fűtvén bokáit bögre-kandaló.
A köszörűs acélja sustorog,
Kövérül a víz megfagy míg csorog.
Kalmár, szatócs nép tördeli kezét,
„Jeszuszt” kiáltoz, s nem leli eszét;
Mintha meglopták volna, nyugtalan,
Pedig nem épen rossz vásárja van.
De „Angyal Bandi” meg „Zöld Marci”, „Sobri”
Sehogyse látszanak ritkulni, fogyni,
Sokan pislognak széjjel a ponyvárul:
Nem oly kelendő a szellemi áru -
Kivéve, hogyha szél ur elcsizel
Némelykor egyet enyves körmivel;
De tetten fogja az istóriás,
(Ha ő nem, akkor majd valaki más;)
Kárán okulva rájok könyököl,
S a szél szemébe gúnyosan fütyöl.
Lót-fut sebesen a jövő-menő,
Sűrűn cikázik keresztül-kasul,
Mint mikor a hó fürtös gyapja hull,
Miből a puszták fergetege sző.

   

Ejhaj! cini, cini! dövő, dövő!
Ott ám a jó világ, a jó idő!
Elűl is ponyva, meg hátúl is ponyva:
Sátorbul utcák: ez a lacikonyha.
Éhes kutyák ólálkodnak körül,
A jó szagot kivánják messzirül,
Nem is hagyják el könnyedén a tért,
Sem egy kurjantás-, sem egy ütlegért.
Onnan a bőgő mormolása hallik,
Fülembe onnan klárinét nyilallik,
A cimbalom is zing-zong egy kicsit,
A hegedű, mintha nyúznák, visit.
De nem csupán egy zenekar lehet,
Megszámlálhatni vagy hatodfelet,
Mely mind külön-külön nótát csinál,
Ugróst az egyik, szomorút a más,
Hallik toborzó, tus, vagy áldomás:
Menjünk be, itt szokatlan élv kinál.

  

 Mindjárt elől víg tűz szikrája pattog,
Táncos betyárok érc tenyere csattog;
Sistereg a zsír, kolbász, pecsenye,
Éhes gyomornak bűbájos zene.
Sátorban úgy, mint sátoron kivül,
Füstöt vet a bor, a velő hevül,
Az arc kigyullad, van dallás, kacaj,
Szitok, visongás, mindenféle zaj.
Ott Júdit asszony, abárló kezében,
Hurkát kanyargat a zsír-tóba épen;
Kínnal görnyed le forró lábasáig,
Tokája mellig ér, s melle hasáig.
Bent, asztalánál, húga, egy teli
Képű menyecske, a bort mézeli,
Hint bőven borsot, paprikát a borba,
Úgy osztja szét apró, mázos csuporba;
Körötte vendég áll, vagy ül padon,
Tréfáit űzve, kissé szabadon.
De a menyecske nem durcás cseléd:
Egy kis tréfát, ha nem fájós, elért.

   

Átellen a víg Júdit nénivel
Az ifjuság kuruc dolgot mivel.
Ott húzza három és egy fél cigány
(A brúgóst egybe-félbe számitván).
Meredt szemével a nyúlánk Peti
Cifrázza véknyan, szinte dűl neki;
Míg Dámi egy kiszolgált hegedűn
Utána baktat, lassabban, de hűn;
A bőgős, mint tapogatós halász,
Az alsó hangok mélyén kaparász;
Kint pedig, a szúrós kemény fagyon,
A fiatalság vigalma vagyon:
Szironnyal himzett bő bundáikat
Sátorba hányták a hőség miatt;
Szellős ruhában járják ott kivűl,
Egyik se fél, hogy megfázik, kihűl:
Mert e faj egyszer kap hűlést csupán
S nem lesz melegje többé azután.
Tarkóig érő síma körhajok,
Mint piperőcé, módosan ragyog;
Bársony szegélyű kupeces kalap
Szorítja össze a bársony hajat,
S beárnyékozza, de el nem takarja
A márvány homlokot keskeny karamja.

 

Míg termetökre kissé nőtető
Az a magosdad, gömbölyű tető.
Fekete mellény, min bolyongva vékony
Zsinór szaladgál, duzzad a derékon;
A nyakra himzett inggallér hajol,
Hó patyolatja illik oda jól;
Térdnél alább ér a bő ingnek ujja;
Bősége puffad a szélben, ha fúja;
Váll-ráncait finomra tűzdelék;
S nem meztelen - mint egykor - a derék.
Honnan redőit művészileg ontja
Le, szárközepig, a lábravaló,
Melyet redőzni lyány testvéri gondja
S fiatal ángyé, fél hétre való.
Látszanak is rajt’ a mester kezek
Ha lassu táncban oly halkal rezeg,
Vagy a sebesben szétcsapong, terül
Bő gyolcsa majdnem véghetetlenül.

  

 Most épen gyorsat ugranak.
Nem úgy, mint holmi nápic úrfiak,
Kaszálva lábbal, és kézzel hadarva,
Borjú szökések közt erre meg arra.
Nem görnyedeznek oly ízléstelen,
Nem kurjongatnak szünes-szüntelen
Panyóka szájjal piros dalokat,
Mintha gunyolnák önnön magokat.
Ők nem utánzók... s az eredetit
A kellem istennői szeretik,
Öntenek arra illő bájt, nemest,
Erővel és méltósággal vegyest.
- - - - - - - - - - - - - - - - - -

(1850)

 

Comments powered by CComment

Kategória: /

Legfrissebb anyagok

Babits Mihály - Palotáknak, templomoknak...
Palotáknak, templomoknak... Palotáknak, templomoknakszínjátszó márványai köztjártam én is tűnt koroknaksok csodás bálványa köztés míg némán mint egy lélekcsúszott köztük gondolám:"Holtak vagytok, én meg élekés nevetlek" - gondolám. De a holtat nem kell hínimert magától megjelen:a Palazzo Contarininyílni látszott hirtelenés kihajlott (Desdemona?)ő volt, más...
2018-11-18
Babits Mihály
Tovább is van mondjam még?
Román mese - SIRÁLY KIRÁLY
SIRÁLY KIRÁLY Hát aztán, volt egyszer egy öregember, aki már kicsi gyermekkorában megtanulta volt a halá­szat mesterségét. És ma itt halászott, holnap ott, holnapután meg amott, míg aztán egy idő óta beszegődött halásznak egy híres nagy király udvarába. Hogy valami nagy dolgot hajtott-e végre a király előtt, azt nem tudom; annyit azonban tudok, hogy a király...
2018-11-16
Román mesék
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Béka Berci és a lepke
Titi Hajnalka - Béka Berci és a lepke Béka Berci egy reggelen,Felébredt nagyon éhesen.S mivel a legyet szereti,El is indult legyet lesni. Ám legyet még nem is látott,Egy szép lepke reá szállott.Vágott olyan fura képet,Nem ismert még ilyen szépet! Udvarias volt a Berci,Nem akarta elkergetni.Így aztán csak tovább lapult,A hasára nem is gondolt. Érkezett a legyek hada,Jaj...
2018-11-16
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Arany János - Nyalka huszár
Arany János - Nyalka huszár Nyalka huszár, honnan oly vágtatva?S hogy’ tettél szert vezeték lovadra?Engem uccse’, gyönyörű egy állat:Adok érte jó forintot százat. „Azt ne tőlem, a kardomtól kérdje:Markolatig vérbe gázolt érte.Tegye vissza, kérem, foglalóját;Hadnagy uram, nem eladó jószág.” Ejnye, fiú!... no de, annyi mint a...Nem teszem én erszényemet...
2018-11-15
Arany János
Tovább is van mondjam még?
Benedek Elek - Az ember a legerősebb
Az ember a legerősebb Szomorúan kullogott a farkas az erdőben, fülét-farkát leeresztette, s mind csak a földet nézte. Észre sem vette, hogy szembejön a medve, csak akkor nézett fel ijedten, mikor a medve köszöntötte:- Jó reggelt, farkas koma.- Adjon isten, medve koma - fogadta búsan a farkas.- Hát neked mi bajod? Olyan szomorú vagy, mint a háromnapos esős idő!- Hagyd el,...
2018-11-12
Benedek Elek -...
Tovább is van mondjam még?
Afrikai mese - Az oroszlán menyasszonyok
Az oroszlán menyasszonyok Élt egyszer egy faluban négy leány. Ketten közülük testvérek, s volt nekik egy kisöccsük is. Kedvese is volt mind a négy leánynak. Mondják egy szép napon a legények:-- Tartsuk meg a lakodalmat! Gyertek velünk holnap a falunkba!Feleli a négy leány:-- Megyünk hát, hogyne mennénk!Mondta a nővérek kisöccse is:-- Megyek ám én is veletek!Ott...
2018-11-10
Afrikai mesék
Tovább is van mondjam még?
Benedek Elek - Kondás Jankó
Kondás Jankó Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egyszer egy szegény ember s annak három fia. De olyan szegény volt ez az ember, mint a templom egere. Mikor ettek, mikor nem. Azt mondja egyszer a szegény ember a legidősebb fiának:- Eredj, fiam, az erdőbe, s vágj fát, majd talán megáld valaki. Elmegy a legény az erdőbe, vágja a...
2018-11-09
Benedek Elek -...
Tovább is van mondjam még?
Babits Mihály - Palotáknak, templomoknak...
Palotáknak, templomoknak... Palotáknak, templomoknakszínjátszó márványai köztjártam én is tűnt koroknaksok csodás bálványa köztés míg némán mint egy lélekcsúszott köztük gondolám:"Holtak vagytok, én meg élekés nevetlek" - gondolám. De a holtat nem kell hínimert magától megjelen:a Palazzo Contarininyílni látszott hirtelenés kihajlott (Desdemona?)ő volt, más volt, bárki voltmintha élne - mintha szólnanem mosolyg így aki holt. Mintha szólna, mintha élnemintha látna - gondolámés zavarban, mintha félnelopva nézné gondolám.1908. aug. - 1908 második fele {loadposition szalag}
Román mese - SIRÁLY KIRÁLY
SIRÁLY KIRÁLY Hát aztán, volt egyszer egy öregember, aki már kicsi gyermekkorában megtanulta volt a halá­szat mesterségét. És ma itt halászott, holnap ott, holnapután meg amott, míg aztán egy idő óta beszegődött halásznak egy híres nagy király udvarába. Hogy valami nagy dolgot hajtott-e végre a király előtt, azt nem tudom; annyit azonban tudok, hogy a király udvarában is csak szegénynek maradt, olyannak, amihez kicsi kora óta hozzászokott volt, mert az az átkozott szegénység nem könnyen akar megválni attól, akinél egyszer befészkelte magát, ahogy a régiek mondották. - Mi bajod velem, szegénység?- Apáddal jól voltam mindég.- Veled is hát jól meglennék. És még annyit tudok, hogy egy idő óta összeállott egy asszonnyal, hogy ne mindig csak azt mondja: „Szegény fejem!”, hanem mondja azt, hogy „szegény fejünk!”.Aztán annak a királynak késő öregségéig nem lett gyermeke, és mikor már éppen úgy számí­tott, hogy kiürült a zacskó, és elfogyott a puskapor, mit látnak szemei? Lám, a királyné egy igen-igen szép leánykát szül neki.Volt öröme a királynak! Futárokat szalasztott mindenfelé: királyokhoz, császárokhoz, a nagy hadvezérekhez, mindenkihez, de mindenkihez, hogy jöjjenek vendégségbe, mert arra készült, hogy nagy lakomát csap, aminek messze földön híre menjen.Amikor egyéb dolgait már elintézte, előhívatja a szegény halászt.- Na, te öreg, most pedig indulj, és olyan halat hozz az asztalomra, melynek aranyból a pénze.- Hát én honnan kerítsek, felséges királyom, efféle halat?- Ahonnan tudsz. Azt akarom, hogy messze földön híre menjen az asztalomnak és a mulat­ságnak, amit rendezni fogok. Megértetted?- Megértettem, de hátha nem találok?- Még kérdezni mered, te nyomorult? Tudd meg, akkor oda kerül a fejed, ahol a lábad van.Na, szegény halász! Könnybe lábadt a szeme, de egy szót sem szólt többet. Tudta ő, hogy a király olyan ember, akitől őrizkedni kell, és hogy hiába kérlelne egy ilyen megkövesedett szívet. Mitévő legyen? Elment haza, az öregasszonyhoz, elmondta neki, mi nehezedik a szívére, aztán elbúcsúzott tőle, és világgá ment, de előbb azt a tanácsot adta a feleségének, hogy ne feledkezzék meg az Istenről, mert ő már nem sokáig vet árnyékot a földre.Elindult a halász, ment, mendegélt, egészen odáig, ahol, mint mondani szokás, „a kurtafarkú malac túr”, elment a...
Titi Hajnalka - Béka Berci és a lepke
Titi Hajnalka - Béka Berci és a lepke Béka Berci egy reggelen,Felébredt nagyon éhesen.S mivel a legyet szereti,El is indult legyet lesni. Ám legyet még nem is látott,Egy szép lepke reá szállott.Vágott olyan fura képet,Nem ismert még ilyen szépet! Udvarias volt a Berci,Nem akarta elkergetni.Így aztán csak tovább lapult,A hasára nem is gondolt. Érkezett a legyek hada,Jaj volt is most neki baja!Meg kellene egyet fogni!Mégsem akart megmozdulni. A lepke meg élvezkedett,Mert béka orron ülhetett.Hogyha ezt elmondja otthon,Nevetnek nagyot a dolgon! Szegény Berci gyomra korog,S a lepke az orrán topog.A legyek meg úgy nevettek!Megunták és tovább mentek. Jót pihent a piros lepke,Mindjárt jó is lett a kedve.Akkor aztán uccu neki,Elkezdett tova röppenni! Szegény Berci éhen maradt,Légy a tónál egy sem maradt.Kénytelen a diétára,S ráfanyalgott az algára! {loadposition mobil} A szerző profilja
Arany János - Nyalka huszár
Arany János - Nyalka huszár Nyalka huszár, honnan oly vágtatva?S hogy’ tettél szert vezeték lovadra?Engem uccse’, gyönyörű egy állat:Adok érte jó forintot százat. „Azt ne tőlem, a kardomtól kérdje:Markolatig vérbe gázolt érte.Tegye vissza, kérem, foglalóját;Hadnagy uram, nem eladó jószág.” Ejnye, fiú!... no de, annyi mint a...Nem teszem én erszényemet vissza:Kétszer annyit mondok, s ahogy illik,Lefizetem utolsó forintig. „Hadnagy uram, megkövetem szépen:Egy szó mint száz: nem eladó nékem.”Hogyne volna, mennydörgős huszárja!Ráadásul még egy száz, megjárja? „Mi tagadás! helye vón’ a pénznek,Fel is férne ily szegény legénynek;Hanem egy új tisztnek lova nincsen:Jó pajtásom: neki szántam - ingyen.” (1849) loadposition szalag}  
Benedek Elek - Az ember a legerősebb
Az ember a legerősebb Szomorúan kullogott a farkas az erdőben, fülét-farkát leeresztette, s mind csak a földet nézte. Észre sem vette, hogy szembejön a medve, csak akkor nézett fel ijedten, mikor a medve köszöntötte:- Jó reggelt, farkas koma.- Adjon isten, medve koma - fogadta búsan a farkas.- Hát neked mi bajod? Olyan szomorú vagy, mint a háromnapos esős idő!- Hagyd el, medve koma, ne is kérdezd! Nem látod: fejem, nyakam, oldalam csupa vér?- Az ám, farkas koma! Talán bizony verekedtél valamelyik atyádfiával?- Dehogy azzal, dehogy azzal. Az emberrel akadtam össze, de meg is jártam. Cudarul megtépázott.A medve nagyot kacagott.- Szégyelld magad, farkas koma! Hát még az ember is valami? Na, nekem a fél fogamra sem volna elég.- Ne bízd el magadat, medve koma - mondta a farkas. - Bizony mondom neked, hogy az ember a legerősebb „állat” a világon. Én tudom, mert én próbáltam.- Hogyhogy?- Hát úgy, hogy bementem a faluba, hátha akad egy kis báránypecsenye. Az ám, csakhogy a kutya észrevett, s ámbátor atyafiságban volnánk, elárult a gazdájának, az embernek. Az ugatásra kijött a gazda, s valami fokossal vagy mivel úgy eldöngetett, hogy alig tudtam elvánszorogni.- Már én mégiscsak azt mondom - erősködött a medve -, hogy fél fogamra sem elég az ember.- Én meg azt mondom, hogy az ember a legerősebb állat.- Szeretném látni!- Azt ugyan megláthatod.Erre a medve kitépett egy bokrot, s miszlikbe tépte-szaggatta.- Nézd, farkas koma, így tépném össze az embert.- Meghiszem azt, komám, csakhogy az ember nem hagyja magát, mint a bokor.- Hiszen ne hagyja, úgyis összeszaggatom.- Nem hiszem, komám.- Nem-e? Fogadjunk!- Itt a lábam, nem disznóláb!- Itt a talpam, ez sem disznóláb!Fogadtak egy nyúlba, s azzal meghúzódtak egy bokor mögé, úgy várták, hogy jön-e arrafelé ember.Amint ott vártak, várakoztak, leskelődtek, arra jött egy gyermek. Kérdi a medve:- Ember-e ez, farkas koma?- Nem.- Hát mi?- Ez még csak lesz ember.Tovább vártak, várakoztak, leskelődtek, s ím, arra jött egy öreg koldus.- Hát ez ember-e?- Nem.- Mi hát, ha nem ember?- Ez csak volt ember - mondta a farkas.Tovább vártak, várakoztak, leskelődtek, s arra jött egy asszony.- Hát ez ember-e?- Ez sem ember. Ez csak asszony.Tovább vártak, várakoztak, leskelődtek, s ím, egyszerre csak jön egy huszár a lován.- Hát ez mi? Ez csak ember?- Ez már ember! - mondotta a farkas.A medvének sem...
Afrikai mese - Az oroszlán menyasszonyok
Az oroszlán menyasszonyok Élt egyszer egy faluban négy leány. Ketten közülük testvérek, s volt nekik egy kisöccsük is. Kedvese is volt mind a négy leánynak. Mondják egy szép napon a legények:-- Tartsuk meg a lakodalmat! Gyertek velünk holnap a falunkba!Feleli a négy leány:-- Megyünk hát, hogyne mennénk!Mondta a nővérek kisöccse is:-- Megyek ám én is veletek!Ott éjszakázott akkor a négy legény a négy leánynál, másnap aztán valamennyien fölkerekedtek, velük ment a kisfiú is. Mennek, mennek, mendegélnek, egyszer azt mondja párjának mind a négy legény:-- Eredjetek csak, mi hátramaradunk vacsorára valót vadászni.Szólott a kisfiú:-- Veletek maradok én is.A négy leány folytatta útját, de alighogy eltűntek szem elől, megragadta a négy legény a kisfiút, bekötötték a szemét, s feltették egy fa tetejére. Azt mondták neki:-- Menten véged, ha leveszed a kendőt a szemedről!Ráfelelt a kisfiú:-- Nem veszem én, dehogy veszem!A négy legény egy szempillantás alatt oroszlánná változott! A kisfiú meg kikukucskált a kendő mögül, s látta, amint az oroszlánná vált négy legény üldözőbe vesz egy antilopot. El is ejtették, aztán megint visszaváltoztak emberi alakjukba. Ekkor a kisfiú visszahúzta a szemére a kendőt. Jött a négy legény, leemelték a gyereket a fáról, szeméről le a kendőt, s kérdezték:-- Láttál-e valamit?-- Már hogyan is láttam volna? -- méltatlankodott a kisfiú. -- Hisz kendő volt a szememen!-- No, akkor jól van -- mondta rá a négy legény, s dolguk végezetten eredtek a négy leány után. Elérkeztek aztán egy barlanghoz. Mondja a négy legény:-- Maradjunk itt éjszakára! Megfőzik a leányok a húst, aztán leheveredünk, s reggel majd megyünk tovább.Úgy is történt: a négy leány megfőzte a húst, a legények ettek belőle egy keveset. Hanem akkor így szólottak a leányokhoz:-- Egyetek csak, lakjatok jól! A maradékot meg a csontokat dobjátok el. Azzal a négy legény ment útjára, s a négy leány meg a kisfiú jóllakott az antilophússal. Akkor aztán eldobták a csontokat meg a maradékot. Jóllaktak, le is feküdtek, s a négy leány menten elaludt. Nem úgy azonban a kisfiú! Lefeküdt ő is, de nem jött álom a szemére. Kikukucskált a barlangból, s meglátta az eldobott húsmaradékot meg a csontokat. Közben a négy legény ott rejtőzött a bokorban, várták, mikor alszik el a négy leány meg a kisfiú. Amikor azt...
Benedek Elek - Kondás Jankó
Kondás Jankó Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egyszer egy szegény ember s annak három fia. De olyan szegény volt ez az ember, mint a templom egere. Mikor ettek, mikor nem. Azt mondja egyszer a szegény ember a legidősebb fiának:- Eredj, fiam, az erdőbe, s vágj fát, majd talán megáld valaki. Elmegy a legény az erdőbe, vágja a fát, hogy csak úgy csurgott róla a verejték. Amint ott kínlódik, izzad, odamegy egy ősz öregember, s mondja neki:- Hát te mit kínlódsz, fiam?- Én bizony fát vágok, öregapám, talán megáld valaki.Mondja az öregember:- Hagyd azt a favágást, fiam, eredj haza, van az apádnak egy szántóföldje, azon a szántóföldön egy diófa, a diófa alatt egy lyuk, nézzetek bele, majd találtok ott valamit.Hazamegy a legény, mondja az apjának, hogy mit hallott az ősz öregembertől, mennek mindjárt a szántóföldre, s hát csakugyan a diófa alatt van egy nagy lyuk. Bekukucskálnak, s látják, hogy odalent egy nagy kamara van, s az a kamara tele van liszttel, szalonnával s mindenféle jó elemózsiával. Ott mindjárt fölszednek, amit felszedhetnek, viszik haza, s nagy vendégséget csapnak. Mondja másnap a szegény ember a középső fiának:- Eredj, fiam, te is az erdőbe, hátha téged is megáld valaki.Kimegy a középső legény is, vágja, rója a fát, s hát jön az ősz öregember, megszólítja a fiút:- Ugyan mit kínlódol, fiam? Eredj csak haza, van az apádnak egy szántóföldje, a szántóföldjén egy akácfa, az akácfa alatt egy nagy pince, tele van az boroshordókkal.Hazamegy a legény, mondja az apjának, hogy mit hallott. Mennek a szántóföldre, s hát csakugyan igaza volt az ősz öregembernek. Volt abban a pincében száz boroshordó is. Mindjárt csapra ütöttek egy hordót, jól ellátták magukat, aztán szekeret fogadtak, s a sok hordót hazavitték.Harmadnap azt mondja a szegény ember a legkisebb fiának:- No, Jankó fiam, eredj ki te is az erdőbe, hátha téged is megáld valaki.Kimegy Jankó, vágja a fát, izzad erősen. De egyszer, mit gondol, mit nem, eldobja a fejszét: ő bizony többet nem kínlódik, úgyis van otthon enni- s innivaló elég. Tüzet gyújtott, szalonnát vett elő a tarisznyájából, nyársra húzta, s úgy sütögette a szalonnát.Amint a tűz mellett ül, odajön az öregember, s kérdi Jankót:- Hát te, fiam, mit csinálsz itt?- Én bizony, öregapám, szalonnát sütök. Az apám...

Magazin előfizetés