Meséld.hu
Mese, nem csak gyerekeknek

Magocska bánata

Kategória:
Találatok: 356
Fecske László: Magocska bánata
Galantusz Grafika illusztráció

Fecske László: Magocska bánata

Magocska bánatosan hevert a földön. Azelőtt egy cseresznyefán lakott, de egy éhes seregély elvitte őt, s miután megszabadította a biztonságot nyújtó, puha, piros ruhájától is - amely körbeölelte Magocskát -, magára hagyta egy csupasz vidéken. 

Egyszer elsétált mellette egy kisegér, de rá se hederített. Egyszer ráugrott egy szöcske, de ügyet se vetett rá. Aztán egy jókedvű veréb ereszkedett le mellé, aki alaposan szemügyre vette őt.

− Hiába nézegetsz – mondta búsan Magocska. – A seregély már elvitte a ruhámat. Nincs nekem már semmim, csak a szomorúságom.

− Azért csak ne búslakodj! – biztatta a veréb. – A Nap ragyog, illatoznak a virágok, és olyan lágyan fúj a hűsítő szél, hogy abba bele lehet borzongani.

− Hogyne búslakodnék. Apró vagyok, mint egy légy. A világból semmit sem látok, nem úgy, mint te. S ráadásul elvették mindenemet, amim csak volt.

− Azt mondod, apró vagy? Most ugyan még igen, de maholnap nagyobb leszel nálam, sőt, mi több, pár év, és akkora leszel, hogy beláthatod az egész vidéket – mondta a veréb lelkesen. – S hogy mindenedet elvették? Te magad vagy a minden!

− Miket beszélsz? – hüledezett Magocska. – Hogyan lenne lehetséges mindez? Hisz se kezem, se lábam, s már öltözékem sincs.

− Lesz majd neked annyi kezed, szerteszét ágazó, új öltözékedet tartó ágak formájában, s csak várj, míg a földbe gyökereznek a lábaid! S ne aggódj! Mindez nem egy csapásra fog megtörténni. A te fajtádnak ez természetes folyamat. Bízom abban, hogy egy napon majd egy jó fészkelő helyet is adsz nekem. Ne búsulj! Csak várj türelemmel, s meglátod, boldog élet vár rád! Lesz majd olyan nyüzsgés körülötted, hogy csak na! A hangyáknak hegy leszel, a madaraknak otthon, és menedék.

Magocska elgondolkodott. Nagy szavak voltak ezek egy apró mag számára.

− Gyakran meg foglak látogatni, ígérem! – mondta búcsúzóul a veréb, majd elröppent.

Teltek-múltak a napok. A napokat hetek, a heteket hónapok követték. Eső, vihar és napsütés váltotta egymást. Egy erős zápor bemosta Magocskát a puha földbe, s jó pár nap elteltével egy vékonyka szár bújt ki a földből. Magocska új életre kelt, s az idő múlásával egyre nagyobb és nagyobb lett, s a karjai annyi felé ágaztak, ahány csillag ragyogott az égen. Az ágain pedig megszámlálhatatlan levél növekedett, majd virágba borult az egész koronája, mely egyre terebélyesebb lett.

Ez így ment évről-évre. A veréb pedig ígéretéhez híven gyakran meglátogatta őt.

− Emlékszel még, Magocska, hogy mit mondtam neked, annak idején? Amikor még csak egy kis mag voltál a puszta közepén.

− Igen. Egy boldog élet ígéretével kecsegtettél.

− No, és bevált a jóslat? Boldog vagy?

Magocska, azaz az immár a belőle nőtt fa nagyot sóhajtott. Levelei lágyan meglibbentek az enyhe szélben, s csak ennyit mondott:

− Igen. Türelmesen vártam, s mára már a hitem is megerősödött. Én vagyok a legboldogabb az egész világon!

Hirdetés

Ez is érdekelhet még