Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

H. C. Andersen - A százszorszép

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

A százszorszép

Hallgass ide, mesét mondok!

Kinn a faluvégen, a dűlőút szélén, állt egy takaros kis parasztház - biztosan láttad te is arra jártodban. A ház előtt virágoskert pompázott, körülötte léckerítés; azon túl árok húzódott, s az árokparti zsenge fűben egy kis százszorszép bontogatta szirmait. Melegen simogatta a nap, akár a kert pompás díszvirágait, s a szerény kis virág szinte szemlátomást nyúlott, erősödött.

 Egy reggel aztán kitárta valamennyi fehér-rózsaszín, apró szirmát, megmutatta porzóinak sárga gombját - mintha egy arany napocskát rózsás sugarak vettek volna körül. A kis százszorszépnek eszébe se jutott, hogy ő csak egy szegényes ruhájú mezei virág, hogy észre se veszik a fű között; boldog volt és elégedett, hálásan fordult a meleg nap felé, nézte sugaras arcát, és hallgatta a magasban szántó pacsirta énekét.

Ünnepi öröm töltötte el, mintha vasárnap lett volna, pedig éppen hétfő volt; a gyerekek iskolában ültek és tanultak; a százszorszép is tanult, ahogy ott üldögélt kis zöld szárán az árokparti fűben: tanult a naptól meg a természettől, s csordultig telt a szíve hálával. A pacsirtát hallgatta, úgy érezte, azt mondja el énekében, amit ő is érez; áhítattal nézett föl a boldog madárra, amely énekelni is tud meg röpülni is, de irigység nem volt a szívében, nem bánkódott, hogy neki egyiket se adta meg a természet. "Látok és hallok, ez elég! - gondolta magában. - Simogat a nap, elfutóban megcsókol a szél. Kívánhatok-e többet?"

A kerítésen belül mereven állt a sok előkelő virág, mintha nyársat nyelt volna; minél kevesebb illatot árasztottak, annál gőgösebben vetették föl a fejüket. A pünkösdi rózsák földuzzasztották az arcukat, hogy nagyobbak legyenek, mint a rózsák, pedig hát nem a nagyság teszi a virágot. A tulipánok csodálatos színekben pompáztak, s ezt ők is tudták, hát kihúzták magukat, hogy mindenki láthassa őket. Persze észre se vették az árokparton virágzó százszorszépet, de az annál többet gyönyörködött bennük. "Milyen pompásak, milyen előkelők! Az a szép hangú madár biztosan leszáll közébök, és meglátogatja őket. De jó, hogy ilyen közel születtem, és láthatom ezt a pompát!"

Még végig se gondolta, egyszer csak árnyék borult fölébe: a pacsirta ereszkedett alá a magasból. Csakhogy nem a pünkösdi rózsák meg tulipánok közé, nem bizony, hanem egyenest a kis százszorszép mellé, akit szinte elkábított az öröm.

A szép hangú madár körültáncolta, és azt énekelte:

- Milyen lágy ez a zsenge fű! És milyen gyönyörű ez a kis százszorszép, igazán megérdemli a nevét! Arany a szíve, ezüst-rózsaszín a ruhája!

Boldog volt a kis százszorszép, kimondhatatlanul boldog! Most tudta meg, hogy ilyen szép nevet kapott a természettől. A pacsirta énekelt neki egyet, aztán fölröppent a magasba, és eltűnt a kék végtelenben.

Beletelt egy jó darab idő, míg a százszorszép magához tért váratlan öröméből. Kicsit szégyenlősen és mégis boldogan tekintett a kert pompázó virágai felé: láthatták, hogy milyen megbecsülés érte, s bizonyosan osztoznak örömében. De a tulipánok még magasabbra vetették a fejüket, s hegyes arcuk vérvörös volt a bosszúságtól. A pünkösdi rózsák meg egészen megdagadtak dühükben, s még szerencse, hogy nem tudtak beszélni, mert kemény szavakat vágtak volna oda a százszorszépnek. A szegény kis virág látta rajtuk, hogy kijöttek a sodrukból, s ez mélyen elszomorította.

Nemsokára egy lány lépett a kertbe, fényes pengéjű, éles kés volt a kezében, lehajolt a tulipánokhoz, és jó néhányat levágott.

- Jaj! - ijedezett odakinn a kis százszorszép. - Most meghalnak szegények, rettenetes! - A lány csokorba kötötte a tulipánokat, és bevitte a házba; a százszorszép hálát adott az istennek, amiért ő kinn született az árokpart füvében, s nőhet, virágozhat észrevétlen. Alkonyatkor összecsukta apró szirmait, és álomra hajtotta a fejét. Egész éjjel a napról meg a szép hangú madárról álmodott.

Másnap reggel, amikor boldogan nyitogatta sorra szirmait, s kitárta kelyhét a napnak meg a szélnek, meghallotta megint a pacsirta énekét, de ez most a szomorúság éneke volt. Bizony nem is csoda: a pacsirtát hálóba kerítették, s most egy kalitkában raboskodott a nyitott ablak mellett. Fájdalmas vágyakozással énekelt a szabad, boldog repülésről, az ifjúságról, a zsendülő vetésről, a levegő roppant tereiről, a könnyű lebegésről. A szegény madárnak majd megszakadt a szíve: börtönrács választotta el ettől a sok gyönyörűségtől.

A kis százszorszép nagyon megsajnálta, és mindenáron segíteni akart rajta, de hogy fogjon hozzá gyönge kis virág létére? Törte a fejét, de hiába. Egy csapásra elfeledte, hogy milyen szép körülötte a világ, milyen simogató a nap, s milyen szépek az ő rózsás-fehér szirmai; csak a raboskodó madár sorsa járt az eszében, amelyen nem változtathatott.

Ahogy ott tűnődött, két fiú lépett ki a kertkapun. Az egyiknek kés volt a kezében, éles kés, amilyennel a lány metszette le a tulipánokat. A fiúk egyenest a százszorszép felé tartottak, aki remegve várta, mi következik.

- Itt kivághatunk egy szép pázsitkockát a pacsirta kalitkájába! - mondta az egyik fiú, s belevágott a fűbe, éppen körülkerítette azt a darabot, amelynek közepén a kis százszorszép virágzott.

- Tépd ki azt a virágot! - mondta a másik fiú, s a százszorszép megremegett: ha kitépik, meghal. Pedig most úgy szeretett volna élni, hiszen a kalitkába kerülne, a fogoly pacsirtához!

- Hadd maradjon! - felelte a fiú. - Csak díszíti a pázsitot. - A százszorszép hát életben maradt, s bejutott a raboskodó madár kalitkájába.

De nem segíthetett rajta, még vigasztalni se tudta. A szegény kis madár elvesztett szabadságát siratozta, ott vergődött a kalitka vasrúdjai mellett; a százszorszép meg nem tudott beszélni, hát nem vigasztalhatta. Így múlt el a délelőtt.

- Majd szomjan halok! - panaszolta a kis madár. - Elmentek hazulról, s nem adtak innom. Kiszáradt a torkom, jég meg tűz járja át a testemet, lélegzeni is nehezemre esik. Meghalok, tudom, itt kell hagynom a napot, az üde lombokat, a kék levegőt, a föld minden gyönyörűségét!

Tikkadt csőrét belefúrta a hűvös pázsitba, hogy felfrissüljön, s akkor vette észre a kis százszorszépet. Fölébe hajolt, és szánakozva mondta:

- Hát neked is rabságban kell elpusztulnod, te szegény kis virág? Téged meg ezt a darabka pázsitot adták nekem kárpótlásul az egész világért, ami nemrég még az enyém volt. Legyen hát minden kis fűszál egy-egy sudár fa, minden egyes szirmod egy-egy illatos virág a számomra! Ó, de te is csak arra emlékeztetsz, kis virág, amit elveszítettem!

"Ha megvigasztalhatnám!" - gondolta megindultan a százszorszép, de szirmát se tudta mozdítani, nemhogy szólni tudott volna. Hanem az illat, amely a kelyhéből áradt, sokkal erősebb volt, mint máskor; ezt megérezte a rab madár is, s nem nyúlt a virághoz, pedig epesztő szomjúságában már a fűszálakat is letépdeste.

Már beesteledett, s még mindig nem tért haza a háznépe; nem adott senki a madárnak egy csepp vizet se. Kiterjesztette szegény a szárnyát, gyötrődve vergődött, s éneke csak fájdalmas, panaszkodó csipogás volt. Tikkadt feje ráhanyatlott a virágra, s egyszer csak vége volt: megszakasztotta szívét a vágyakozás meg a szomjúság kínja. A százszorszép szomorúan virrasztott mellette, nem jött álom a szemére, vagyis nem tudta összecsukni a szirmait. Betegen konyult le a földre.

Csak másnap reggel léptek a kalitkához a fiúk; amikor meglátták a halott pacsirtát, meggyászolták, elsiratták, aztán szép kis sírt ástak neki, piros skatulya-koporsóba beletették a madarat, s virágszirmokat szórtak fölébe, nagy pompával temették el. Amíg élt és énekelt, megfeledkeztek róla, étlen-szomjan hagyták a kalitkában, de most, hogy kimúlt, így megbecsülték.

Hanem a pázsitkockát a százszorszéppel együtt kihajították az út porába. Nem gondolt a kis virágra senki, pedig egyedül ő volt jó szívvel a pacsirtához, s ha ki tudja eszelni a módját, bizony megvigasztalta volna szomorú fogságában.

Fel a lap tetejére

 

Comments powered by CComment

Legfrissebb anyagok

G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai
G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai - Az Erdei Hírmondóban olvastam, hogy holnap, barlangtúrát vezet Beni kutyus. Láthatjuk természet fantasztikus föld alatti csodáit, mesél arról, hogyan jöttek létre a cseppkövek! – újságolta lelkesen Mókus Mici.- Menjünk el! - rikkantotta Bumm, a medve.- Ez nagyon izgalmasan hangzik! Bár egy kicsit félek! Nem lesz ott túl sötét?...
2019-08-06
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Mesevonat
G. Joó Katalin - Mesevonat Ziki-zaka-zakatol,mesevonat valahol.Forognak a kerekek,sok kis gyerek integet. Pöfög, köhög, kanyarog,mesék útján csavarog.Fütyörészve meg-megáll,víg meséket muzsikál. Örülnek a gyerekek,a mozdony meg füttyöget.Sihu, sihu, pöff, pöff, pöff,Mesevonat itt zötyög. Mesekapu kitárul,a sok gyerek elámul.Mese, mese, meskete,kezdődjék hát a...
2019-07-23
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
Zagyi G.Ilona - Béka-móka
Zagyi G.Ilona - Béka-móka Esik eső, csak úgy szakad,strand készül az eresz alatt.Ez lesz a jó béka-móka,beugrálni a hordóba.Süthet a nap, jöhet meleg,jót hűsöl ki benne lebeg.Szőlő levél árnyékot ad,mint egy ernyő, akkora nagy.Szára hull a házi tóba,nem is kell jobb libikóka.Béka-nóta harsány, rekedt,visszhangzik, hogy elégedett. {loadposition...
2019-07-23
Zagyi G.Ilona
Tovább is van mondjam még?
Zagyi G.Ilona - Világ vége
Zagyi G.Ilona - Világ vége INagy kalandra készült,mert tudnia kéne,még ma megkeresi,hol a világ vége. Kosárba pakolta,ami nagyon fontos,a kedvenc babájáts nyuszit, a bozontost. Kell még egy kis süti,alma is az útra,miután elkészült,kezdődhet a túra. Csöndben nyílt az ajtó,senki meg ne hallja!Hamar véget érnea merész kalandja. Egy társa is akadt,hozzá...
2019-07-23
Zagyi G.Ilona
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Irány Afrika!
G. Joó Katalin - Irány Afrika! Trilla Lilla, a kis fülemüle, hosszú útra indul, hogy a telet Afrikában vészelje át. Arra gondolt, összehívja a barátait. Iszkirit, a nyuszit kérte meg, hogy értesítse őket. Eközben, Lilla a vendégeknek somsalátát, rovarpitét és berkenyegombóckákat készített, amit csipkebogyólekvárral ízesített. Iszkiri találkozott barátjával,...
2019-07-22
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Majmok a városban
G. Joó Katalin - Majmok a városban Majom mama két csemetéjét, Mikit és Lipit elvitte a városba sétálni. A kismajmok, ámultak az óriási a forgalom láttán.- Mennyi jármű! Itt hogyan jutunk át, egyik oldalról a másikra? - kíváncsiskodott Lipi.- A zebrán kell átmenni – felelte az anyukája. - Zebrán?! - kiáltott fel Miki. Itt van Zebra Zoli is? És miért kell rajta...
2019-07-14
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Dínó bánat
Titi Hajnalka - Dínó bánat Valamikor réges- régen,Élt egy kicsi kis ősember.Volt egy szuper bunkós botja,Vadászott ő minden reggel! Rettegtek is tőle nagyon,Kicsi dínók, no és nagyok.Úgy gondolták, e világon,Csak miatta nem boldogok! Hiszen, ha éhes volt, ha nemBúbolta az állatokat.Sok értelme régen sem volt,Ám a hobbi vadászatnak! Miért jó ölni állatokat,Csak mert...
2019-06-29
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai
G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai - Az Erdei Hírmondóban olvastam, hogy holnap, barlangtúrát vezet Beni kutyus. Láthatjuk természet fantasztikus föld alatti csodáit, mesél arról, hogyan jöttek létre a cseppkövek! – újságolta lelkesen Mókus Mici.- Menjünk el! - rikkantotta Bumm, a medve.- Ez nagyon izgalmasan hangzik! Bár egy kicsit félek! Nem lesz ott túl sötét? - cincogta Bőrke, az egérke.- Á, nem kell félni! Azt írja az újság, hogy vihetünk elemlámpát is – mondta Mókus Mici.Sün Soma, Vince, a varjú, Sanda, a róka is csatlakozott a többiekhez. Reggel a barlang bejárata előtt toporgott az izgatott kis csapat.- Kedves Kaland Kedvelő Turisták! - kezdte mondanivalóját Beni kutyus. Láthatjátok a föld gyomrának titkait, a cseppkövek ragyogását. Részben olyan helyen haladunk, ami kivilágított, de a sötétebb helyeken, használhatjátok a zseblámpáitokat!Amikor beléptek a barlangba, csodálkozva néztek körül a kis állatok. Egy mesebeli világ tárult eléjük. Voltak olyan cseppkövek, amelyek embert formáztak, vagy állatot. Cseppkőzászlók, borsókövek, cseppkőoszlopok közt haladtak.- Ma már minden látogató tudja, hogy a cseppköveket letörni, megfogni nem szabad!Ha letörsz egy egészen kicsiny cseppkövet, ezzel a természet több száz éves munkáját teszed tönkre! – morrantotta Beni kutyus.Sanda róka épp azt forgatta a fejében, hogy zsebretesz egy kis darabot, hazaviszi emlékbe. Gyorsan elhúzta a kezét, nehogy Beni kutya észrevegye.- Bámulatos, hogy a több millió év alatt kialakult cseppkövekbe mennyi formát beleképzelhetünk! Az ott olyan, mint egy óriás! - ámuldozott Sün Soma.- Jaj, le ne maradjak! Nem szeretem az óriásokat! - cincogta Bőrke.- Hogyan is keletkeztek a cseppkövek? Hallgassátok meg! Amikor a vízcseppek a felszínen unatkozni kezdtek, elhatározták, hogy megnézik, mi van a föld mélyén. Ahogy becsorogtak a föld gyomrába, mészkőre cseppentek, és együtt folytatták útjukat. Amikor elbúcsúztak egymástól, a mészkő lerakódott, ott keletkeztek a cseppkőbarlangok. A cseppkövek védelme rendkívül fontos, mivel a növekedésük igen lassú folyamat.Lassan kiértek e csodavilágból. Elbúcsúztak Beni kutyától.- Ez nagyon szuper volt! - ujjongott Bumm, a medve.- Sok ismerettel gazdagodtunk, remek kirándulás volt! - károgta Vince, a varjú.Még sokáig emlegették a barlangbeli élményeiket. {loadposition...
G. Joó Katalin - Mesevonat
G. Joó Katalin - Mesevonat Ziki-zaka-zakatol,mesevonat valahol.Forognak a kerekek,sok kis gyerek integet. Pöfög, köhög, kanyarog,mesék útján csavarog.Fütyörészve meg-megáll,víg meséket muzsikál. Örülnek a gyerekek,a mozdony meg füttyöget.Sihu, sihu, pöff, pöff, pöff,Mesevonat itt zötyög. Mesekapu kitárul,a sok gyerek elámul.Mese, mese, meskete,kezdődjék hát a mese! {loadposition szalaag}
Zagyi G.Ilona - Béka-móka
Zagyi G.Ilona - Béka-móka Esik eső, csak úgy szakad,strand készül az eresz alatt.Ez lesz a jó béka-móka,beugrálni a hordóba.Süthet a nap, jöhet meleg,jót hűsöl ki benne lebeg.Szőlő levél árnyékot ad,mint egy ernyő, akkora nagy.Szára hull a házi tóba,nem is kell jobb libikóka.Béka-nóta harsány, rekedt,visszhangzik, hogy elégedett. {loadposition szalag} Gyökér-falvi történetek című verses-mese Mesék kérdések kora
Zagyi G.Ilona - Világ vége
Zagyi G.Ilona - Világ vége INagy kalandra készült,mert tudnia kéne,még ma megkeresi,hol a világ vége. Kosárba pakolta,ami nagyon fontos,a kedvenc babájáts nyuszit, a bozontost. Kell még egy kis süti,alma is az útra,miután elkészült,kezdődhet a túra. Csöndben nyílt az ajtó,senki meg ne hallja!Hamar véget érnea merész kalandja. Egy társa is akadt,hozzá dörgölőzött,udvaron a cicanyomába szegődött. Tarka lepkék szálltaka virágos kertben,megállt, "Olyan szépek!"nézte önfeledten. Majd eszébe jutott,hogy neki doga van,hogy hova is készültilyen nagy titokban. Megállt a kapuban.Merre is induljon?Hol a világ vége,túl az árkon-bokron? Leült a kispadra,kosár az ölében,bizony, megéhezetta nagy sietségben. Kevés lett a süti,gyorsan elmajszolta,amitől szomjas lett,szomját oltja alma. Gondolkodott rajta,most aztán mi legyen.Uzsonnája nélkültovább minek menjen. Várhat még egy kicsitaz a világ vége,meg aztán elfáradta hősiességben. Majd megkérdi anyát.Tudja-e, merre van?Nem megy ő sehovaéhesen, álmosan. {loadposition szalag} Gyökér-falvi történetek című verses-mese Mesék kérdések kora
G. Joó Katalin - Irány Afrika!
G. Joó Katalin - Irány Afrika! Trilla Lilla, a kis fülemüle, hosszú útra indul, hogy a telet Afrikában vészelje át. Arra gondolt, összehívja a barátait. Iszkirit, a nyuszit kérte meg, hogy értesítse őket. Eközben, Lilla a vendégeknek somsalátát, rovarpitét és berkenyegombóckákat készített, amit csipkebogyólekvárral ízesített. Iszkiri találkozott barátjával, Nyuszóval. Focizni kezdtek. Már sötétedett, mikor észbe kapott, hogy miért is indult el.- Jaj! Nekem értesítenem kell a meghívottakat! - kiáltotta.Nyakába kapta a lábát, s elrohant. A kis fülemüle szomorúan üldögélt. „Lehet, hogy nem jönnek el a búcsúestemre?” - töprengett magában. Ekkor kopogtattak. Az ajtóban ott toporogtak pajtásai.- Bocsáss meg! - hadarta Iszkiri, a nyulacska. Fociztam Nyuszóval, és kicsit későn szóltam többieknek! Most viszont, mind itt vagyunk!- De jó, hogy eljöttetek! Sok finomsággal készültem ám nektek! Amíg falatoztok, hallgassátok meg búcsúdalocskámat. Az éneket nagy tapssal jutalmazták a társai.- Mi hoztunk neked egy ránk emlékeztető ajándékot! Egy barátságkendőt. Mindegyikünk láblenyomata rajta van. Erről majd az eszedbe jutunk - mondta Kopogi, a harkály.- Köszönöm! - rebegte meghatódva Lilla. Azonnal a nyakába is kötötte.- Akkor holnap kora reggel irány Afrika! Tavasszal visszatérek hozzátok! - trillázta Trilla Lilla.- Jó utat! Vigyázz magadra! - köszöntek el tőle a barátai. {loadposition szalag} A szerző profilja
G. Joó Katalin - Majmok a városban
G. Joó Katalin - Majmok a városban Majom mama két csemetéjét, Mikit és Lipit elvitte a városba sétálni. A kismajmok, ámultak az óriási a forgalom láttán.- Mennyi jármű! Itt hogyan jutunk át, egyik oldalról a másikra? - kíváncsiskodott Lipi.- A zebrán kell átmenni – felelte az anyukája. - Zebrán?! - kiáltott fel Miki. Itt van Zebra Zoli is? És miért kell rajta átmennünk? Vagy a hátán visz át minden gyalogost?- Ó, de hogy! - nevetett Majom mama. A kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket csíkozása miatt nevezik zebrának. Az meg ott a jelzőlámpa! Segít abban, hogy a biztonságosan átjussunk egyik oldalról, a másikra. Erről tudok egy versikét is:- Ha a lámpa piros,ne lépj le mert tilos!Ha a lámpa zöldet mutat,akkor szabad csak az utad.Ha ezt megjegyzitek, akkor, nem lesz baj.Nagyon tetszett ez a mondóka a két kismajomnak.A játszótéren, de még fagyizás közben is ezt hajtogatták.- Mami! Igazán remek nap volt ez a mai! - rikkantotta Lipi és Miki.Másnap kacagva mesélték el pajtásaiknak, hogy a városban is van zebra, de az a zebra, nem Zebra Zoli, mint ahogy azt ők hitték.- Ha egyszer, eljuttok a városba - szólt Lipi, akkor, ha ezt a verset megtanuljátok, tudni fogjátok, hogy a közlekedési lámpánál mikor is szabad átkelni. Mondjátok velünk: Ha a lámpa piros,ne lépj le mert tilos!Ha a lámpa zöldet mutat,akkor szabad csak az utad. {loadposition szalag} A szerző profilja
Titi Hajnalka - Dínó bánat
Titi Hajnalka - Dínó bánat Valamikor réges- régen,Élt egy kicsi kis ősember.Volt egy szuper bunkós botja,Vadászott ő minden reggel! Rettegtek is tőle nagyon,Kicsi dínók, no és nagyok.Úgy gondolták, e világon,Csak miatta nem boldogok! Hiszen, ha éhes volt, ha nemBúbolta az állatokat.Sok értelme régen sem volt,Ám a hobbi vadászatnak! Miért jó ölni állatokat,Csak mert épp ahhoz volt kedve?Úgy gondolták megváltozna,Ha egy szép nap megnősülne. Ezért aztán egy bátor dínó,Bejárta a hegyvidéket.Hogy egy szemre való leányt, tt kerítsen feleségnek. Talált is ő egy teremtést,Épp a törzsfőnöknek lányát.Egy szikláról ugrott le rá,S megragadta gyönge vállát... Szaladtak a törzsfőnökhöz,A szemtanúk, hogy elmondják:Egy tüzet okádó sárkány,Vitte el a király lányát! Így születnek a legendák,Mióta ember él a földön:A történtekhez hozzá tesznek,Hogy félelmetesebbnek tűnjön... A dínóból így lesz sárkány,A farkasból farkasember,Szivárványból fényalagút,Tóból Óperenciás tenger... No de lássuk, hogyan fogadtaŐsemberünk a kis hölgyet?Mikor meglátta, azt hitte:Hogy le kell üsse, mint eddig mindent! Ám a szíve bent azt súgta:Kedvesnek kellene lenni.Így aztán ő meg is próbált,Vadászattal kedveskedni... Az őslány most nézett nagyot,Hisz imádta az állatokat.Mindjárt le is teremtetteA fiút, hogy ezt így nem szabad! S lám a kicsi ősemberke,Végre nem vadászott annyit.Csak amennyit enniük kellett,Félre tette a vadász hobbit. Bár alig telt néhány év el,S születtek kis ősemberek,Akiknek a dínó húsból,Napról napra több hús kellett. Nem volt épp jó ötlet ez sem,Néztek most a dínók nagyot.S úgy érezték e világon,Csak miatta nem boldogok... {loadposition szalag} A szerző profilja

Magazin előfizetés