Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Arany János - Buda halála - kilencedik ének

Olvasóink értékelése: 5 / 5

Csillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktív
 

BUDA HALÁLA - kilencedik ének

Isten kardja

Reggel Buda nője mene a férjéhez,
Rijjongva sirályként, mely zivatart érez:
„Vén ember! ne alugy’ - szóval neki monda:
Fújják oda-át a követ alattomba’.

 

„Táltosok és bölcsek, javas, oltárnéző,
Gyűl oda bűbájos, énekkel igéző,
Iraló, varázsló; ha ki tud,1 ráolvas;
Papok, álomfejtők: egész sereg ollyas.

 

„Mondom is én váltig: de hiába volt a. -
Most ihon elnézem már víradat olta!
Dolognak öcsédnél kell lenni ma nagynak:
És te, király - téged hisz’ alunni hagynak!”

 

Kél Buda mindjárást, szemeit dörzsölvén:
„Mi? Micsoda?” - ily szó rebegett a nyelvén;
Azután eltámolyg, megtudni, mi készül
(Ha sejtene abban) jó Detre vitéztül.

 

Csakugyan, Etelhez gyűlnek vala jósok,
Jelre jövendőket hímezni tudósok;
Ősz Tordát legelébb, s mind’ összehivatta,
Csuda látomását így elibök adta:

 

„Bölcs öregek; mondá, tudomány ajtói!
Istennek e földön kapuján-állói!
Halljátok az álmom’, tiszteletes vének,
Jó-e? rosz-e? nyitját vegyem értelmének.

 

„Álmomban az éjjel (régi dolog!) mintha
Játszom vala játék-hadaim’ ifjonta,
Nem-nyírt fiatalság szép zsenge korában,
Hős Bendeguz atyám zajos udvarában.

 

„Ott vala pajtásom, Aëtiosz gyermek,
Fejedelmi sarja római embernek;
Nagy hadat a húnok fiaiból ketten -
Ő szembe hadammal, én rája vezettem.

 

„Egy darabig játszánk seb nem ütő szerrel,
Tompa fakó nyillal, gyermeki fegyverrel:
Vezéri fogásban, cselben vetekedtünk,
Majd római, majd hún módra verekedtünk.

 

„Egyszer azonban, kard valamennyi éles,
Igazándi2 harctól, locsogó fű véres,
Támad nagy üvöltés; egek elborúlnak,
Dördűlve Hadisten kék nyilai gyúlnak.

 

„S ím! ősz öreg ember, tiszta fehér fényben,
Ereszkedik onnan, egyenest elémben,
Övezi nagy karddal derekam hajlását;
Érzettem nehezét, a szíjja nyomását.

 

„Akkor pillanatig, mintha imett’ volnék,
Tapintom a kardot; derekamon volt még.
Fényben az ősz ember ágyam előtt álla,
Megláttam a sátor mennyezetét nála.

 

„De borult az álom, s én egyedül, távol,
Tapodám a léget, mint ki vizet lábol,3
Szárny nélkül, magosan, a levegőt szeltem,
Meztelen a kardot jobb kézbe’ viseltem.

 

„Alattam az erdők koronája zúgott,
Folyó nagy vizeit terelé Napnyúgot,
Emberi kéz földet túr vala, mint hangya,
Fekete a rónák legeletlen hantja.

 

„Nagy városok ottan tűntek elé, kőbül,
És én, le-leszállva, mind’ kicsapám, tőbül;
Egyszerre levágtam karddal egy-egy várost: -
Mit jósol ez álom, bölcs öregek, már most?”

 

E szóra beállott nagy hézaga csendnek,

Maga szakállába kiki elmélyednek.
Etele kérdően nézi vala sorba’;
Végtére közűlök szót emele Torda:

 

„Úgy van! idők óta, idők elejétül,
Száma szerint mondván: háromszor a héttül,
Firól-fira jóslat miközöttünk szálldos,
Hagyja utódjának minden öreg-táltos.

 

„Elmémben, mialatt az elébb hallgattam,
Hosszu sor esztendők folyamát forgattam:
S íme a hármas hét ez idén betelve!
Nincs kötve tovább a táltos igaz nyelve.

 

„Hét száz vala, hét tíz s hét azon esztendő,4
Mikor Isten kardja napfényre jövendő;
A hős, kinek Isten, csuda által, adja,
Mind az egész földet vele megbírhatja.

 

„Örvendj! az egen is vídám jelek úsznak:
Te vagy, te vagy a hős, fia Bendegúznak!
Nem tudom, a kard hol? s hogy? - de tied lészen,
Mielőtt e szent év elfogyna egészen.”

 

Alig hogy az ősz pap ajakát bezárta,
Lebben az ajtónál Etelének sátra;
Bulcsu vezér jött be, egy szolga suhanccal,
Nagy dolgot előre mondani költ arccal.

 

Kard vala jobbjában, meztelen és görbe:
„Ez az! ez az!” - robbant Etele kitörve;
Zúgás, valamint szél a pagonyt ha rázza,
Lőn; azután Bulcsu ily szót magyaráza:

 

„Király! jöve hozzám az imént e gyermek,
- Gondold barom-őrző hitvány sühedernek -
Kengyelemig elsőbb köszönt lehajoltan,
Amint legelőjén által lovagoltam.

 

„Azután beszéle hihetetlen dolgot:
Csordája ma reggel, hogy a mezőn bolygott,
Veszi észre, sántít egy kedves ünője,
Vérnyom is a fűvön harmatozik tőle.

 

„Nyomra, okát tudni, vissza legott mégyen,
Gondolja, tövis, kő, valami csont légyen:
Ím vasat a fűben végtére talála,
Mint hadi szerszámnak érc hegye, kiállva.

 

„Ott hagyja először, térül egyet, fordul,
(Fölvenni szegénység jele vaskót porbul)
De viszont megbánván siet oda ismég,
Nehogy a jószágban kára megint esnék.

 

„Hát ihol, a kard-hegy kétannyira nőlve5
Nyúlni akar hozzá: láng csap ki belőle;
Megriad és elfut. Szünvén riadása,
Harmadszor is arra közelít, hogy lássa.

 

„Közelít lábujjon, szíve dobog szörnyen;
Óva megáll sokszor: menjen-e? ne menjen?
Ágaskodva tekint s nyújtózik előre -
Úgy mondom el, amint hallám vala tőle.

 

„Messzire már látja, mint a vizek sássát,
Magoslani fűből szép kard ragyogását:
Penész aranyán nincs, acélán nincs rozsda,
Mintha csiszár kézből jött volna ki most a.

 

„Ekkor - a fegyverhez járulni se’ mervén,
Hozzám fut, lovamat messze megismervén;
Elmondja. Riasztom: igazat beszél-e?
Bátran hí s vezet; én megyek oda véle.

 

„Ó, emberi szemnek ily csuda látatja!
Földben alig volt már, csak a markolatja;
Láng nem üté jobbom’ - engede is könnyen:
Itt van: te viseld azt, te királyom, fennyen!”

 

Szól vala, s a bojtár bizonyítá hévvel,

Verte reá naptól kesely üstökével,
Nagy jutalom bezzeg tenyerét is verte;
Most a jövendőlők eloszoltak szerte.

 

Maga pedig fordul a fegyveres házba,
Hüvellyel a kardot Etele ruházza,
Legszebb hüvelyébe illett csoda-képen;
Felköti, kivonja; forgatja kezében.

 

Vág vele háromszor a négy anya-szélnek
Keletre, nyugotra, északfele, délnek;
Vasa, mint zúgattyú, a levegőt szelte;
S így szóla Etelből tornyosodó lelke:

 

„Csillag esik, föld reng: jött éve csudáknak!
Ihol én, ihol én pőrölyje világnak!6
Sarkam alá én a nemzeteket hajtom:
Nincs a kerek földnek ura, kívül rajtam!

 

Mondván, deli kincsét függeszti szegére,
S ment hada-szemlélni a húnok vezére;
Tudja egész had már csudáit az égnek,
S leborúl előtte, mint egy istenségnek.

 

Mindenkit örömmel itat e nagy ujság,
Csak Buda szívének józan szomorúság,
Csak Gyöngyvér ijedez búnevelő gondon,
És hajtja szünetlen: „de hiába mondom!” -

 

Ilda pedig, munkán ülvén oda-által,
Hall vala minden szót szőnyeg-falon által;
S hagyja tüjét, mellyel gyönge keze varrt, ott:
Ura elmentével leveszi a kardot.

 

És monda fiának: „Jöszt’ ide kicsínyem!
Még kicsi, de szárba eredő reményem!
Viruló sudárkám, aranyos sugárkám:
Itt van örökséged, megnézd! Aladárkám.

 

„Ó, mert az anyának férje erős támasz, -
Ideig óráig. De kidőlhet ám az:
Veti reménységét fiu gyermekében,
Bizodalma él s nő magzata nőttében.

 

„Szerencse ölén is, megtanulám, féljek:
Hamar énmellőlem hullnak el a férjek;
Uramat, az elsőt, mihamar elvesztém;
Férfi ölelését jaj-szomorún kezdém.

 

„Kit a kígyó megmart, remeg az gyíktól is,
Gyászban feketült szív, csupa árnyéktól is;
Engemet a kígyók: rokonaim martak,
Mennyasszonyi fővel mély gyászba takartak.

 

„Ó, mit cselekedtek dalia férjemmel,
Kit, élve, szerettem leányszerelemmel!
Szeretem holtan is, szeretem még most is:
Ha sírba lezárnak, szeretem még ott is.

 

„Vadászni kicsalták, és megölék orvul,
Ajtómhoz a testét odaveték torzul,
Kincseit őrvényes Rajnába sülyeszték,
Mialatt én sírtam édes uram vesztét.

 

„Azután férjekkel gyászomba’ kinoztak
Kérőt oda nékem minden időn hoztak,
Legutóbb a húnok királyfia külde:
Ez volt, ami bosszúm gondolatát szűlte.

 

„Sárkánynak alítám emberi formában,
Sívó fenevadnak idegen pusztában;
Ily férjet ohajték; s kezet adtam rája:
Hogy testvéreimen bosszúmat ez állja.

 

„De találtam nagynak, Etelét nemesnek,
Szigfrid után akit szeretve szeressek;
Asszonyi szívem már vele boldog volna,
Ne lenne szerelmem régi koporsója.

 

„Bosszúmat Etele becsületes haddal,
Tudom, meg is állná; nem akarom azzal!
Akarom ál színben, lépre ide csalva,
Véres tetemöket rútítani halva.

 

„Vagy Gunther, az álnok, szép harcon elessék?
Gernotnak Odinho’ gaz lelke vitessék?
Hágen, ki orozva döfte uram’ hátul,
Tisztelve kimúljon, Etele karjátul?

 

„Nem, Rajna királya két drága fivérem!
Nem Hágen! a díjat én igazán mérem:
Valamint a bűn volt, legyen az is undok,
S vesszenek árulva mind a Nibelungok!

 

„Poharukban vérré a lakoma váljon,
Vendégágyba’ ki hál, koporsóba háljon’,
Bizodalmas hajlék éjszaka lobbanva,
Férjem gyilkosait temesse be hamva.

 

„Jer, jer kicsi szolgám: ezt még te nem érted,
Csak játszol a karddal, övezni kisérted;
Majd, ha király lészesz... Veled együtt, hosszu
Feledés árnyékán, nőjön fel a bosszu.

 

„Mert szűltelek arra kínos szeretetben,
Nem ment ki eszemből foganó percedben,
Veled azt a terhet viseltem örökké,
Szívedbe szivemből plántáltam örök-ké.

 

„Közelebb vagy hozzám, mint Etel, a férjem,
Tested az én testem, véred az én vérem:
Bosszút az anyádért bár iszonyút vennél,
Nincs nemesebb tetted, nincs igazabb ennél.”

 

Csakugyan nem érté az anyja beszédét,
Hurcolta nehéz kard szíjjra kötött végét
Sátorban a gyermek, kis kocsi módjára,
S nevetett némelykor Krimhilda szavára.

 

Anyja pedig oztán kedvkereső gonddal
Fúrta meg a szíjjat, közepén, egy ponttal.
Csatolta fiának kicsi derekára,
Örült Aladár, hogy zörömböl utána.

 

Sátorban alá s fel, ki is a mezőre,
Le a völgyhajláson, fel a dombtetőre, -
Kardját puha fűben úsztatja örömmel;
Eresz alól anyja kisérgeti szemmel.

 

Már nem vala messzi a Buda sátrátul;
Im gáncsot a fegyver ada neki hátul,
Nagyot esék; arcát vérig üté kőben -
Ott járni Budáné talált ez időben.

 

Meglátta, erősen a szíve megindult,
Szánalom a lelkén s harag egyszersmind gyult;
Oda szalad mindjár’, s földrül felemelvén,
Egyszerre ilyen szó mérgesedik nyelvén:

 

„Bolond anya nézi - bolond anya hagyja,

Bolond, ki gyerekét ilyenre kapatja,
Kezébe is adja, vele még játszatja!
Nincs is az olyannak igaz indúlatja.

 

„Fenevad módjára egyszer veti kölkét,
Azután nem bánja, vessze kicsiny lelkét;
Csak egyszer a vágya, telyesüljön ágya:
Fia veszedelmét azután nem bánja.”

 

Ily hangon ez a nő csattanva üvölte,
Mialatt a sok vért fátylába törölte;
Ilda futott mindjár’, látván fia estét,
Mérgesen elrántá, amaz elől, testét.

 

„Ne nyúlj a fiamhoz! - vágja szavát kettő, -7
Ne taníts gyermekkel te bánni, te meddő!
Mert neked is volna, jóféle ha volnál:
Nincs rútab’ előttem magtalan asszonynál.”

 

„Meddő nem vagyok én! te se gúnyolj annak!
Szolgálóimat is engedtem uramnak” -
Sikolta Budáné, betakarva képét;
Zokogás fojtá el további beszédét.

 

Ilda, miként győztes, kacag vala fennyen. -
Hallá Buda e zajt; oda kell hogy mennjen:
Látja nejét sírni, amazt hahotázni,
Oda sem ért, hogy már így kezde vitázni:

 

„Mi dolog ez, húgom? ma is úgy, mint tennap?
Így lesz ez örökké? így lesz e mindennap?
Jó ember vagyok én: de ha megharagszom...
No tehát békét hagyj az enyémnek, asszony.

 

„Tegnap ugyan szegényt meghuritám érted:
De tovább nem tűröm, nem én soha: érted?
Király vagyok én még, s úr a magam házán...”
Monda, kövér öklét fenyegetve rázván.

 

Vissza reá pattant Ilda királynő is,
Azután mérgében sírva fakadt ő is;
Így észre se’ vették a vita sebtében,
Hogy maga Etele közeledik épen.

 

Jöve, mint váratlan égi vihar feljő,
Megszálla megettök, mint fekete felhő;
Teszi kezét Hilda’ szép válla-hegyére,
- Visszaborúlt a nő ura hős keblére.

 

Egy darabig némán állva nem is moccan,
Tekintete mélyen hömpölyg vala s hosszan,
Gyöngyvérre Budáról, s Budára viszontag:
Végre nyugott ajki szóval ilyet mondtak:

 

„El haza, jó Ildám, indulni fogunk ma,
Még ez nap, ez órán, királyi lakunkba;
Ott te vagy az első fejedelmi asszony:
Ki merészelné ott, hogy sírva fakasszon!

 

„Hanem ezt még tűrjük. Ő a hibás, nem mi.
Buda királlyal nincs közöm ez’tán semmi.
Én majd leszek otthon ura jó hadamnak:
Buda is parancsol, ha kinek tud, annak.”

 

Ezt mondva, ölébe fiát emelinté,
Köszönni Budának fejét se’ gyökinté,
Csak mene Hildával. De soká ott állván
Nézte üres helyét Buda, mint egy bálvány.

 

Még aznap, az órán, tarka szövött rendek,8
Etele tornyodzó sátrai lippentek;
Estig odaáltal, udvara távoztán,
Nagy halom és nagy völgy marad vala pusztán.

1 Misztikus értelemben. Tudós asszony. A. J.

2 Ami komolyan, serio megy, nem játékból, Országos keletű szó, de az irodalom megvetette: ő tudja, miért. A. J.

3 Nemcsak azt teszi, midőn valaki a vizet meglábolja, azaz lábon menve átkel rajta; hanem az úszás egy nemét is, mely csupán láb segítségével történik, a keze használata nélkül. Így jár az adoma W-ről, hogy efféle úszás közben megberetválkozott. - A kép ily lábolástól van véve. A. J.

4 Hogy a táltos nem keresztyén, nem is más ismert aera szerint számít, hanem valamely költött idő­számítás (Teszem Hunor és Magyar rege-korától) képzelendő; tán fölösleges is megjegyezni. A. J.

5 Népmeséinkből vett vonás a földből kinövő kard. A. J.

6 Stella cadit, tellus tremit: en ego malleus orbis!” A krónikák. A. J.

7 Helyesen ketté. De úgy is mondják, nálunk csak úgy; s ez által a licentitán igazoltnak vélem. A. J.

8 Rend. Tájilag ma is csak sor értelmű. Itt a sátrak sorait jelenti. A. J.

Tizedik ének

 

Ugrás a lap tetejére

Comments powered by CComment

Kategória: /

Legfrissebb anyagok

G. Joó Katalin - Mesevonat
G. Joó Katalin - Mesevonat Ziki-zaka-zakatol,mesevonat valahol.Forognak a kerekek,sok kis gyerek integet. Pöfög, köhög, kanyarog,mesék útján csavarog.Fütyörészve meg-megáll,víg meséket muzsikál. Örülnek a gyerekek,a mozdony meg füttyöget.Sihu, sihu, pöff, pöff, pöff,Mesevonat itt zötyög. Mesekapu kitárul,a sok gyerek elámul.Mese, mese, meskete,kezdődjék hát a...
2019-07-23
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
Zagyi G.Ilona - Béka-móka
Zagyi G.Ilona - Béka-móka Esik eső, csak úgy szakad,strand készül az eresz alatt.Ez lesz a jó béka-móka,beugrálni a hordóba.Süthet a nap, jöhet meleg,jót hűsöl ki benne lebeg.Szőlő levél árnyékot ad,mint egy ernyő, akkora nagy.Szára hull a házi tóba,nem is kell jobb libikóka.Béka-nóta harsány, rekedt,visszhangzik, hogy elégedett. {loadposition...
2019-07-23
Zagyi G.Ilona
Tovább is van mondjam még?
Zagyi G.Ilona - Világ vége
Zagyi G.Ilona - Világ vége INagy kalandra készült,mert tudnia kéne,még ma megkeresi,hol a világ vége. Kosárba pakolta,ami nagyon fontos,a kedvenc babájáts nyuszit, a bozontost. Kell még egy kis süti,alma is az útra,miután elkészült,kezdődhet a túra. Csöndben nyílt az ajtó,senki meg ne hallja!Hamar véget érnea merész kalandja. Egy társa is akadt,hozzá...
2019-07-23
Zagyi G.Ilona
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Dínó bánat
Titi Hajnalka - Dínó bánat Valamikor réges- régen,Élt egy kicsi kis ősember.Volt egy szuper bunkós botja,Vadászott ő minden reggel! Rettegtek is tőle nagyon,Kicsi dínók, no és nagyok.Úgy gondolták, e világon,Csak miatta nem boldogok! Hiszen, ha éhes volt, ha nemBúbolta az állatokat.Sok értelme régen sem volt,Ám a hobbi vadászatnak! Miért jó ölni állatokat,Csak mert...
2019-06-29
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Arany János - Barátomhoz
Arany János - Barátomhoz - Petőfihez Unszolsz, hogy írjak holmi verseket:S mily szívesen fogadnék szót neked!De átkozott gebe az a Pegaz,Dehogy nyargal, dehogy! csak tipeg az.Tegnap már mintha írni kezdenék,Egészen a tollrágásig menék,De, varjú tépje meg a rossz lovát,Hiába biztatám, hogy: co tovább!Ma kucsmád nyomtam fel, ha így talánEgy kis Petőfiség ragadna...
2019-06-28
Arany János
Tovább is van mondjam még?
Babits Mihály - Kék faluk
Kék faluk Ki járt már a kék falukban?Ki a csunya kék falukban?hol a kék fal sértő színnelközepellik zöld zsalukban? Ott a cifra házak ormacifrán ott a házak ormaházak orma kék kereszttelpompáz mintha sírkő volna. Mindenik ház egy-egy kriptas mindeniknek megvan titka:nemzedékek asznak bennea világból kihajítva. Nemzedék ott több ne asszon,ember ottan ne mulasson,ottan...
2019-06-28
Babits Mihály
Tovább is van mondjam még?
Image
Petőfi Sándor - Galgapartihoz
Galgapartihoz Üdvözöllek messze bérctetőkről,Szent helyek!Hol a Galga lassu andalgássalHempelyeg. Hol pályája éden volt a gyermek-Ifjunak.Hol az életüdv örömvirágiNyíltanak. Lángszerelem szép viszonozója,Barna lány,Emlékezve küldsz-e még sohajt aSzív után, Mellyet annyi kéjnek bölcsejébenRingatál,Mellynek első éneket lantjáraTe csalál? Ah, rád vissza bús...
2019-06-26
Petőfi Sándor
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Mesevonat
G. Joó Katalin - Mesevonat Ziki-zaka-zakatol,mesevonat valahol.Forognak a kerekek,sok kis gyerek integet. Pöfög, köhög, kanyarog,mesék útján csavarog.Fütyörészve meg-megáll,víg meséket muzsikál. Örülnek a gyerekek,a mozdony meg füttyöget.Sihu, sihu, pöff, pöff, pöff,Mesevonat itt zötyög. Mesekapu kitárul,a sok gyerek elámul.Mese, mese, meskete,kezdődjék hát a mese! {loadposition szalaag}
Zagyi G.Ilona - Béka-móka
Zagyi G.Ilona - Béka-móka Esik eső, csak úgy szakad,strand készül az eresz alatt.Ez lesz a jó béka-móka,beugrálni a hordóba.Süthet a nap, jöhet meleg,jót hűsöl ki benne lebeg.Szőlő levél árnyékot ad,mint egy ernyő, akkora nagy.Szára hull a házi tóba,nem is kell jobb libikóka.Béka-nóta harsány, rekedt,visszhangzik, hogy elégedett. {loadposition szalag} Gyökér-falvi történetek című verses-mese Mesék kérdések kora
Zagyi G.Ilona - Világ vége
Zagyi G.Ilona - Világ vége INagy kalandra készült,mert tudnia kéne,még ma megkeresi,hol a világ vége. Kosárba pakolta,ami nagyon fontos,a kedvenc babájáts nyuszit, a bozontost. Kell még egy kis süti,alma is az útra,miután elkészült,kezdődhet a túra. Csöndben nyílt az ajtó,senki meg ne hallja!Hamar véget érnea merész kalandja. Egy társa is akadt,hozzá dörgölőzött,udvaron a cicanyomába szegődött. Tarka lepkék szálltaka virágos kertben,megállt, "Olyan szépek!"nézte önfeledten. Majd eszébe jutott,hogy neki doga van,hogy hova is készültilyen nagy titokban. Megállt a kapuban.Merre is induljon?Hol a világ vége,túl az árkon-bokron? Leült a kispadra,kosár az ölében,bizony, megéhezetta nagy sietségben. Kevés lett a süti,gyorsan elmajszolta,amitől szomjas lett,szomját oltja alma. Gondolkodott rajta,most aztán mi legyen.Uzsonnája nélkültovább minek menjen. Várhat még egy kicsitaz a világ vége,meg aztán elfáradta hősiességben. Majd megkérdi anyát.Tudja-e, merre van?Nem megy ő sehovaéhesen, álmosan. {loadposition szalag} Gyökér-falvi történetek című verses-mese Mesék kérdések kora
Titi Hajnalka - Dínó bánat
Titi Hajnalka - Dínó bánat Valamikor réges- régen,Élt egy kicsi kis ősember.Volt egy szuper bunkós botja,Vadászott ő minden reggel! Rettegtek is tőle nagyon,Kicsi dínók, no és nagyok.Úgy gondolták, e világon,Csak miatta nem boldogok! Hiszen, ha éhes volt, ha nemBúbolta az állatokat.Sok értelme régen sem volt,Ám a hobbi vadászatnak! Miért jó ölni állatokat,Csak mert épp ahhoz volt kedve?Úgy gondolták megváltozna,Ha egy szép nap megnősülne. Ezért aztán egy bátor dínó,Bejárta a hegyvidéket.Hogy egy szemre való leányt, tt kerítsen feleségnek. Talált is ő egy teremtést,Épp a törzsfőnöknek lányát.Egy szikláról ugrott le rá,S megragadta gyönge vállát... Szaladtak a törzsfőnökhöz,A szemtanúk, hogy elmondják:Egy tüzet okádó sárkány,Vitte el a király lányát! Így születnek a legendák,Mióta ember él a földön:A történtekhez hozzá tesznek,Hogy félelmetesebbnek tűnjön... A dínóból így lesz sárkány,A farkasból farkasember,Szivárványból fényalagút,Tóból Óperenciás tenger... No de lássuk, hogyan fogadtaŐsemberünk a kis hölgyet?Mikor meglátta, azt hitte:Hogy le kell üsse, mint eddig mindent! Ám a szíve bent azt súgta:Kedvesnek kellene lenni.Így aztán ő meg is próbált,Vadászattal kedveskedni... Az őslány most nézett nagyot,Hisz imádta az állatokat.Mindjárt le is teremtetteA fiút, hogy ezt így nem szabad! S lám a kicsi ősemberke,Végre nem vadászott annyit.Csak amennyit enniük kellett,Félre tette a vadász hobbit. Bár alig telt néhány év el,S születtek kis ősemberek,Akiknek a dínó húsból,Napról napra több hús kellett. Nem volt épp jó ötlet ez sem,Néztek most a dínók nagyot.S úgy érezték e világon,Csak miatta nem boldogok... {loadposition szalag} A szerző profilja
Arany János - Barátomhoz
Arany János - Barátomhoz - Petőfihez Unszolsz, hogy írjak holmi verseket:S mily szívesen fogadnék szót neked!De átkozott gebe az a Pegaz,Dehogy nyargal, dehogy! csak tipeg az.Tegnap már mintha írni kezdenék,Egészen a tollrágásig menék,De, varjú tépje meg a rossz lovát,Hiába biztatám, hogy: co tovább!Ma kucsmád nyomtam fel, ha így talánEgy kis Petőfiség ragadna rám:Lekarcolék egy pár „hozzá”-t, „felé”-t,Csuklott a múzsa s rámrivallt: „elég”!Mit is haszontalankodom vele,Mikor szivem zsibajjal van tele.Vendége jött s avval sok a dolog,Minden kis érzelem sürög-forog.Bolond szeles nép! lót-fut céltalan,S egymásba ütközik minduntalan.De nem csoda, a szív vendége nagyS igen kedves neki, mert az te vagy. (1847 szept.) (1847. aug. 11) loadposition szalag}  
Babits Mihály - Kék faluk
Kék faluk Ki járt már a kék falukban?Ki a csunya kék falukban?hol a kék fal sértő színnelközepellik zöld zsalukban? Ott a cifra házak ormacifrán ott a házak ormaházak orma kék kereszttelpompáz mintha sírkő volna. Mindenik ház egy-egy kriptas mindeniknek megvan titka:nemzedékek asznak bennea világból kihajítva. Nemzedék ott több ne asszon,ember ottan ne mulasson,ottan beteg minden gyermek,mételyes ott minden asszony. Ott az emberész nem lámpás,csak egy ködben járó csámpás,elhunyt bűnök pállott ködjes puliszkára hajtott rámpás. Minden sarkon ott egy Krisztus,egy sovány, bizanti Krisztusvéres és esős bordákkalvár, míg jő az Antikrisztus. Ablakot ne nyiss ott éjjel,mert a vampir jár ott éjjel,gonoszúl a bokrok árnyánkék kisértet les ott széjjel. 1908-1909 {loadposition szalag}
Petőfi Sándor - Galgapartihoz
Galgapartihoz Üdvözöllek messze bérctetőkről,Szent helyek!Hol a Galga lassu andalgássalHempelyeg. Hol pályája éden volt a gyermek-Ifjunak.Hol az életüdv örömvirágiNyíltanak. Lángszerelem szép viszonozója,Barna lány,Emlékezve küldsz-e még sohajt aSzív után, Mellyet annyi kéjnek bölcsejébenRingatál,Mellynek első éneket lantjáraTe csalál? Ah, rád vissza bús könyhullatássalNéz szemem:Vesztve téged vésze boldogságom,Mindenem! Gréc, 1840, május 1 {loadposition szalag}  

Magazin előfizetés