A holló és a róka.

Egy holló a fán üldögélt

Sajtot tartva orrában,

Egy éhes róka lépdegélt

Terepély árnyékában.

Hogy a fára pillantott,

Megkívánta a sajtot.

 

Gondolkozik, hogy szedhesse

Reá a hollókomát,

S fogára, hogy keríthesse

A kívánatos prédát.

Gondolja: legjobban jár

A hízelgő csapodár.

 

„Engedd – úgymond, szépségedet

Kedves alak! vizsgálnom.

Bájos színed s termetedet

Gyönyörködve csodálnom.

O címére nemednek

Es a tollas seregnek!

Az aranyos fácánénál

Dicsőbb tollad pompája,

Hát ha énekelni tudnál

O madarak királya!

Az isteni főnixnél

Nagyobbra becsültetnél."

 

A holló felfuvalkodik,

Hangja képzelt kellemit

Mutogatni iparkodik,

Oktalanul szájat nyit,

S földre ejti a sajtot,

Melyet szájában tartott.

 

„így jár, ki a hízelkedő

Beszédeket szereti,

így jár a hiú kérkedő

– Mond a róka, s neveti. —

Ez bölcs lecke, sokat ér,

Ne add tíz ilyen sajtér."