Mesélde
Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb kétnyelvű mesekönyveink iratkozz fel értesítésünkre

captcha 

Az alföld népéhez

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Az alföld népéhez

Előhangja egy el nem készült költői beszélynek

Ti, kikért teremnek a búzakeresztek
S rózsává pirított fehér cipót esztek,
Ti a gazdag alföld édes gyermekei!
A felföldre is jó néha tekinteni.

Tudom, böcsmérlitek a görbe tartományt,
Nem adnátok érte egy jó pipa dohányt,
A patkót sem állja vad lovatok lába,
A kereketek sem tanult kalodába.

Tudom, szeretitek látni a kék eget,
A napot, hogy’ űl el tekenője megett;
S a csillagokat, bár meg nem olvastátok,
Egy híján szemlélni mintegy átallnátok.

Szerettek a síkra heveredni hanyatt,
Kalap levén vánkos a fejetek alatt,
Nézni a fiastyúk s göncölszekér felé,
Olykor-olykor el is andalodni belé.

S ha néztek fölfelé, néztek balra jobbra
S nincs egy földi fűszál, mely rátok hajolna
S mindenütt, mindenütt csupán eget láttok:
Ti is égben vagytok akkor, azt tudjátok.

Szeretitek látni a szép hajnal tövét,
Hol a kerek földhöz tűzi bársony övét,
Legszebb, legpirosabb ott az ég almája,
Púpos hegy körösleg be nem harapdálja.

Hát mikor félszemmel egyenest néz a nap
A sík puszta színén: mint örűltök annak!
Ugy-e, attól félti és azért néz széjjel:
Nem pattant-e rajta domb az elmult éjjel?

Szerettek ti mindent és örömmel tölti
Szíveteket minden, ami csak alföldi:
A puszták havasát, a fehér gulyákat,
A puszták tengerét, a szép délibábot.

És a mozgó tábort, a nyerítő ménest,
Mely elláthatatlan az ember szemének;
(Mert csürhe nálatok s nem ménes a neve,
Ha napi járóföld nincs a kerűlete);

A szép sík földeket, egyenesre szántva,
Mert ti nem szántatok dombos bogárhátra,
A zöld vetést, melynek széle-hossza nincsen,
És az áldást rajta, ha megadta Isten.

Mindezt kedvelitek igen-igen nagyon,
Mivelhogy e dolog véretekben vagyon;
Mert alföldi magyar, nem tót, a nevetek,
Mert tejmézzel folyó lakhelyet nyertetek.

Nem volt ez mindég így. Nem a békés rokon
Hanem ellenség járt téres pusztátokon:
Elvetett az ember, de nem takart soha,
Lábán nyomtatá el török s tatár lova.

Elnyomtatta, mondom, s ujra elvetette,
Vadul termett aztán más idén helyette,
Szegény bujdosóknak vadul termett annyi,
Hogy hosszabb kín után fogtak éhen halni.

Sokszor annak, akit utolért a halál,
Kizöldült szájában a kövér búzaszál,
Jött utána másik, a kalászt leszedte
És az isten-adta, elhalt, mig megette.

Hiszen hallottátok a futásnak hírét:
Futott ám a gyáva, mert féltette bőrét:
De kemény csatára keltek az erősek,
Zsíros földeteken elhulltak az ősek.

Nincs is más hegyetek, mint sok oly testhalom,
Melyben egy egész had eltemetve vagyon,
Mikor már kikezdé farkas, holló, kánya,
Török és magyar test egy gödörbe hányva.

Akkor a széttépett seregek foltjai,
Kiket az ellenség hagyott hírmondani,
Kerülék a pusztát, a perjés parlagot,
Délibábján kívűl kit minden elhagyott.

Mentek fölkeresni ama sziklatetőt,
Hol a sas kinyúló csupasz kövekre költ,
Elzavarák a sast, tojásit megették,
S fészke helyén váruk alapját vetették.

Ily sziklavárakban maradt fenn a csira,
Mely most az alföldön buján hajt annyira,
Mikor rozsda vert ki sarlót, ekét, kaszát
S éhen-szomjan védte a magyar a hazát...

(1848)

 
Kategória: /

Reklám

Érdekességek

Valentin nap, azaz Bálint napja

A Valenti nap eredete

Szent Bálint - Valentin napA katolikus naptár szerint február 14. Szent Bálint napja. Újabban mégis azt hirdetik lépten-nyomon idehaza, hogy Valentin napja, pedig Valentin magyarul Bálint. A nyugatról érkező új szokás szerint ez a „szerelmesek napja”, ami szintén Szent Bálintnak köszönhető, ő ugyanis többek között a jegyesek védőszentje. Többek között, mert a fiatal házasoké, az epilepsziásoké és a hasfájósaké is.

Bővebben...:

Legfrissebb anyagok

Ady Endre - Hunyhat a máglya
Hunyhat a máglya   Hunyhat a máglya Ezek a szomorú, vén szemek Nem néznek soha másra.   Léda, elűzhetsz: E vén, hű kutya-szemektől Sohasem menekülhetsz.   Szerelmi máglya Fölgyujtja tán újra a véred: Hiába, mindhiába.   Jönnek a rémek: Ezek a szomorú, vén szemek El nem engednek. Néznek. {loadposition szalag}
2017-12-03
Ady Endre
Tovább is van mondjam még?
Benedek Elek - Talléros kalap
 Talléros kalap Három diákról meg egy parasztemberről mondok mesét. A diákok nagy szakállas legények voltak már mind a hárman, s egyszer mit gondoltak, mit nem, elindultak országot, világot látni, szerencsét próbálni. Amint mennek, mendegélnek, egy faluba érnek, szembe jő velük egy parasztember. Az egyik diák nagy hetykén megszólítja: - Hány hét a világ,...
2017-12-03
Benedek Elek -...
Tovább is van mondjam még?
Mátyás király - Mi van legtöbb a világon?
Mi van legtöbb a világon? Mátyás királynál vótak az urak, sok főúr vót a társaság közt, elkezdtek beszélgetni: mi van legtöbb a világon? Tanálgatták: ez van, az van! Beszólt az udvari bolond is, aszonta: ű tudja, mi van legtöbb a világon! - Hát, mi van, bolond? - kérdözik tűle -, ha mögmondod, tíz forintot kapsz, ha mög nem tudod mondani, botot kapsz! No, hát mi...
2017-12-03
Mátyás királyról -...
Tovább is van mondjam még?
Benedek Elek - Az aranygyapjas kosok
Az aranygyapjas kosok Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gazdag pásztorlegény, s annak kilencvenkilenc juha s három aranygyapjas kosa. De aztán olyan szép három állat volt ez a három arany­gyapjas kos, hogy még a király nyájában sem volt azoknak párja. Őrizte is a legény, mint a szeme fényét. Aludni is úgy aludt, mint a nyúl: csak a fél szemét hunyta le, a...
2017-11-19
Benedek Elek -...
Tovább is van mondjam még?
Ady Endre - Félig csókolt csók
Félig csókolt csók Egy félig csókolt csóknak a tüzeLángol elébünk.Hideg az este. Néha szaladunk,Sírva szaladunkS oda nem érünk. Hányszor megállunk. Összeborulunk.Égünk és fázunk.Ellöksz magadtól: ajkam csupa vér,Ajkad csupa vér.Ma sem lesz nászunk. Bevégzett csókkal lennénk szívesen Megbékült holtak, De kell az a csók, de hí az a tűz S mondjuk szomorún:...
2017-11-19
Ady Endre
Tovább is van mondjam még?
Az alföld népéhez
Az alföld népéhez Előhangja egy el nem készült költői beszélynek Ti, kikért teremnek a búzakeresztek S rózsává pirított fehér cipót esztek, Ti a gazdag alföld édes gyermekei! A felföldre is jó néha tekinteni. Tudom, böcsmérlitek a görbe tartományt, Nem adnátok érte egy jó pipa dohányt, A patkót sem állja vad lovatok lába, A kereketek sem tanult...
2017-11-19
Arany János
Tovább is van mondjam még?
Czakó sírján
Czakó sírján Ott a költő sírja, a kicsiny fehér domb,Ujon ásott sír az, nem nőtte be hant;Ormán az öreg tél pihen ősz hajával,Ifju élet romja temetve alant.Mért halt meg? hiszen még oly soká élhetett:Bölcs kárhoztatás! menj, dobd reá kövedet. „Gyönge az a lélek, mely az élet súlyátNem bírva, leroskad a pálya felén;Nem férfi az, aki fölveszi a gyilkot,Melyet...
2017-11-19
Arany János
Tovább is van mondjam még?
Ady Endre - Hunyhat a máglya
Hunyhat a máglya   Hunyhat a máglya Ezek a szomorú, vén szemek Nem néznek soha másra.   Léda, elűzhetsz: E vén, hű kutya-szemektől Sohasem menekülhetsz.   Szerelmi máglya Fölgyujtja tán újra a véred: Hiába, mindhiába.   Jönnek a rémek: Ezek a szomorú, vén szemek El nem engednek. Néznek. {loadposition szalag}
Benedek Elek - Talléros kalap
 Talléros kalap Három diákról meg egy parasztemberről mondok mesét. A diákok nagy szakállas legények voltak már mind a hárman, s egyszer mit gondoltak, mit nem, elindultak országot, világot látni, szerencsét próbálni. Amint mennek, mendegélnek, egy faluba érnek, szembe jő velük egy parasztember. Az egyik diák nagy hetykén megszólítja: - Hány hét a világ, bácsi? - Mával is kevesebb, uram - mondotta a paraszt, s tisztességtudással megemelintette a kalapját. - Hát a jó erkölcs hol terem? - kérdi a diák. - Megterem a virág a gazban is. - No, ez ügyes felelet volt - mondja a diák. - Még egyet kérdek kendtől. Mi van a paraszt kalapja alatt? - Jöjjenek be az urak a kocsmába, ott majd megmondom. A diákok összenéznek, egy rézgaras sem volt a zsebükben, de azért bementek. Hanem a paraszt előrement, s megsúgta a kocsmárosnak, hogy csak mérje a bort, ameddig öt forint árát kimér. Letelepednek az asztal mellé, a kocsmáros hordja a bort, isznak, jókedvük kerekedik. Hanem mikor öt forint árát megittak, a kocsmáros nem hozott több bort, azt mondta: - Most már fizessenek az urak! Az ám, fizettek volna, ha lett volna miből. Kotorásztak a zsebükben, kifordították, befordí­tották: fordíthatták, egy krajcár nem sok, annyi sem fordult ki. - Hát majd megfizet ez a kalap - mondja a paraszt. Azzal lekapja fejéről a kalapot, megrázintja, s egy fényes tallér esett ki belőle. - No, látják az urak, ez van a paraszt kalapja alatt. Tyű, nagyot néztek a diákok, szerették volna megszerezni a kalapot. Milyen nagy urak lenné­nek, ha övék lenne az a kalap. Csak megrázintanák, s hullana ki belőle a csengő tallér. Közrefogják a parasztot, adja el nekik a kalapot, amit kér, azt kér, a föld alól is előteremtik az árát. - Jól van - mondja a paraszt -, én már úgyis öregember vagyok, ötszáz forint elég halálom napjáig, ennyiért az uraknak adom. Elmennek a diákok a földesúrhoz, kérnek írásra ötszáz forint, az uraság - mit gondolt, mit nem - adott is, s a parasztnak lefizették a pénzt. Továbbmentek nagy örömmel a diákok, s ahogy az első faluba értek, betértek a kocsmába, rendeltek ételt, italt, ettek, ittak, vígan voltak. - Bort ide, kocsmáros, bort! Mikor aztán fizetésre került a sor, megrázintották a kalapot, de csak egy tallér hullott ki a kalapból, pedig ötre volt szükség. Hát most mit csináljanak? Nem tudtak...
Mátyás király - Mi van legtöbb a világon?
Mi van legtöbb a világon? Mátyás királynál vótak az urak, sok főúr vót a társaság közt, elkezdtek beszélgetni: mi van legtöbb a világon? Tanálgatták: ez van, az van! Beszólt az udvari bolond is, aszonta: ű tudja, mi van legtöbb a világon! - Hát, mi van, bolond? - kérdözik tűle -, ha mögmondod, tíz forintot kapsz, ha mög nem tudod mondani, botot kapsz! No, hát mi van a legtöbb a világon? - Mi vóna más - mondja a bolond -, mint orvos. - Az nem igaz! Hanem mönj be a szobádba, gondolkozzál, aztán mondd mög! Bemönt a bolond a szobájába, alighogy beért, elvetötte magát, keservessen nyögött. Viszik Mátyás királynak a hírt, hogy: - Möghal mán a bolond! Mögijedt Mátyás király, és a főurak szalannak a szobájába, nézik, hát, csakugyan el van terülve. Nagyon sajnálták, mert sokat löhetött neki nevetni, mingyár komendáltak neki, ki mit tudott. Az egyik komendálta neki a vizes borogatást, a másik az érvágást, a harmadik a piócát, szóval mindnyája komendált valamit. Mikó mindnyáját kivárta, hogy mit komendál, fölugrik, és a király elébe fordul, aszongya: - Fölségös királyom! Kié a nyereség? Mer ha egy palotába ennyi doktor van, hát akkor mönnyi van az egész világon?! Hódmezővásárhely (Csongrád megye) {loadposition szalag}  
Benedek Elek - Az aranygyapjas kosok
Az aranygyapjas kosok Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gazdag pásztorlegény, s annak kilencvenkilenc juha s három aranygyapjas kosa. De aztán olyan szép három állat volt ez a három arany­gyapjas kos, hogy még a király nyájában sem volt azoknak párja. Őrizte is a legény, mint a szeme fényét. Aludni is úgy aludt, mint a nyúl: csak a fél szemét hunyta le, a másikkal mindig a kosokat nézte. Egyszer csak elkövetkezett a tél, a legény béreked a nyájával, de hát nagy volt a baj, mert nem termett abban az esztendőben elég széna, s drága pénzért sem kapott még egy szálat sem. Mit csináljon? Az a sok drága juh s azok a gyönyörű kosok most mind egymásra döglenek az éhségtől. Ő bizony - gondolja magában - egyet sem bucsálódik, hanem elhajtja valamerre a szegény állatokat, s addig megy velük, amíg valahol harapnivalót talál nekik. Hát csakugyan el is indul a juhokkal. Elöl ment a három kos, nagy búsan bégetve, mert már két álló napja nem kaptak csak egy harapás szénát sem. Addig mennek, addig mendegélnek, hogy elérnek egy nagy rengeteg erdőbe. Ennek az erdőnek a kellős közepében volt egy nagy puszta, s hát azon a pusztán annyi szénaboglya, hogy a szem nem tudta belepni! Hej, megörvend a legény, s azt mondja magában, hogy ő bizony nem megy tovább egy lépést sem, ezen a helyen megtelepedik, s beleáll a szénába, akárkié legyen. Nagy hirtelen széjjelhányt egy boglyát, s azt egy szempillantásra fel is szedegették az állatok. No! eltelik egy nap, egyik boglya fogyott a másik után, s nem is nézett arra senki lélek. De másnap virradóra csak odajő egy óriás, akkora, hogy a feje az eget verte, s nagy mérgesen a legényre támad: - Hogy mered az én szénámat étetni, te emberizink? Aj, megijed a legény szörnyűségesen! Az a rettentő nagy óriás most mindjárt kitapodja még a lelkit is! Mondja neki: - Ne haragudjék, óriás bátyám uram, hiszen megfizetem, amit a juhaim megettek. - Nem kell a pénzed - mondta az óriás -, hanem most mindjárt ölj meg harminchárom juhot s egy aranygyapjas kost, azokat egyszerre süsd meg, mert ma még nem früstököltem. Mit csináljon szegény feje? Meg kellett hogy ölje azokat a drága szép juhokat, de még az aranygyapjas kost is. Hej, de szomorú volt a legény, szinte megrepedt a szíve, mikor a kést az aranygyapjas kos hasába akasztotta. De már ennek meg kellett történni. Előkerít az...
Ady Endre - Félig csókolt csók
Félig csókolt csók Egy félig csókolt csóknak a tüzeLángol elébünk.Hideg az este. Néha szaladunk,Sírva szaladunkS oda nem érünk. Hányszor megállunk. Összeborulunk.Égünk és fázunk.Ellöksz magadtól: ajkam csupa vér,Ajkad csupa vér.Ma sem lesz nászunk. Bevégzett csókkal lennénk szívesen Megbékült holtak, De kell az a csók, de hí az a tűz S mondjuk szomorún: Holnap. Majd holnap.   {loadposition szalag}  
Az alföld népéhez
Az alföld népéhez Előhangja egy el nem készült költői beszélynek Ti, kikért teremnek a búzakeresztek S rózsává pirított fehér cipót esztek, Ti a gazdag alföld édes gyermekei! A felföldre is jó néha tekinteni. Tudom, böcsmérlitek a görbe tartományt, Nem adnátok érte egy jó pipa dohányt, A patkót sem állja vad lovatok lába, A kereketek sem tanult kalodába. Tudom, szeretitek látni a kék eget, A napot, hogy’ űl el tekenője megett; S a csillagokat, bár meg nem olvastátok, Egy híján szemlélni mintegy átallnátok. Szerettek a síkra heveredni hanyatt, Kalap levén vánkos a fejetek alatt, Nézni a fiastyúk s göncölszekér felé, Olykor-olykor el is andalodni belé. S ha néztek fölfelé, néztek balra jobbra S nincs egy földi fűszál, mely rátok hajolna S mindenütt, mindenütt csupán eget láttok: Ti is égben vagytok akkor, azt tudjátok. Szeretitek látni a szép hajnal tövét, Hol a kerek földhöz tűzi bársony övét, Legszebb, legpirosabb ott az ég almája, Púpos hegy körösleg be nem harapdálja. Hát mikor félszemmel egyenest néz a nap A sík puszta színén: mint örűltök annak! Ugy-e, attól félti és azért néz széjjel: Nem pattant-e rajta domb az elmult éjjel? Szerettek ti mindent és örömmel tölti Szíveteket minden, ami csak alföldi: A puszták havasát, a fehér gulyákat, A puszták tengerét, a szép délibábot. És a mozgó tábort, a nyerítő ménest, Mely elláthatatlan az ember szemének; (Mert csürhe nálatok s nem ménes a neve, Ha napi járóföld nincs a kerűlete); A szép sík földeket, egyenesre szántva, Mert ti nem szántatok dombos bogárhátra, A zöld vetést, melynek széle-hossza nincsen, És az áldást rajta, ha megadta Isten. Mindezt kedvelitek igen-igen nagyon, Mivelhogy e dolog véretekben vagyon; Mert alföldi magyar, nem tót, a nevetek, Mert tejmézzel folyó lakhelyet nyertetek. Nem volt ez mindég így. Nem a békés rokon Hanem ellenség járt téres pusztátokon: Elvetett az ember, de nem takart soha, Lábán nyomtatá el török s tatár lova. Elnyomtatta, mondom, s ujra elvetette, Vadul termett aztán más idén helyette, Szegény bujdosóknak vadul termett annyi, Hogy hosszabb kín után fogtak éhen halni. Sokszor annak, akit utolért a halál, Kizöldült szájában a kövér búzaszál, Jött utána másik, a kalászt leszedte És az isten-adta, elhalt, mig megette. Hiszen hallottátok a futásnak hírét: Futott ám a...
Czakó sírján
Czakó sírján Ott a költő sírja, a kicsiny fehér domb,Ujon ásott sír az, nem nőtte be hant;Ormán az öreg tél pihen ősz hajával,Ifju élet romja temetve alant.Mért halt meg? hiszen még oly soká élhetett:Bölcs kárhoztatás! menj, dobd reá kövedet. „Gyönge az a lélek, mely az élet súlyátNem bírva, leroskad a pálya felén;Nem férfi az, aki fölveszi a gyilkot,Melyet vigaszul hagy a futó remény.”Imhol a nyugágy, mit kislelkűség vetettNagy lélek, eredj, dobd a sirra kövedet! Te, kit aranyhímes pólyába kötöztekS fednek születésed érdemcsillagi,Kire gondolkozni sem szorult magadra,S minden gondolatod más találja ki:Ily halál sohasem fog érni tégedet:Nagy lélek, eredj, dobd a sirra kövedet! Te erős jellem, ki csúszva-mászva győzesz,Akit a kegyszellő jobbra-balra hajt,Ki el birsz feledni egy hitvány mosolyértAnnyi könnyes arcot, annyi zok sohajt,Ki az érző szívet gúnyosan neveted:Nagy lélek, eredj, dobd a sirra kövedet! Te, ki földi léted boldog hizlalójánNem sejted, hogy benned égi szellem él;Ki, ha vágyaidat mérsékleni tudnád,Oktalan állatnak is beillenél:Soha ilyen gyászos nem leend végzeted:Nagy lélek, eredj, dobd a sírra kövedet! Te, utonállója minden pénzdarabnak,Kit silány éltedhez bilincsel az érc,Ki, ha rajtad állna - míg lesz a világonNem tied egy fillér - örök-évig élsz,E merényt te soha, soha nem követed:Nagy lélek, eredj, dobd a sirra kövedet! És te szellemfukar, ki rideg falak köztGyüjtesz a penésznek halott tudományt,Kit nem érdekel a hitvány földi ember,Míg a hold lakói állapotja bánt:Nagy lélek, eredj, dobd a sirra kövedetVagy kőnél keményebb szivtelen könyvedet! Mi pedig, barátim, járjunk el a sirhozOlvasztani róla könnyel a havat,Hadd sírjon a szív, ha itélni erőtlen!Tán így hamarább jön az enyhe tavaszS béhinti virággal az egyszerü dombot,Hol ő pihen, aki tövis közt bolyongott. (1848) {loadposition szalag}