A róka és a kecskebak

A kecskebak s rólka együtt útazának

Egy hév nyári napon, s kútra találának,

Epesztő szomjoknak csilapítására

Rá állanak egy kút széles kávájára,

A kutat szemükkel a mint méregették,

Az egyensúlyt mind a ketten elvesztették.

S a kútnak fenekén szedték fel magokat.

Hol nagy kényelemmel olthaták szomjokat.

,,Most mond a róka, csak egy jó tyúk kellene

Hogy a lakomának mi híja se lenne.

Itt derék major van, itt mindent kaphatunk,

Legelőt és tyúkot, s jól falatozhatunk.

Ne menjünk még tovább, a meleg rekkenő,

De hogyan megyünk ki, ez ám a bökkenő.

Ha nem bánja kegyed, felállók hátára,

S ha felkapaszkodom a kút kávájára.

Azonnal kihúzom kegyedet, s ekképpen

A halál torkából megmenekszünk szépen."

„Ez igen bölcs tanács – felelé a buta

Kecskebak, e bizony eszembe sem juta.

Nincs szebb a szép észnél széles ez világon,

Mert segít az minden bajon s szorultságon."

Most felágaskodik, s az álnok rókának,

Háta és szarvai hídul szolgálának.

A róka gúnyolva társát cserben hagyja,

De vigasztalásai e tanácsot adja :

„Bohó az, ki máson segítni törekszik,

Míg előbb a bajból maga nem menekszik ;

Ne morogj, az ember is csak ilyen állat.

Esze sokszor abban áll, hogy hord szakállat."