Mese nem csak gyerekeknek

versek

  • A reggel

    Természetrajz


    Földünk mind hegyesebb szög alatt fordítja keletnek
    A pontot, hol az én pusztai kis lakom áll.
    Szőke világát már az égen terjeszti előre
    A Nap s jelzi mikép fordulok arrafelé.
    Majd pirosabb színt vált, megtörvén fénye a földi
    Fennlebegő párák ködszerü cseppjeiben;
    És, mint nagy gömböt, veti a horizonra csalárdúl
    A levegő-réteg vérpirosan hüvelyét.

  • A rodostói temető

    Vess lángot előttem, éjjeli szövétnek,
    Képzelet! s világits éjek éjjelébe;
    Messze, határin túl sok rabszolga népnek,
    Hozd a kis temetőt lelkemnek elébe:
    Hogy lássam az éjet, mely ottan feketűl,
    Halljam a csöndet, mely szent hamvak felett űl.

  • A sárkány

    Egy roppant sárkány, - de nem az
    Mely a mesék honában költ,
    Nem is az a másik, melyet
    Szent-György vitéz hajdan megölt,
    Hanem legújabb nemzedék -
    Szárnyaira emelkedék,

  • A tudós macskája

    Nagy lett volna a tudósnak
    Az ő tudománya,
    De mi haszna, ha kevés volt
    A vágott dohánya.
    Könyvet irt a bölcseségről
    - S hajna!
    Akkor esett ez a bolond
    História rajta.

  • Arany János - ÁLOM - VALÓ

    Fekszem kínos ágyon. Minden tagom össze-
    Zsibbadoz fektemben, mintegy lekötözve.
    Csak tompán sajog a fájdalom, nem éget;
    Homlokomon érzek hideg veritéket.
    Minden pehelyszál nyom, mint egy-egy kődarab,
    Akadoz eremben a vér, s el-elmarad;
    S míg legyez szárnyával borongó pillámon,
    Körmével szorítja keblemet az álom.

  • Arany János - ARANYAIMHOZ

    Midőn Toldim pályadíjt nyert

    Megjöttetek? de már, de már
    Gazdag leszek, gazdag vagyok:
    Lám a szerencse rám talál,
    Hozzám kapnak az aranyok.

  • Az Ó torony

    Nagy-Szalonta nevezetes város,
    Mégsem olyan nevezetes már most
    Mint mikor volt szabad hajdufészek,
    Benne lakván háromszáz vitézek.

  • Az örökség

    Azok a magyarok, kik e hazát
    Véren vették, vérrel ótalmazák,
    Azok a magyarok, ha riadót fúttak,
    A halál képétől nem messzire búttak.

  • Családi kör

    Este van, este van: kiki nyúgalomba!
    Feketén bólingat az eperfa lombja,
    Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
    Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
    Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
    Lomha földi békák szanaszét görögnek,
    Csapong a denevér az ereszt sodorván,
    Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.

  • Egy életünk egy halálunk

                  „Muzsika szól, verbuválnak,
                  Csapj fel, öcsém, katonának!”

    Muzsika szól: dörög a menny,
    Bömböl a szél nagykeményen,
    Zimankó gyül a hazára:
    Ébredjetek valahára.
         Egy életünk egy halálunk:
         A veszéllyel szembeszállunk!

  • Él-e még az Isten?

    Él-e még az Isten... magyarok Istene?
    Vagy haragra gerjedt népének ellene,
    És elhagyta végkép,
    Hogy rabló, zsivány had, bérbeszedett csorda
    Égesse, pusztítsa, öldökölje sorba
    Régi kedves népét?

  • Eldorádó

    Van egy ország: Eldorádó,
    Innét a nagy Királyhágón,
    Kelletig van benne minden,
    Az nem is kell, ami nincsen.

  • Emléklapra

    Magánosan, mint egyes falevél,
    Testvéri közzől melyet elszakít
    S távol vidékre hajt az őszi szél, -
    Meddig heversz még, puszta kis lap, itt?
    Jer, jer: megírlak és könnyű hajódat
    Nyúgoti szellők árjába vetem:
    Vidd asszonyodnak, egyszerű lapocska,
    Szíves, de bánatos üdvözletem!

  • Enyhülés

    Kél és száll a szív viharja
    Mint a tenger vésze;
    Fájdalom a boldogságnak
    Egyik alkatrésze;
    Az örömnek levegőjét
    Megtisztítja bánat,
    A kizajlott búfelhőkön
    Szép szivárvány támad.

  • Erdély

    I.

    Megtörtént. Nem mondom, amit érdemeltél -
    Amit a sors mért rád, szegény, szegény Erdély!

     

    Nyomorúvá gyötre százados rabságod,
    Tört erőd nem bírja meg a szabadságot.

     

    Láncaid lehulltak s im azontúl soká
    Félve lépdel lábad, amikép megszoká.

     

    Gazdagon sütött rád a szabad nap fénye,
    S még mindig szemedben börtönödnek éje.

     

    Kialudt, kiégett vulkán vagy ma, - benned
    Ama régi lángból egy szikra sem gerjed.

     

    És ha tán gerjedne, és ha tán gyuladna,
    Azt elfojtja kebled tehetetlen hamva.

     

    Megesett, - ha nem is, amit érdemeltél, -
    Aminek szükségkép esni kellett, Erdély.

  • Évek, ti még jövendő évek

    My hair is gray, but not with years.

    Byron

    Évek, ti még jövendő évek,
    Kiket reményem megtagad,
    Előlegezni mért siettek
    Hajam közé ősz szálakat?
    Miért vegyülget ily korán e
    Lombok közé sápadt levél,
    Emlékeztetni a vidor fát,
    Hogy majd kiszárad és - nem él!

  • Furkó Tamás

    Ki zengi meg, ha én nem, a mult nagy napjait:
    Vitéz Furkó Tamásnak kegyetlen dolgait,
    Amelyeket viselt... vagy, mondani akarom:
    Mik őt úgy megviselték, vizen és szárazon.

  • Hej! Iharfa...

    Hej! iharfa, juharfa,
    Patyolating, kivarrva:
    Tudod pajtás, ki varrta?
    Az a kis lány,
    Az a kis lány
    A barna.

  • Hiú sovárgás

    Volnék kis pacsirta, hogy zenghetne dalom
    Harmatos, virágos, illatos hajnalon;
    Hogy magasztos ének szárnyain lebegve
    Merülhetnék mélyen a fényes egekbe;
    Hogy lerázván a föld minden szennyét, porát,
    Innám egy dicsőbb lét isteni mámorát;
    Majd elszenderülve boldog csalódáson,
    Édes álom lenne - ne fájna bukásom.

  • Hunyadi csillaga1

    Csillag tűnt fel, fényes csillag,
    Merre a nap télben feljő;
    Tiszta volt a mennyek boltja,
    Semmi pára, semmi felhő.