Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Arany János - ÁLOM - VALÓ

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Arany János - ÁLOM - VALÓ

Fekszem kínos ágyon. Minden tagom össze-
Zsibbadoz fektemben, mintegy lekötözve.
Csak tompán sajog a fájdalom, nem éget;
Homlokomon érzek hideg veritéket.
Minden pehelyszál nyom, mint egy-egy kődarab,
Akadoz eremben a vér, s el-elmarad;
S míg legyez szárnyával borongó pillámon,
Körmével szorítja keblemet az álom.

Fekszem álmadozva. Ködös, hideg éjjel
Nehézkedik rajtam sírhalom terhével;
Messze fönn a szél zúg, hallom azt félébren,
Mintha fenteregnék mély folyó medrében.
Néha úgy is rémlik, hogy talán imetten
Látom a hömpölygő hullámot felettem;
Mint úszó fatörzshöz, a hullámhoz kapok:
S ölelő karombul eltűnnek a habok.

Most lelkem fölébred... egy álomból másba:
Fövenyből, iszapból tagjaim kiásva
Jutok zöld mezőre, mely fölött a kék ég
Verőfényes napja fölemelte székét.
Illatoz a pázsit, madárének hallik,
Könnyű lépteimtől még a fű se hajlik,
Lepke módon szállok virágról-virágra:
Kimagyarázhatlan keblem boldogsága!

Testem étherré vált. Repülni akarok,
Lebbenő szárnyaim e két könnyű karok,
S mint füttyös pacsirta, vígan, örömégve
Fúrom fel magamat a kékellő égbe;
Arcomat a tiszta szellő mosogatja,
Kitárva előttem a menny boltozatja,
Én kéjelgve nézem az elhagyott földet,
A hegyek redőit, a bolyhos erdőket.

Még egy perc... az égen elterül egy árnyék,
És én mintha vékony ködfelhőbe’ járnék.
A tüzes nap fénye, melege kihalva!
Őt magát borítja felleg szürke hamva.
Minden arra mutat, hogy kitörni készül
A vihar, - szél támad, előköszöntésül;
Felleg felleget nyom, villámtűzben állok...
Csattan az ég... főm zúg... eltünnek az álmok.

Én megsemmisülve fekszem. Nagysokára,
Sivárló pusztában, melynek nincs határa,
Melyen nincs egy fűszál, vagy egy élő féreg,
Egyedül, éjszaka eszméletre térek.
Soká nyugszom ottan; jól esik pihennem,
Eltünt álmaimat gondolóra vennem:
Mert csak álom volt az mind, istennek hála!
A vihar, a villám, mely engem talála.

Hallgatok, hallgatok csendes-andalogva,
Hallom, mintha lenn a föld szive dobogna,
Egy, kettő... számlálom valahányat dobban,
Mindig sűrüebben, mind közelebb s jobban.
Paripák nyihognak, hadsereg közelget:
Én kelnék az útból, de a föld nem enged;
Fehér lepedőmnek visszaránt a terhe:
Átmegy a nép rajtam: én fekszem leverve.

Mire föltekintek, a teljes hold képe
Nyájasan mosolyg le, ágyamnak elébe,
Vánkosom, mint tajték, szép fehéren dagad,
Hallok női, gyönge, suttogó szavakat.
Kinyújtom karomat... s egy pikkelyes, hideg
Kígyó tekerül rá, mely fülembe sziszeg;
Iszonyodva tépem e szörnyet lefelé,
Küszködöm, kiáltok... s fölébredek belé.

Istenem, istenem, mily jól esik ennyi
Gyötrő álom után végre fölserkenni!

Hosszu az éj, hosszu; messze még a holnap
A sötétbe néző szegény virrasztónak.
Összedúlt párnámon kínosan forgódom:
Nincs erőm alunni, pedig volna módom.
Csend van, és a csendben, tőlem jó-távoldad,
Egy kis óra élénk „pit-pat”-ozást folytat:
Úgy tetszik, szú őröl... s mintha félig asszú
Életfám gyökerén rágódnék az a szú!

Hánykódik az elmém hullámról hullámra.
Rajzol a képzelgés álmatlan pillámra:
Pillámat beírja mozgó képeivel,
S képeit a tarka életből szedi fel.
Ott van a bízalom, ez a dőre álom;
Ott ül a kaján hit egy törött nádszálon;
Ott van a reménység, s örök rettegéssel
Futja versenyét a kétségbeeséssel!

Látom a reménynek vékony szálán tartott
Villám tündöklésü damokleszi kardot,
Melynek átkos éle nyugatról s keletrül
Egy egész országon húzódik keresztül
S egy egész nemzetnek áldozati nyája,
Egy néptörzsök esik a bárdnak alája.
Elfordulok és a fölserkenést várom,
Míg meggyőződöm, hogy e rémkép... nem álom!

Vérpatakot látok, mindenfelé sokat,
Indúlok keresni fel a forrásokat,
Keresem, keresem rebegő szememmel,
És oh! megnyilt honfi szivekben lelem fel.
Fölkacagok búmban és dühömben sírok
Értetek, zsengéül elesett mártírok!
Szívem fáj. Erősen megtörlöm szememet:
Ébresztem magam, de nem lehet, nem lehet!

Oh zsenge mártírok, hazám vérvirága,
Korán sírba hulló nemes ifjusága,
Kikben egy-egy bölcs vész el s megannyi bajnok,
Kikben a jövendőt öli ádáz zsarnok:
Lesz-e, vajon, ennyi áldozatnak bére?
És derít-e hajnalt a nemzet egére,
Mely sebeitekből kiözönlik, a vér...?
Vagy apákat isten most a fiakban vér?!

Lesz-e nemzet, mely a győzödelmi helyen
Csontjaitok felett oszlopot emeljen,
Ahol majd az anyák, kik még jól ismertek,
Könnyel növesszenek egy virágos kertet;
Ahol a késő kor, e hálás tanitvány,
Emlékezettöket ünneppel ujitván,
Össze-összegyűljön: férfi, nő,... s a gyermek
Olvasni az oszlop betüin kezdjen meg?

Lesz-e költő, ki az édes anyanyelven
Rólatok korának csudát énekeljen?...
Vagy elszórnak majd az éjszaki vad szelek,
S idegen nép tombol hamvaitok felett?
Vagy nem lesz, aki egy könnyet ejtsen rátok:
Ősi hajlékában ég meg ősz apátok,
S kis testvéreitek, amint térdepelnek,
Martalékul jutnak a játszó fegyvernek?

Mert - jaj, amit látok! - széles e hazában
Dúl fajirtó fegyver, széltiben, hosszában;
Minden bűn az élet, a szívnek verése:
Százszoros halál egy élet büntetése!
Ott az égő falvak, rombadőlt lakások,
A mezetlen inség, a jajkiáltások,
A vadonba elszórt temetetlen testek,
Mikre éh keselyűk, hollók gyülekeztek!

Ott a hitszegő hit, ott a dölyfös ármány
Ámítnak, hazudnak, házrúl-házra járván;
Ott a bűn, ki rég eldobta az álarcot
S az igazság ellen nyiltan visel harcot.
Ott nem szent a tűzhely, sérthető a vendég,
Ott a férfi öl nőt és az erős gyengét...
Ah, szemem elképzik és lelkem legörnyed:
Nem bírja meg a szem, a lélek, e szörnyet.

Istenem, istenem, mily jó volna ennyi
Gyötrelmes valóból szebb álomra kelni!

De midőn a remény oly igen tünékeny,
A kétségbeesés az én reménységem:
E kettészakított oroszlán kebele
Szebb remények édes mézivel van tele.
Ama szent haragban, mely soha nem számit,
Midőn szórja méltó dühének villámit,
Haragodban bízom és hiszek, óh nemzet,
Hogy ellenid sirja a te sirod nem lesz.

Én hiszem, távol még az idő tenéked
Áldozni Szigetvárt s új Thermopylaeket;
Én hiszek, - gyalázat volna kételkednem -
Kelő nagyságodban és dicsőségedben,
Koszorúkat ide, veszteglő cserágat!
Hősök nemzedéke emelkedik ott:
Hol ily tűz az ifjú, s hol ily ifju a vén,
Nem lehet a nemzet, nem, élve-halott.

(1848)

loadposition szalag}

 

Comments powered by CComment

Kategória: /

Legfrissebb anyagok

Babits Mihály - Téli képzetek
Téli képzetek! A táj fehérbe öltözöttbefútta a havas tél;felhő alatt és hó közöttmagában áll a kastély.Dinom-dánom, dáridomhosszu téli estesenki sem jön az utonmert a hó beeste. De drótfonálon száll a hírés búg a nyurga póznavalaki nyög, valaki sír,s sok messze cső golyóz ma.Nellem-nollom, únalomlanyha téli tábor,csikasz ordít a havontorkaszakadtából. De...
2019-06-14
Babits Mihály
Tovább is van mondjam még?
Ady Endre - Korán jöttem ide
Ady Endre - Korán jöttem ide   Későn jött az az asszony,Aki néz, akit áldokÉs ez a Puszta megöl,Hol hasztalan kiáltok. Óh, ez a nagy sivatag,Óh, ez a magyar Puszta,Szárnyaimat már hányszorSározta, verte, húzta. Ténfergek s már az sincsen,Ami könnyre fakasszon:Korán jöttem én ideS későn jött az az asszony. {loadposition szalag}
2019-06-13
Ady Endre
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Mindenki fája
Titi Hajnalka - Mindenki fája Egyszer volt, hol nem volt, amott a falu végén, volt egyszer egy fa, amely olyan magasra nőtt, hogy belehetett látni róla az egész környéket. Ezért aztán nagyon népszerű lett az állatok körében: mindenki magának akarta.Fakopáncs Kornél a legfelső ágat foglalta el, ott kopogtatta a fa törzsét, közben pedig ezt motyogta:   - Enyém a fa!...
2019-06-12
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Image
Ezeregy éjszaka - Csirkefogó és a tökfilkó
Csirkefogó és a tökfilkó Egy tökfilkó szamarat vezetett maga után kötőféken. Két tolvaj meglátta, és az egyik odaszólt cimborájának: „Én ezt a szamarat elveszem tőle.” - „Hogy bírod elvenni?” - „Gyere velem és meglátod.” A cimbora vele ment, a csirkefogó pedig odaosont a szamárhoz, levette fejéről a kötőféket, a maga nyakába akasztotta, a szamarat...
2019-06-11
Az ezeregyéjszaka meséi
Tovább is van mondjam még?
József Attila - Hozzá
József Attila: Hozzá Arany hajad, mint a nap sugáraVet fénykévét ruhácskád fodrára.Reng ruhádban a karcsú termeted:Rózsaszálon a gyémánt permeteg. Szemed a mély tenger csillogása,Égen földön nincs, nem akad mása.Ha engem látsz, lecsukod csendesen,Sugaráért od’adnám életem! Lelked nyájas holdsugár az éjben,Ringatózik mély tenger ölében.Óh! előlem felhők...
2019-06-09
József Attila...
Tovább is van mondjam még?
Image
Petőfi Sándor - Az őrágyhoz
Az őrágyhoz Égig emeljen bár a játszi szerencse kegyelme,És legyen első rang rangom az isten után;S bár csak azért szűljön két India kincset özönnel,Hogy büszkén ajakam mondani tudja: enyém!Durva faalkotmány! emléked nem leszen irtvaSzűmből s akkoron is hajlik öledbe fejem;Hisz te az inségnek mikor éje boronga körűlem,S hervasztott a bú: balzsamos enyhet adál.Enyhet...
2019-06-07
Petőfi Sándor
Tovább is van mondjam még?
Tolsztolj - A macskakölyök
A macskakölyök Igaz történet Vaszja és Kátya testvérek voltak. Volt egy macskájuk. Jött a tavasz, és a macska eltűnt. A gyermekek mindenütt keresték, de nem tudták megtalálni. Egyszer a csűr mellett játszottak, hát a fejük felett vékony hangú nyávogást hallanak. Vaszja felmászott a létrán a csűr fedele alá. Kátya lent állt s folyton kérdezgette: - Megtaláltad?...
2019-06-05
Lev Nyikolajevics...
Tovább is van mondjam még?
Babits Mihály - Téli képzetek
Téli képzetek! A táj fehérbe öltözöttbefútta a havas tél;felhő alatt és hó közöttmagában áll a kastély.Dinom-dánom, dáridomhosszu téli estesenki sem jön az utonmert a hó beeste. De drótfonálon száll a hírés búg a nyurga póznavalaki nyög, valaki sír,s sok messze cső golyóz ma.Nellem-nollom, únalomlanyha téli tábor,csikasz ordít a havontorkaszakadtából. De Afrikában semmi hó,dobol a sűrü zápors a sarkvidéki eszkimónem fogy az éjszakából.Diri-dingi-dingaló,ez a könyvek éve:tárva szép a kandaló,könyv pedig betéve. Most kerget népet a hidega sima városutcán;most fájva zsong a vén idegs repül a szél a pusztán.Dinom-dánom, dáridom,mostan áll a farsangzeng a szél a várhidon,zeng a várban karhang. A hó esik, fehér a síkbefútta a havas tél,s ha szél keféli hómezét,minden ház messze kastély.Tam, tam, tam, tam, tam, tamdá,únalomnak ágya:kályha mellett ábránddáfagy az ember vágya. 1908 {loadposition szalag}
Ady Endre - Korán jöttem ide
Ady Endre - Korán jöttem ide   Későn jött az az asszony,Aki néz, akit áldokÉs ez a Puszta megöl,Hol hasztalan kiáltok. Óh, ez a nagy sivatag,Óh, ez a magyar Puszta,Szárnyaimat már hányszorSározta, verte, húzta. Ténfergek s már az sincsen,Ami könnyre fakasszon:Korán jöttem én ideS későn jött az az asszony. {loadposition szalag}
Titi Hajnalka - Mindenki fája
Titi Hajnalka - Mindenki fája Egyszer volt, hol nem volt, amott a falu végén, volt egyszer egy fa, amely olyan magasra nőtt, hogy belehetett látni róla az egész környéket. Ezért aztán nagyon népszerű lett az állatok körében: mindenki magának akarta.Fakopáncs Kornél a legfelső ágat foglalta el, ott kopogtatta a fa törzsét, közben pedig ezt motyogta:   - Enyém a fa! Enyém a fa! Én vagyok a fa doktora! Mivel ő volt az, aki óvta a fa egészségét, úgy érezte őt illeti leginkább a tulajdonjog. Ezzel aztán Kígyó Karcsi sem értett egyet, el nem eresztette volna a másik oldal felső ágát.- Lehet te vagy a doktor- mondta, - de legalább vannak lábaid, és szárnyaid. Nekem még ez sincs, hogyan látnék messzire? Nagyobb szükségem van erre a fára, mint bárkinek!De a többiek ezt sem tartották jogosnak. - Ez a fa a virágaival idecsalogat sok apró bogarat- mondta Kaméleon Ella.- A legfinomabb falatokhoz, csak itt tudok hozzá jutni! Ráadásul olyan szépen hozzá igazodik a bőröm színe! Szükségem van erre a fára!- Még, hogy nektek van szükségetek rá!- szólalt meg most Bagoly Balázs- Ahhoz, hogy eredményesen vadászni tudjak, kell nekem ez a magasság. A létfenntartásom múlik ezen! Innen beláthatom az egész környéket!- Minek zajongtok itt?- bújt elő a fa odújából Mókus Pista- Hajnal óta veszekedtek! Az asszonnyal nyugalmat szeretnénk! Nekünk ez az otthonunk! Ez az odú. És mivel az odú a fához tartozik, minket illet a tulajdonjog!- Ilyen alapon engem is illet- szólalt meg most a fészekben ülő madárka. - A fészkem a fához tartozik, s mivel ez az otthonom, a tulajdonjog az enyém!Megérkezett Katica is. Hosszú repülés után itt akart megpihenni. De a nagy vitában, még pihenni sem lehetett:- Mi ez a hangoskodás?- nézett szemrehányóan az állatokra. Én szeretem ezt a fát, és hangya barátom is. Miért korlátoznánk bárkit is, ha épp szeret itt tartózkodni? Miért ne lehetne ez a fa mindenki fája?- Milyen igaz!- mondogatták az állatok- Ha mindenki fája lesz, véget ér a vita, és újra békesség lesz közöttük. Mégis csak jobb békességben élni...Mivel Mókus Pisti még mindig magáénak érezte a fát, úgy gondolta neki kell hát kijelentenie: - Legyen mától ez a fa mindenki fája! Úgy is lett. Attól a naptól kezdve, a faluvégi magas fa mindenki fája lett. Az állatok többé nem vitatkoztak, mert hiszen mindenkinek jutott hely bőven...
Ezeregy éjszaka - Csirkefogó és a tökfilkó
Csirkefogó és a tökfilkó Egy tökfilkó szamarat vezetett maga után kötőféken. Két tolvaj meglátta, és az egyik odaszólt cimborájának: „Én ezt a szamarat elveszem tőle.” - „Hogy bírod elvenni?” - „Gyere velem és meglátod.” A cimbora vele ment, a csirkefogó pedig odaosont a szamárhoz, levette fejéről a kötőféket, a maga nyakába akasztotta, a szamarat társára bízta, és a tökfilkó után baktatott. Amikor cimborája eltűnt a szamárral, megállt. A tökfilkó ráncigálta, de ő meg se moccant, úgyhogy az hátrafordult, és mikor a szamár helyett egy embert látott, kötőfékkel a nyakán, megkérdezte:„Ki vagy te?” A gazfickó így felelt: „Én a te szamarad vagyok; csodálatos az én történetem: volt egy anyám, erényes öreg nő; egyszer részegen jöttem haza. Ő csak ennyit mondott: »Édes fiam, bár éreznél bűnbánatot Alláh előtt - magasztaltassék a neve! - a te nagy bűnöd miatt!« De én fogtam egy botot és elvertem. Ekkor átkot mondott fejemre, és íme: Alláh - magasztal- tassék a neve! - szamárrá változtatott, és a te birtokodba juttatott a mai napig. Ma, úgy látszik, eszébe jutottam anyámnak, imádkozott értem, és Alláh visszaadta előbbi alakomat.” A tökfilkó felkiáltott: „Nincs másutt erő és nincs hatalom, csak a magasztos és fenséges Alláh kezében! Alláhra kérlek, testvérem, bocsásd meg nekem, amit ellened elkövettem, hogy nyargaltam rajtad, és egyéb munkát végeztettem veled.” Ezzel útjára engedte a csirkefogót, ő maga pedig hazament, az ijedelemtől és a szomorúságtól egészen kábultan. Felesége megkérdezte: „Mért vagy olyan levert, és hol van a szamár?” Ekkor elmondott mindent a feleségének, aki felkiáltott: „Jaj, hogy megver majd érte Alláh - magasztaltassék a neve! -, hogyan is dolgoztathattuk annyi időn át Ádámnak egy fiát!” És szorgalmasan osztogatta az alamizsnát, és buzgón imádkozott Alláhhoz bocsánatért. Férje pedig hosszú időn át munka nélkül maradt. Végre a felesége rászólt: „Meddig fogsz még itthon lebzselni dolog nélkül? Menj a piacra, végy egy szamarat, hogy dolgozhass vele.” Az ember kiment a piacra, hát az eladásra kínált állatok közt meglátta a régi szamarát. Mikor felismerte, odament hozzá, és ezt súgta a fülébe: „Jaj neked, te szerencsétlen! Megint berúgtál, és megütötted anyádat! Alláhra, én többet meg nem veszlek!” Ezzel...
József Attila - Hozzá
József Attila: Hozzá Arany hajad, mint a nap sugáraVet fénykévét ruhácskád fodrára.Reng ruhádban a karcsú termeted:Rózsaszálon a gyémánt permeteg. Szemed a mély tenger csillogása,Égen földön nincs, nem akad mása.Ha engem látsz, lecsukod csendesen,Sugaráért od’adnám életem! Lelked nyájas holdsugár az éjben,Ringatózik mély tenger ölében.Óh! előlem felhők takarják el!S ha várok rá... eltünik - a nap kel. Szíved? Óh! a szíved nem találom,Ez az én bús, szomorú halálom.Széttörnélek! - de kezemen bilincs:Meghalok érted, mert szíved az nincs. 1921. ápr. 10. {loadposition szalag}
Petőfi Sándor - Az őrágyhoz
Az őrágyhoz Égig emeljen bár a játszi szerencse kegyelme,És legyen első rang rangom az isten után;S bár csak azért szűljön két India kincset özönnel,Hogy büszkén ajakam mondani tudja: enyém!Durva faalkotmány! emléked nem leszen irtvaSzűmből s akkoron is hajlik öledbe fejem;Hisz te az inségnek mikor éje boronga körűlem,S hervasztott a bú: balzsamos enyhet adál.Enyhet adál! az ölő vad kínok örömtelen ifjaLeggyönyörűbb álmit kebleden álmodozá. 1840. {loadposition szalag}  
Tolsztolj - A macskakölyök
A macskakölyök Igaz történet Vaszja és Kátya testvérek voltak. Volt egy macskájuk. Jött a tavasz, és a macska eltűnt. A gyermekek mindenütt keresték, de nem tudták megtalálni. Egyszer a csűr mellett játszottak, hát a fejük felett vékony hangú nyávogást hallanak. Vaszja felmászott a létrán a csűr fedele alá. Kátya lent állt s folyton kérdezgette: - Megtaláltad? Megtaláltad? - De Vaszja nem felelt neki. Végre lekiáltott: - Megtaláltam. A mi macskánk... kölykei is vannak. Milyen csoda¬szépek, gyere ide hamar.Kátya hazaszaladt, tejet szerzett és elhozta a macskának.Öt kölyke volt a macskának. Mikor egy kicsit megnőttek, s kezdtek előbújni a sarokból, ahol a világra jöttek, a gyermekek kiválasztottak maguknak egy kicsi macskát - szürke volt a szőre, fehér a lábacskája - és hazavitték. A többit az édesanyjuk elajándékozta, de ez az egy meg-maradt nekik. A gyermekek etették, játszogattak vele, s lefektették maguk mellé az ágyba.Egyszer a gyermekek elmentek játszani az útra s magukkal vitték a kismacskát is.A szél szalmát mozgatott az úton, s a kismacska a szalmával játszadozott, és a gyermekek örültek neki. Aztán sóskát találtak az út mentén, elmentek sóskát szedegetni s elfelejtkeztek a kismacskáról.Hirtelen meghallották, hogy valaki ezt kiáltja: - Vissza! Visz-sza! - s látták, hogy egy vadász vágtat arra lovon, előtte két kutya - már meg is látták a kismacskát s el akarták kapni. A macskakölyök pedig, a kis buta, ahelyett, hogy elszaladt volna, a földhöz lapult, felpúposította hátát s nézte a kutyákat. Kátya megijedt a kutyáktól, kiabálni kezdett s elfutott előlük. De Vaszja lélekszakadva rohanni kezdett a kismacska felé s a kutyákkal egyszerre érkezett hozzá. A kutyák meg akarták fogni a macskát, de Vaszja hassal rávetette magát és eltakarta a kutyák elől.A vadász odaugrott és elzavarta a kutyákat, Vaszja pedig hazavitte a kismacskát, s többé nem vitte ki magával a mezőre. {loadposition szalag}

Magazin előfizetés