Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Arany János - A lacikonyha

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

A lacikonyha

Vásári kép

   El innét, finnyás orru satnya nép!
El, vékonypénzű, holdvilági faj,
Melynek eleme csak illatolaj,
S befogja orrát ha szabadra lép!
El e puhult nép! nincs közöm velek,
A lacikonyháról énekelek.

 

Csillámlik a fagy, a hideg kemény;
Vacog a „szomszéd” áruló helyén,
Kezében a rőf táncol és remeg,
Hű gazdáját nem egyszer csalja meg:
Vigasztalás csak az, hogy a vevőt
Háromszor csalja meg, míg egyszer őt.
Most a lyány arca s a mézbábos orra
Sokkal pirosabb, mint nyaranta volna;
Most János, a tót, méri sátorát,
Meghajtja sűrűn a telt csutorát,
A ponyva-árus, szabad ég alatt,
Lehintett szalmán fel s alá szalad,
Gondolja: beh jó volna egy kemence,
Mely a vásárt befűtené egyszerre!
Csak úgy neveti őt egy sanda ló,
Széles gyökérre vergődött kofa,
Ki a hidegnek alig néz oda,
Fűtvén bokáit bögre-kandaló.
A köszörűs acélja sustorog,
Kövérül a víz megfagy míg csorog.
Kalmár, szatócs nép tördeli kezét,
„Jeszuszt” kiáltoz, s nem leli eszét;
Mintha meglopták volna, nyugtalan,
Pedig nem épen rossz vásárja van.
De „Angyal Bandi” meg „Zöld Marci”, „Sobri”
Sehogyse látszanak ritkulni, fogyni,
Sokan pislognak széjjel a ponyvárul:
Nem oly kelendő a szellemi áru -
Kivéve, hogyha szél ur elcsizel
Némelykor egyet enyves körmivel;
De tetten fogja az istóriás,
(Ha ő nem, akkor majd valaki más;)
Kárán okulva rájok könyököl,
S a szél szemébe gúnyosan fütyöl.
Lót-fut sebesen a jövő-menő,
Sűrűn cikázik keresztül-kasul,
Mint mikor a hó fürtös gyapja hull,
Miből a puszták fergetege sző.

   

Ejhaj! cini, cini! dövő, dövő!
Ott ám a jó világ, a jó idő!
Elűl is ponyva, meg hátúl is ponyva:
Sátorbul utcák: ez a lacikonyha.
Éhes kutyák ólálkodnak körül,
A jó szagot kivánják messzirül,
Nem is hagyják el könnyedén a tért,
Sem egy kurjantás-, sem egy ütlegért.
Onnan a bőgő mormolása hallik,
Fülembe onnan klárinét nyilallik,
A cimbalom is zing-zong egy kicsit,
A hegedű, mintha nyúznák, visit.
De nem csupán egy zenekar lehet,
Megszámlálhatni vagy hatodfelet,
Mely mind külön-külön nótát csinál,
Ugróst az egyik, szomorút a más,
Hallik toborzó, tus, vagy áldomás:
Menjünk be, itt szokatlan élv kinál.

  

 Mindjárt elől víg tűz szikrája pattog,
Táncos betyárok érc tenyere csattog;
Sistereg a zsír, kolbász, pecsenye,
Éhes gyomornak bűbájos zene.
Sátorban úgy, mint sátoron kivül,
Füstöt vet a bor, a velő hevül,
Az arc kigyullad, van dallás, kacaj,
Szitok, visongás, mindenféle zaj.
Ott Júdit asszony, abárló kezében,
Hurkát kanyargat a zsír-tóba épen;
Kínnal görnyed le forró lábasáig,
Tokája mellig ér, s melle hasáig.
Bent, asztalánál, húga, egy teli
Képű menyecske, a bort mézeli,
Hint bőven borsot, paprikát a borba,
Úgy osztja szét apró, mázos csuporba;
Körötte vendég áll, vagy ül padon,
Tréfáit űzve, kissé szabadon.
De a menyecske nem durcás cseléd:
Egy kis tréfát, ha nem fájós, elért.

   

Átellen a víg Júdit nénivel
Az ifjuság kuruc dolgot mivel.
Ott húzza három és egy fél cigány
(A brúgóst egybe-félbe számitván).
Meredt szemével a nyúlánk Peti
Cifrázza véknyan, szinte dűl neki;
Míg Dámi egy kiszolgált hegedűn
Utána baktat, lassabban, de hűn;
A bőgős, mint tapogatós halász,
Az alsó hangok mélyén kaparász;
Kint pedig, a szúrós kemény fagyon,
A fiatalság vigalma vagyon:
Szironnyal himzett bő bundáikat
Sátorba hányták a hőség miatt;
Szellős ruhában járják ott kivűl,
Egyik se fél, hogy megfázik, kihűl:
Mert e faj egyszer kap hűlést csupán
S nem lesz melegje többé azután.
Tarkóig érő síma körhajok,
Mint piperőcé, módosan ragyog;
Bársony szegélyű kupeces kalap
Szorítja össze a bársony hajat,
S beárnyékozza, de el nem takarja
A márvány homlokot keskeny karamja.

 

Míg termetökre kissé nőtető
Az a magosdad, gömbölyű tető.
Fekete mellény, min bolyongva vékony
Zsinór szaladgál, duzzad a derékon;
A nyakra himzett inggallér hajol,
Hó patyolatja illik oda jól;
Térdnél alább ér a bő ingnek ujja;
Bősége puffad a szélben, ha fúja;
Váll-ráncait finomra tűzdelék;
S nem meztelen - mint egykor - a derék.
Honnan redőit művészileg ontja
Le, szárközepig, a lábravaló,
Melyet redőzni lyány testvéri gondja
S fiatal ángyé, fél hétre való.
Látszanak is rajt’ a mester kezek
Ha lassu táncban oly halkal rezeg,
Vagy a sebesben szétcsapong, terül
Bő gyolcsa majdnem véghetetlenül.

  

 Most épen gyorsat ugranak.
Nem úgy, mint holmi nápic úrfiak,
Kaszálva lábbal, és kézzel hadarva,
Borjú szökések közt erre meg arra.
Nem görnyedeznek oly ízléstelen,
Nem kurjongatnak szünes-szüntelen
Panyóka szájjal piros dalokat,
Mintha gunyolnák önnön magokat.
Ők nem utánzók... s az eredetit
A kellem istennői szeretik,
Öntenek arra illő bájt, nemest,
Erővel és méltósággal vegyest.
- - - - - - - - - - - - - - - - - -

(1850)

 

Comments powered by CComment

Kategória: /

Legfrissebb anyagok

Image
Titi Hajnalka - A három testvér
Titi Hajnalka - A három testvér Volt egyszer, hol nem volt, valamikor az idők kezdetén, amikor még az emberek csak próbálkoztak a idő számításával, élt egyszer egy öreganyó, akit mindenki csak Évanyónak nevezett. Évanyónak négy gyönyörű gyermeke volt: a tündéri szépségű Tavasz, a víg kedélyű Nyár, az aranyhajú Ősz, valamint a hideg, ám annál mókásabb Tél....
2019-02-18
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Pósa Lajos - Keringélő dal.
Pósa Lajos - Keringélő dal. A diófátÁtölelem,Keringélek,Kering velem.Diófa, diófa,Teremj sok minden jót,Jószagú leveletZörgő-börgő diót.Jószagú leveletTeszem a ládába,Zörgő-börgő diótCsíkos tarisznyámba. Diófa leveleMindig illatozzon,Zörgő-börgő dióSoha el ne fogyjon.Bódi, Bódi bácsi,Keringélő bácsi!A mennyországban isVan egy nagy diófa,Ezüst a...
2019-02-13
Pósa Lajos
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - A medve órája
Titi Hajnalka - A medve órája A tél már nagyon rég beköszöntött: hóval borította az erdőt, mezőt. A tó is befagyott, az ágak fájdalmasan recsegtek a zord időben. Az állatok mind saját vackukban kucorogtak, alig várták, hogy végre megérkezzen a tavasz. Nyuszika is így volt ezzel, bár ő bírta a hideget, unta már a fák kérgét rágcsálni, szívesebben evett volna...
2019-02-10
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Image
Orgován Irén - Szánkózni volna jó!
Orgovàn Irén - Szánkózni volna jó! Alig várom legyen hó! Elő kerüljön a szánkó.Dombon lecsúszni csoda jó! Főleg ha közben hull a hó. Dombról völgybe, völgyből dombra Szánra fel !Újra csússzunk lefelé.Végre, ha esne a hó....Az lenne csudijó!       Biztos jó volna hógolyózni,hóembert építeni!Lábas lenne a kalapja,répából készült az...
2019-02-09
Orgovàn Irén
Tovább is van mondjam még?
Domahidi Klára - Folt-kaland
Domahidi Klára -Folt-kaland Volt egyszer egy folt,  kék tintából volt.  Egyszer csak a folt  lábra kelt,  s már ott se volt.  Elindult világgá, el, tova,  hívta a kaland szava.  Megirigyelte a sárga,  utána eredt a sárba.  Megörültek egymásnak,  kézen fogva futottak.  Játszottak és kergetőztek,  míg egy...
2019-02-01
Domahidi Klára
Tovább is van mondjam még?
Ady Endre - El a faluból
Ady Endre - El a faluból    A kis harang a régi,Mely belezúg a csöndbe,A szürkeség a régi,Fölévirít a tavasz. Minden, minden a régi,De én hol élek, járok?Nem voltam ilyen messze,Nem voltam soha, soha. Belehalok, ha mondják,Hogy én itt szálltam útra,Megtagadom a csókot,Amely útra indított. Én a bolondos zajnak,Én a cifra városnakVagyok a kóbor lelke,Ne...
2019-01-31
Ady Endre
Tovább is van mondjam még?
Image
Petőfi Sándor - A hűtelenhez
A hűtelenhez Esküszegte lyánka! emlékezzélArra, amidőn: „Ah meg ne vessél”,Igy imádva téged kértelek;„Légy kegyelmes én irántam, s szívedAdd nekem, ki csak tenéked hívedVoltam, és leszek, míg létezek.” Akkoron kérő keblemre dűlve,S a szerelm’ tüzétől fölhevűlve,Ezt rebegték csalfa ajkaid:„Hő szivem tiéd csak, drága lélek!Esküszöm, hogy csak tenéked...
2019-01-31
Petőfi Sándor
Tovább is van mondjam még?
Titi Hajnalka - A három testvér
Titi Hajnalka - A három testvér Volt egyszer, hol nem volt, valamikor az idők kezdetén, amikor még az emberek csak próbálkoztak a idő számításával, élt egyszer egy öreganyó, akit mindenki csak Évanyónak nevezett. Évanyónak négy gyönyörű gyermeke volt: a tündéri szépségű Tavasz, a víg kedélyű Nyár, az aranyhajú Ősz, valamint a hideg, ám annál mókásabb Tél. Először csak az évszakok voltak, de idővel nekik is gyerekeik születtek, mindengyiknek három. Kivéve Télt. Neki egyetlen gyermeke volt, mégpedig December. December szeretett egyke lenni, boldog volt, amiért a téli feladatok mind rá vártak. Az év legszebb ünnepei mind az övé voltak. Neki kellett hóval borítani a tájat, védeni a búzamezőket. A gyermekek öröme volt a legjobb móka, ahogyan várták az első havat. Imádtak szánkózni, síelni, hógolyózni, hóembert készíteni.Az idő azonban mindenkit megtréfál, legalább egyszer az életben. Így aztán egy napon Decembernek testvérei születtek, akik bár ikrek voltak, mégis nagyon különböztek egymástól: a zuzoros Január és a kicsike Február.Évanyó Decembernek hagyta meg a legszebb ünnepeket: a Mikulást, a Karácsonyt, a Szilvesztert. Ő büszke is volt rá, mégsem volt elégedett. Féltékeny volt és irigy testvéreire, nem akart osztozkodni:- El kell fogadnod gyermekem- nyugtatgatta Évanyó- Nem uralhatod egyedül anyád örökségét! Ő egyformán szeret titeket, s boldognak akar tudni mindnyájatokat!- Boldogság?!- morfondírozott December- Addig voltam boldog, míg ők meg sem születtek! - Ne beszélj így kincsem, szeretned kell őket! Az első hó megjelenésének az érdeme még a tied maradt, a gyerekek legnagyobb öröme! És játszhatsz velük, ugyanúgy, mint azelőtt!December elgondolkozott. Kezdett a fagyos szíve meglágyulni. Mégis csak a testvérei! Igaza van Évanyónak, szeretnie kell őket. Nem kívánhat mindent magának!- Ne haragudj nagymama!- nézett most Évanyóra- csak a harag beszélt belőlem. - Tudom, hogy jó szíved van, köszönöm, hogy megértetted. Meglásd, ha szeretettel osztozol, nem érzed kevesebbnek magad, sőt!Évanyó mindig tudta mit kell mondania az unokáinak, hiszen ő már olyan öreg és bölcs volt, hogy neki csak igaza lehetett.Kis unokái ezért sokszor tanácsot kértek tőle. Ha vele beszéltek, gyógyír volt minden problémára. Nem volt éppen megbékélt helyzetben Január sem. Haszontalannak érezte...
Pósa Lajos - Keringélő dal.
Pósa Lajos - Keringélő dal. A diófátÁtölelem,Keringélek,Kering velem.Diófa, diófa,Teremj sok minden jót,Jószagú leveletZörgő-börgő diót.Jószagú leveletTeszem a ládába,Zörgő-börgő diótCsíkos tarisznyámba. Diófa leveleMindig illatozzon,Zörgő-börgő dióSoha el ne fogyjon.Bódi, Bódi bácsi,Keringélő bácsi!A mennyországban isVan egy nagy diófa,Ezüst a levele,Arany a diója.Szedik, szedikAz angyalkák, FenyőfáraFelaggatják,KarácsonykorEl is hozzák.A diófátÁtölelem,Keringélek,Kering velem.Bódi, Bódi bácsi,Keringélő bácsi!No de most már ácsi! {loadposition szalaag}
Titi Hajnalka - A medve órája
Titi Hajnalka - A medve órája A tél már nagyon rég beköszöntött: hóval borította az erdőt, mezőt. A tó is befagyott, az ágak fájdalmasan recsegtek a zord időben. Az állatok mind saját vackukban kucorogtak, alig várták, hogy végre megérkezzen a tavasz. Nyuszika is így volt ezzel, bár ő bírta a hideget, unta már a fák kérgét rágcsálni, szívesebben evett volna zamatos füvet. Behunyta a szemeit, s arra gondolt milyen finom is a zsenge tavaszi fű !- Anyuci!- fordult anyukájához- Mindig ilyen sokáig tart a tél? - Hát bizony elég soká!- felelte nyuszi mama- De igazán senki sem tudja, kivéve a medvéket! - A medvéket?- nézett nagyot Nyuszika. - Úgy bizony! - A medvék honnan tudhatják? - Hát, a medvéknek van egy láthatatlan belső órájuk, ami azon a bizonyos napon jelez nekik! Minden évben, ugyanazon a napon, előjönnek a barlangjukból, hogy megnézzék milyen az idő. Ebből aztán megtudják, meddig tart a tél.- Nahát, ahhoz nem kell nagy tudomány! – mondta Nyuszika-Ha jó az idő, hamar elmúlik, ha rossz sokáig tart!- Nem úgy van az kincsem!- folytatta nyuszi mama- Általában a tél türelme hamarabb elfogy, mint a medvéé! Ha szép napos időt lát, hóolvadást, tiszta kék eget, nem áll le sütkérezni, mintha megérkezett volna a tavasz! Hanem visszamegy, a másik oldalára fekszik s még negyven napig tovább alszik!- Nahát! Akkor még negyven napig nem lesz tavasz? - Úgy ám! - És ha rossz az idő? - Ha az nap fagytól csikorognak a fák, s ijesztő varjúcsapat rémisztget mindenkit, azt rikácsolva: kár, itt nem lesz idén nyár! A medve nem ijed meg! Csak megrázza a bundáját, és kint marad! Jól tudja akkor már, hogy a tél utolsó mérge ez, hogy megmutassa ki is ő valójában! Minél jobban erőlködik, annál hamarabb vége lesz!- Már nagyon kíváncsi vagyok, mikor jön ki medve a barlangból!- sóhajtotta Nyuszika. - Ezzel, minden állat így van, de mi szerencsére itt lakunk szemben a medvével. Bármelyik reggel lép is ki, észrevesszük az ablakból. - Tényleg szerencsések vagyunk!- hagyta jóvá Nyuszika. Attól kezdve, mindig ő ébredt elsőre, aztán odaült az ablakba és leste a barlangot. Nyuszi mama megmosolyogta:- Miért nem mész kicsit játszani a többiekkel?- kérdezte. - Tavasszal lesz időnk épp elég játszani, én csak szeretném látni milyen idő lesz, amikor medve kilép!És elérkezett a nagy nap, az emberek naptárában...
Orgován Irén - Szánkózni volna jó!
Orgovàn Irén - Szánkózni volna jó! Alig várom legyen hó! Elő kerüljön a szánkó.Dombon lecsúszni csoda jó! Főleg ha közben hull a hó. Dombról völgybe, völgyből dombra Szánra fel !Újra csússzunk lefelé.Végre, ha esne a hó....Az lenne csudijó!       Biztos jó volna hógolyózni,hóembert építeni!Lábas lenne a kalapja,répából készült az orra.Pici szén a szeme.S hatalmas hasa volna. Szánkon vinnénk haza Ablakunk allá téve.Had lássak a gyerekek, milyen jó barátunk lett.De hiába is bámulok ki az ablakon, nem látok mást csak sárt, és latyakot..De! Hirtelen nagy pelyhekben hullik már a hó!De jó, végre elő kerülhet a szánkó. {loadposition mobil}
Domahidi Klára - Folt-kaland
Domahidi Klára -Folt-kaland Volt egyszer egy folt,  kék tintából volt.  Egyszer csak a folt  lábra kelt,  s már ott se volt.  Elindult világgá, el, tova,  hívta a kaland szava.  Megirigyelte a sárga,  utána eredt a sárba.  Megörültek egymásnak,  kézen fogva futottak.  Játszottak és kergetőztek,  míg egy kút szélére értek. Ittak, majd tovább futottak,  apró lábaik dobogtak.  Vidám volt a kirándulás,  követték a vágy sóhaját.  De besötétedett az ég,  zuhogott az eső, kopogott a jég.  Odavolt jókedv, izgalom,  vacogva ültek egy kispadon.  Nem volt már sárga, se kék,  összemosta őket a jég.  Átfázva, elázva, prüszkölve,  zölden mentek haza estére...   {loadposition mobil}
Ady Endre - El a faluból
Ady Endre - El a faluból    A kis harang a régi,Mely belezúg a csöndbe,A szürkeség a régi,Fölévirít a tavasz. Minden, minden a régi,De én hol élek, járok?Nem voltam ilyen messze,Nem voltam soha, soha. Belehalok, ha mondják,Hogy én itt szálltam útra,Megtagadom a csókot,Amely útra indított. Én a bolondos zajnak,Én a cifra városnakVagyok a kóbor lelke,Ne gyalázz meg hát, falu. Óh, kapj fel innen, Város,Ragadj el innen, Város:Kik messze kiröpültek,Sohse térjenek haza. {loadposition szalag}
Petőfi Sándor - A hűtelenhez
A hűtelenhez Esküszegte lyánka! emlékezzélArra, amidőn: „Ah meg ne vessél”,Igy imádva téged kértelek;„Légy kegyelmes én irántam, s szívedAdd nekem, ki csak tenéked hívedVoltam, és leszek, míg létezek.” Akkoron kérő keblemre dűlve,S a szerelm’ tüzétől fölhevűlve,Ezt rebegték csalfa ajkaid:„Hő szivem tiéd csak, drága lélek!Esküszöm, hogy csak tenéked élek;Szünjenek könyűid, bánatid.” Én ezáltal istenülve lettem,És keserves sorsom elfeledtem,Emma! gyönge karjaid között.Édenek nyilának én előttem,Nem borultak fellegek fölöttem,Tőlem a bú mind elköltözött. Ámde mily rövid volt boldogságom,Mily korán eltűne mennyországom,Én, ah, nem gondoltam volna azt!Estem édenből nagy pusztaságra,És juték keserves árvaságra,Marja a bú szívem, és hervaszt. Hő imádód s kedvelőd elhagytad,Szívedet te ismét másnak adtad,Engem elfeledve, csalfa lény!Jól van! én lemondok mindenről már,Engemet kietlen puszta hely várÉjszak hófödözte bús ölén. Isten véled hát örökre, édesTárgya hő szivemnek, ah negédesCsalfa Emma! isten véled hát!Majd ha egykor értem, szinte árva,Eljösz, éjszaknak havát bejárva,Megleled hű Múzsafid porát. Selmec, 1838. október 26. {loadposition szalag}  

Magazin előfizetés