Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Iszlám teremtéstörténet

Olvasóink értékelése: 4 / 5

Csillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag inaktív
 

 Az ég, a föld és az angyalok teremtése - A korán és a hadíth nyomán

Allah megparancsolta víz felett lebegő párának, emelkedjék a magasba. És két nap alatt megalkotta az eget. Ezután elválasztotta az eget a földtől, és létrehozta a hét eget és a hét földet.

Amikor Allah megalkotta a földeket, megparancsolta a szélnek, hogy kavarja fel a vizet. A víz megmozdult, és tajtékzott, magas hullámok tornyosultak, és sűrű pára képződött. Allah elrendelte a tajtéknak: szilárduljon meg,  és a tajték megszilárdult. Ebből alkotta meg két nap alatt a víz színén a földeket. Ekkor megparancsolta a hullámoknak: álljanak meg. A hullámok megmeredtek, és ezekből alkotta Allah a hegyeket.

A föld pedig - akár egy bárka - a vizek színén ringott. Allah előhívott egy mérhetetlen erejű angyalt, és megparancsolta neki, ereszkedjék a föld alá. Az angyal alámerült, megragadta a földet keleti és nyugati szegélyénél fogva, és vállára emelte. Ekkor Allah egy négyszögletű sziklát alkotott zöld rubinból, amelyben hétezer lyuk volt, és minden lyukban egy-egy tenger. Megparancsolta a sziklának, ereszkedjék az angyal lába alá. A szikla lemerült, de nem akadt szilárd pont, hogy megálljon. Ekkor Allah egy roppant bikát teremtett. A bikának negyven-negyvenezer feje, füle, orra, szája, nyelve és lába volt. Egyik lábát a másiktól ötévi gyalogút választotta el. Allah elrendelte a bikának, bújjon a szikla alá. A bika a szikla alá bújt, és szarvára emelte azt. De nem volt hely, ahol a bika a lábát megtámaszthatta volna. Ekkor Allah egy óriás bálnát teremtett. A bálna oly hatalmas volt, hogy ha a világ minden tengerének vize egyetlen orrlyukába gyűlne, ez mindössze annyi lenne, mindegy porszem a sivatagban. Isten a bálnát Bahmutnak nevezte, és ráparancsolt, hogy tartsa a bikát. Bahmut a vizen úszik, a víz alatt levegő van, a levegő alatt a sötétség. A hét föld tehát az angyal vállán nyugszik, az angyal a sziklán, a szikla a bikán, a bika a bálnán, a bálna a vízen, a víz a levegőn, a levegő a sötétségen.

Történt egy napon, hogy Iblisz az ördög rávette a bálnát, vesse le hátáról a súlyos terhet. A bálna hajlott az ördög szavára. Allah ekkor egy parányi férget alkotott, s a féreg bebújt a bálna orrlyukába, és meg sem állt a roppant állat agyvelejéig. Bahmut szenvedett, nyöszörgött, és rimánkodott Allahhoz, szabadítsa meg kínjaitól. Allah megkönyörült teremtményén, megszabadította a fájdalomtól, de megparancsolta a féregnek, hogy maradjon örökké a bálna közelében, nehogy az újra kísértésbe jöjjön, és ledobja hátáról a bikát, egész terhével.

Íme a hét ég, amelyet Allah teremtett: Az első ég zöld smaragd, és tehén alakú angyalok lakják; a második vérpiros rubin, keselyű formájú angyalokkal benépesítve; a harmadik sárga rubin, lakói hatszárnyú, sas alakú angyalok; a negyedik színezüst, ló formájú szárnyas angyalokkal; az ötödik bíborszínű arany, angyalai hurikhoz hasonlóak; a hatodik csillogó igazgyöngy, benne gyermek formájú angyalok, kerubok röpködnek; végül a hetedik mennyország ragyogó fényből készült, és boldog lakosait ember formára teremtette az alkotó.

És íme, a hét föld, amint Allah megteremtette:

Első a mi földünk. Alatta vannak a Meddő Szelek. Földünket hetvenezer kötélen hetvenezer angyal tartja. A második föld az elkárhozottak földje, ahol a bűnösök saját húsukat falják, és saját vérüket isszák.

A harmadik föld a dárdafarkú, tüzes mérget fröcskölő, öszvér nagyságú skorpiók földje. Lakosai emberarcúak, de szájuk kutyaszáj, tehénlábúak, kecskefülűek, birkaszőrűek. Allahnak nem engedelmeskednek, és amikor nálunk éjszaka van, náluk nappal.

Sivatag a negyedik föld neve. A pokol tüzét tápláló kénkövekből készült; népének se szeme, se keze, szárnyuk a galambéhoz hasonló.

Az ötödik föld skorpiókkal és kígyókkal van tele, az elkárhozott hitetlenek élnek itt, nyakukban izzó kénkövekkel, és éhségükben egymást zabálják.

A hatodik földön tartják számon a rossz szellemek és az elkárhozottak tetteit.

Végül a hetedik föld az "Ellenség-vidék" - Iblísz, az ördög lakhelye. Iblísz házát maró méreg és dermesztő jég veszi körül. Az itt sürgölődő törpe fekete nép vadállatokhoz hasonló, és könyörtelenül visszaveri a dzsinneket, a rossz szellemeket, ha ura ellen támadnak.

A hetedik földön túl el nem múló tűzzel lángol a pokol. E tűznek a nap melege és a nyár melege csupán parányi töredéke. Egyszer a tűz panaszkodott Allahnak:

- Megfulladok, elemésztem önmagam.

Ekkor Allah megengedte a tűznek, hogy évente egyszer belélegezzen és kilélegezzen. Ez a kánikula és a tél jeges hidege.

Magasan a pokol felett vezet a Halottak Hídja. Itt áll a mérleg, Allah trónusára felfüggesztve. A Mérleg két tányérja akkora, mint a föld. Egyik sötétségből, másik árnyékból készült. A Mérlegnek hangja és nyelve van. Így kiált:

- Ez üdvözült! Ez kárhozott!

És az üdvözültek felemelkednek a mennybe, a kárhozottakat pedig letaszítják a pokol mélységeibe.

Ugrás a lap tetejére

(Román József feldolgozása)

Comments powered by CComment

Legfrissebb anyagok

H. C. Andersen - A TEÁSKANNA
A TEÁSKANNA Volt egyszer valahol egy rátarti teáskanna. Majd felvetette a büszkeség, mert finom porcelánból égették, mert hosszú csőre és széles füle volt, méghozzá elöl a csőre és hátul a füle. Ez egész ritka dolog, emlegette is a teáskanna, hacsak tehette. Hanem a födeléről nem beszélt soha. Tudta, mért nem: a födele törött volt, s ha megragasztották is, csorba...
2018-10-16
Hans Christian Andersen...
Tovább is van mondjam még?
Titi Hajnalka - Mackós tréfa
Titi Hajnalka - Mackós tréfa Mackó ment a palotába,Térdig érő pizsamába.A Nap meg csak nevetett,Mert nem látott még ilyet! Nézték is az úri népek:Összesúgtak, nevetgéltek.Gondolkodtak, s egy pillanat,Azt hitték, hogy ez a divat! Siettek is hamarjába,Beöltözni pizsamába!Nehogy ők legyenek azok,Kik kihagyják a divatot! Mackó meg csak nevetett,Hisz nem látott még...
2018-10-16
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Babits Mihály - Ma délelőtt, ma délelőtt
Ma délelőtt, ma délelőtt Ma délelőtt, ma délelőttitt hagyom ezt a telelőt,ma délután, ma délutánmegyek a kedvesem után. A haja barna, arca szép,olyan mint egy madonnakép;pillája hosszu, szeme mély,az ajka csupa szenvedély, Amerre pillantása hítt,feszíti vágyam vásznaités vágyam vászna úgy dagad:ki tudja, meddig nem ragad? Ma délelőtt, ma délelőttitt hagyom ezt...
2018-10-15
Babits Mihály
Tovább is van mondjam még?
Mátyás király - Egyszer volt Budán kutyavásár
Mátyás király - Egyszer volt Budán kutyavásár Egyszer Mátyás király a határban meglátott két szántóvetőt. Az egyik ember két szegény, sovány tehénkével kínlódott. A másiknak hat ökör volt az ekéjébe fogva. Hat ökör előtt járt az ostoros gyerek. Mátyás megszólította a kéttehenes gazdát:- Gazduram, mért kínozza úgy ezeket a szegény párákat? Hát ezek...
2018-10-15
Mátyás királyról -...
Tovább is van mondjam még?
Image
Kínai tanmese - Az omladozó fal
Az omladozó fal Song tartományban hatalmas felhőszakadás után omladozni kezdett az egyik gazdag ember házának a fala.- Ha nem javíttatod ki a falat - figyelmeztette a gazdagot a fia -, szabad utat engedsz a tolvajoknak! A gazdagot az öreg szomszédja is ugyanerre figyelmeztette.Még azon az éjszakán jó csomó pénzt elloptak a gazdag embertől. A gazdag megállapította, hogy a fia...
2018-10-12
Kínai tanmese
Tovább is van mondjam még?
Image
Móra Ferenc - Angyalok kertje
 Angyalok kertje Sohase felejtem el azt a nyári estét, amikor Gáspár úr megmondta Matykónak, hogy búcsúzzon el tőlünk, mert a kastélyban nincs tovább helye a csintalanságai miatt.- A városba adlak iskolába a Biczók mester keze alá, aki fűzfavesszővel szelídíti a rakoncátlan gyereket. Megmondtam neki, hogy ne sajnálja tőled a virgácsot, ha te se sajnálsz engem, és...
2018-10-11
Móra Ferenc - (1879 -...
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Péterke, a kétballábas kis elefánt
Titi Hajnalka - Péterke, a kétballábas kis elefánt Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy CIRKUSZ, csak így nagy betűkkel, mert nagyon nagy cirkusz volt ám! Már csak azért is , mert nagy állatok éltek benne: oroszlánok, medvék, zsiráfok, elefántok, és ara papagályok. Valamennyien a CIRKUSZBA születtek, ezért soha nem is gondoltak arra, hogy máshol boldogabban...
2018-10-11
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
H. C. Andersen - A TEÁSKANNA
A TEÁSKANNA Volt egyszer valahol egy rátarti teáskanna. Majd felvetette a büszkeség, mert finom porcelánból égették, mert hosszú csőre és széles füle volt, méghozzá elöl a csőre és hátul a füle. Ez egész ritka dolog, emlegette is a teáskanna, hacsak tehette. Hanem a födeléről nem beszélt soha. Tudta, mért nem: a födele törött volt, s ha megragasztották is, csorba maradt. Minek beszéljen hát az ember a hibáiról, mikor azt úgyis megteszik helyette mások? A csészék, a tejszínes kancsó meg a cukortartó - a teáskészlet többi tagja - úgyis többet gondolnak csorba födelére, többet is beszélnek róla, mint szépen ívelő füléről és pompás csőréről. Ezt a teáskanna nagyon jól tudta.- Ismerem őket! - sóhajtotta. - Ismerem a hibáimat is, be is látom, s éppen ezért vagyok szerény és alázatos. De hát nemcsak hibái - erényei is vannak az embernek. A csészéknek fülük van, a cukortartónak födele, de nekem ez is, az is, s ráadásul még valami, ami nekik nincs: csőröm. Ezért vagyok én a teásasztal királynője. A cukortartó és a tejszínes kancsó inkább csak a jó ízlést szolgálja, de az adakozó, az uralkodó én vagyok. Áldás lehetek a szomjazó emberiségre! Az ízetlen forró víz bennem dolgozza fel zamatos itallá a kínai leveleket.Gondtalan, vidám ifjúságában így elmélkedett magában a teáskanna. Ott díszelgett a terített asztalon, s a legszebb kéz emelgette; de a legszebb kéz ügyetlen volt, s elejtette a rátarti kannát.Ott hevert a teáskanna ájultan a földön, a forró víz szétfolyt belőle, letörött a csőre, letörött a füle - a födeléről ne is beszéljünk, arról már elég szó esett. Rettenetes csapás volt ez neki, s ami a legszörnyűbb: mindenki rajta nevetett, rajta, s nem az ügyetlen kézen.- Sohasem felejtem el azt a pillanatot! - sóhajtotta a teáskanna, amikor később elbeszélte élete történetét. - Azt mondták rólam, hogy rokkant vagyok, félreállítottak egy sarokba, másnap aztán odaajándékoztak egy szegény asszonynak, aki zsírt kunyerált a konyhán. Koldusbotra jutottam, nem volt tartalma az életemnek, nagyon elkeseredtem. És mégis - akkor kezdődött az én igazi életem. Mert a világon mindenki máshová ér el, mint ahova elindult. Belém földet tömtek, s ez egy teáskannának annyi, mintha eltemetnék. De a földbe aztán virághagymát dugtak, hogy kicsoda, nem tudom, ajándékba kaptam, a kínai...
Titi Hajnalka - Mackós tréfa
Titi Hajnalka - Mackós tréfa Mackó ment a palotába,Térdig érő pizsamába.A Nap meg csak nevetett,Mert nem látott még ilyet! Nézték is az úri népek:Összesúgtak, nevetgéltek.Gondolkodtak, s egy pillanat,Azt hitték, hogy ez a divat! Siettek is hamarjába,Beöltözni pizsamába!Nehogy ők legyenek azok,Kik kihagyják a divatot! Mackó meg csak nevetett,Hisz nem látott még ilyet:Pöffeszkedő úri népek,Most mind pizsamába lépked! {loadposition mobil} A szerző profilja
Babits Mihály - Ma délelőtt, ma délelőtt
Ma délelőtt, ma délelőtt Ma délelőtt, ma délelőttitt hagyom ezt a telelőt,ma délután, ma délutánmegyek a kedvesem után. A haja barna, arca szép,olyan mint egy madonnakép;pillája hosszu, szeme mély,az ajka csupa szenvedély, Amerre pillantása hítt,feszíti vágyam vásznaités vágyam vászna úgy dagad:ki tudja, meddig nem ragad? Ma délelőtt, ma délelőttitt hagyom ezt a telelőt;lobog a vászon, süt a nap:én leszek a legboldogabb! Ma délután, ma délutánmegyek a kedvesem után;csipője karcsu, keble dús:csupa egészség, csupa hús. 1907-1908 {loadposition szalag}
Mátyás király - Egyszer volt Budán kutyavásár
Mátyás király - Egyszer volt Budán kutyavásár Egyszer Mátyás király a határban meglátott két szántóvetőt. Az egyik ember két szegény, sovány tehénkével kínlódott. A másiknak hat ökör volt az ekéjébe fogva. Hat ökör előtt járt az ostoros gyerek. Mátyás megszólította a kéttehenes gazdát:- Gazduram, mért kínozza úgy ezeket a szegény párákat? Hát ezek olyan soványak, hogy már csak a bőr tartja őket össze!- Nincs mit tennem, uram! Nekem mindennap három kenyeret kell az asztalra tennem.- Hát aztán, minek kendnek az a három kenyér?- Ebből egyet kölcsönadok, egyet adósságba, egyből meg én élek a feleségemmel.- Hát, ezt meg hogy értsem? - kérdezte a király.- Kölcsön adok egyet a fiamnak, hogy majd ha megöregszem, s nem tudok dolgozni, akkor ő is tartson el engem. Egy kenyeret a szüleimnek adok, hálából, hogy felneveltek. A harmadik kenyérből meg én élek, a feleségemmel.Tetszett a beszéd a királynak. Mindjárt meg is kérdezte a gazda nevét, aztán otthagyta, továbbállt, s elment a hatökrös gazdához.- Gazduram, mért nem ad kölcsön két ökröt annak a szegény szomszédjának, amíg azt a kicsi földecskéjét felszántja?- Elment az úrnak az esze?! Hogy az én drága jószágaimat odaadjam annak a kódusnak? Tudja az úr, hogy van a mondás? „Kaparj kurta, neked is jut!” Dolgozzon a szomszéd, majd neki is lesz hat ökre.Mátyás meghallgatta ezt a gonosz beszédet, aztán otthagyta a gazdát. Térült, fordult, s egykettőre Budára érkezett. Nemsokára fullajtárt szalasztott a szegény gazdához: Adja el a teheneit, s minden pénzt, amit kap értük, verje kutyákba! Vasárnap reggel Budán kutyavásár lesz, s a király parancsára vigye fel őket, s adja el!Nem gondolkodott sokat a szegényember, eladta a két hitvány tehénkét, s ami kis pénzt kapott, kutyákba fektette. Ahány hitvány, büdös, bolhás ebet talált a környéken, egy szíjra ráfűzte, s szép lassan feleregélt Budára.Vasárnap hajnalban fel is érkezett a piac sarkába, a király nagy kutyaugatásra, lármára ébredt. Kihajolt az ablakon, s hát látta, hogy megérkezett az ő embere.Akkor, mindjárt leszalasztott egy szolgát, felhívta magához a szegényembert. Egy másik szolgát is leszalasztott, s annak azt mondta, hogy vigyázzon a drága portékára, amíg ő szót vált ezzel az emberrel!Akkor azt mondta a király a gazdának:- Gazduram! Jól tette, hogy hallgatott rám....
Kínai tanmese - Az omladozó fal
Az omladozó fal Song tartományban hatalmas felhőszakadás után omladozni kezdett az egyik gazdag ember házának a fala.- Ha nem javíttatod ki a falat - figyelmeztette a gazdagot a fia -, szabad utat engedsz a tolvajoknak! A gazdagot az öreg szomszédja is ugyanerre figyelmeztette.Még azon az éjszakán jó csomó pénzt elloptak a gazdag embertől. A gazdag megállapította, hogy a fia nagyon okos, és szinte bizonyos volt benne, hogy az öreg szomszédja lopta meg. Han Fei Zi {loadposition szalag}
Móra Ferenc - Angyalok kertje
 Angyalok kertje Sohase felejtem el azt a nyári estét, amikor Gáspár úr megmondta Matykónak, hogy búcsúzzon el tőlünk, mert a kastélyban nincs tovább helye a csintalanságai miatt.- A városba adlak iskolába a Biczók mester keze alá, aki fűzfavesszővel szelídíti a rakoncátlan gyereket. Megmondtam neki, hogy ne sajnálja tőled a virgácsot, ha te se sajnálsz engem, és szégyent hozol a nevemre a rosszaságoddal.Matykó elsápadt, de nem szólt egy szót se, csak összeszorította dacosan a száját.Őhelyette Petykó szólalt meg:- Hát énvelem mi lesz, édesapám?- Te itt maradsz mellettem, mert te vagy minden örömöm és büszkeségem. Teneked meg Dióbélnek tanítót hozatok a kastélyba.Matykó még sápadtabb lett, Petykó azonban elvörösödött a füle hegyéig. A szelíd, félénk gyerek kihúzta magát, és odaállt az apja elé.- Édesapám, tessék nekem megengedni, hogy én is Matykóval mehessek - csengett a hangja bátran. - Édesapám, én nem válok el a testvéremtől.Már akkor ott is állt mellette, és akármilyen durcásan vonogatta a vállát Matykó, átölelte a két karjával. Én is odalopództam hozzájuk, de én csak álltam szerényen a kis uraságaim mellett, mint a vadalmahajtás a rózsabokrok közt.- Nekem mindegy - vont vállat Gáspár úr komoran -, akkor elmehettek mind a hárman.Aztán magunkra hagyott bennünket, de előbb olyan melegen szorította a szívére Petykót, mintha ki se akarná többet ereszteni a karjából.- Drága jó fiam - csókolgatta a kipirult orcáját -, maradj mindig ilyennek.Nekem is nyomott egy barackot a fejem búbjára: - Álmodj szépeket, kis Dióbél - hanem Matykóhoz nem volt egy szava se. Úgy tett, mintha nem is látná.Ahogy kifelé indult a szobából, Matykó rántott egyet magán, mintha utána akarna szaladni, de aztán fölvágta a fejét, mint a dacos csikó, és bement a gyerekszobába. Kisvártatva már olyan vígan fütyörészett, mintha sárgarigók iskolájába készülne.Hanem azért nehezen ment az elalvás azon az éjszakán mind a hármunknak. A két testvér valahogy mégiscsak álomba forgolódta magát, de én akármilyen szorosan lefogtam a szememet, csak kipattant az mindig. Forgottam előre-hátra, odabújtam a jó hideg falhoz, fejemre húztam a vánkos sarkát: mind nem ért az semmit.„Hátha odakint röpködnek az álomtündérek” - gondoltam magamban, s a nyitott ablakon kihajoltam a kertbe.Csodaszép nyáréj volt,...
Titi Hajnalka - Péterke, a kétballábas kis elefánt
Titi Hajnalka - Péterke, a kétballábas kis elefánt Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy CIRKUSZ, csak így nagy betűkkel, mert nagyon nagy cirkusz volt ám! Már csak azért is , mert nagy állatok éltek benne: oroszlánok, medvék, zsiráfok, elefántok, és ara papagályok. Valamennyien a CIRKUSZBA születtek, ezért soha nem is gondoltak arra, hogy máshol boldogabban élhetnének.Éltek itt kis elefántok jó páran, akik nagyon ügyesen mozogtak már apró korukban a porondon, kivéve egyet Péterkét, ő mindegyiknél idétlenkébb volt. Egy darabig tűrte az idomár, reménykedett benne, hogy ideiglenes a dolog, azonban a kis elefánt nem fejlődött jó irányba. Szegényke járni is nehezen tanult meg, lábacskái egymásban botladoztak, még az akadálymentes terepen is. Így nevezték el Kétballábas Péterkének.Bizony elefánt mama kezdett aggódni. Hiszen csak annyi dolga lett volna, hogy szépen végigsétáljon a többi kis elefánttal a porondon, s amikor az idomár köröz a pálcájával, forogjon egyet és kész. Ezt még az óvodás elefántok is megtudták csinálni. De Péterke lábai mindig összegabalyodtak forgáskor, és elesett. Márpedig a hasznavehetetlen állatokat, az állatkertbe száműzik! Ez így volt mindig is a cirkuszban.- Mi lesz veled kicsikém?- sóhajtozott elefánt mama, s ormányával végig simította a fejét- Ha elvisznek tőlünk, nem élem túl!- Mindent megtettem mama, mégsem tudok jobb lenni...- felelte Péterke.Akkor este már maga sem hitte, hogy maradhat. Lehetetlen betegyék a műsorba, annyira nem ment neki a dolog. Lefeküdt a puha szalmára, a csillagokra nézett, és arra gondolt, vajon az állatkertben fogja látni a csillagokat? Mert az kicsit olyan lenne, mintha otthon lenne... Biztosan enyhítene a bánatán valamelyest. Egyszer csak a könnyei hullani kezdtek, és a csillagok elhomályosodtak.- Hát te miért sírsz?- rezzent össze egy hangra. Felnézett. Jancsi bohóc állt előtte.- Hát csak azért,- szipogta- mert akárhogy igyekszem, csak esek- bukok, nem tudok úgy táncolni, ahogyan a többiek.- Ó, hát csak ennyi a baj? Én is sokat esek- bukok a műsorban, és fellépek! Lehet, hogy rossz csapatban vagy! Mi lenne, ha velem lépnél fel? Mennyivel viccesebb lenne az előadásom, ha lenne egy csetlő- botló kis elefánt mellettem!- mosolygott rá biztatóan. Mindjárt felcsillant Péterke szeme:- Tényleg vicces lenne! Boldogan fellépnék veled Jancsi bohóc!-...

Magazin előfizetés