Klasszicista lírikus, nagyra becsülte a kulturális hagyományt, de szüntelenül új versformákkal próbálkozott. Egyaránt biztonsággal kezelte az antik versmértéket, a hangsúlyos magyaros ritmust, és a modern mértékes verselést is. Költészetére mégis tárgyias-intellektuális megközelítési mód jellemző. Fiatal korában l'art pour l'art vádja érte,...
Klasszicista lírikus, nagyra becsülte a kulturális hagyományt, de szüntelenül új versformákkal próbálkozott. Egyaránt biztonsággal kezelte az antik versmértéket, a hangsúlyos magyaros ritmust, és a modern mértékes verselést is. Költészetére mégis tárgyias-intellektuális megközelítési mód jellemző. Fiatal korában l'art pour l'art vádja érte, azonban ez igaztalan vád volt, mert formakultúrája nem művészet a művészetért, hanem művészet az emberért.
Valami van a levegőben,
Már érzem mindenütt lebegni,
Valami van a levegőben.
Valami jő közel jövőben -
De hogy mi, még nem tudja senki.
Az ég piros a láthatáron.
Mi pirosítja? Hajnal? Alkony?
Tán vulkán tört ki messze tájon,
Vagy szélvihar jön a határon -
Ezt legvalószinűbbnek tartom.
Balgán mi az idő lenézett kincsét
megunt játékkal éjjelig lopók
a társaságban feledkeztünk ismét,
bár azt magunkban annyit korholók.
A fesz kibomlott. Pajzán lett a játék,
habár a régi volt az únalom:
a szeretet s a megértés hiányzék,
mint mindenütt e sárgömboldalon.
(Virág a parkett szőnyeglepte útján,
kővel börtönzött földből nem fakad.)
A vérvörös nap ködbe sűlyed messze
szél borzogatja az útpart gyepét
csodásan súg-búg a kalászok ezre
s hirtelen összébb veri telt fejét.
Szántó barnítja távolabb a zöldet,
pilledt jószága már alig kocog:
a fény elhagyja lassankint a földet
s az üres égbe visszapárolog.
Az égen vérrelöntött felhő nyúlik
és rajta ül a vihar angyala:
hangolja rozsdás kürtjét...
