Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Ali khodzsa és a bölcs kisfiú története

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Ali khodzsa és a bölcs kisfiú története

Élt Bagdad városában Harun-al-Rasid kalifa uralkodása idején egy Ali Khodzsa nevű kereskedő. Nem volt se nagyon gazdag, se nagyon szegény, nem volt se felesége, se gyereke, magányosan éldegélt szülőházában, szorgalmasan és eredményesen dolgozott.

Egyszer, három éjjel egymás után ugyanazt az álmot látta: egy tisztes aggastyán jelent, meg előtte, szigorúan nézett rá és megrótta, hogy miért nem teljesíti minden mohamedán kötelességét, miért nem zarándokolt még el Mekkába?

Ez az álom nagyon felzaklatta és megzavarta Ali Khodzsát. Mint jó mohamedán tudta, hogy kötelessége erre a zarándokútra elmenni; de ott volt a háza, holmija, üzlete. Azt hitte, ez elég arra, hogy mentesüljön a zarándoklás alól és alamizsnaosztással, meg egyéb jótékonykodással pótolja. De az álomlátás óta lelkiismerete nem hagyta nyugodni, félt is, hogy valami baj éri. Elhatározta hát, hogy nem késlekedik tovább.

Hogy még abban az esztendőben elindulhasson, elsősorban eladta minden bútorát, majd az üzletét és a benne felhalmozott áru nagy részét, csak annyit tartott meg, amennyit magával akart vinni Mekkába. Házát szerződéssel bérbeadta. Miután így elrendezte ügyes-bajos dolgait, készen állt, hogy mihelyt Bagdadból elindul a Mekkába tartó karaván, csatlakozzék hozzá. Egy dolog volt még csak hátra: hogy biztonságba helyezzen ezer aranyat, mivel ily nagy összeg a zarándokúton terhére lett volna. Csupán annyit vitt magával, hogy költségeire és egyéb szükségleteire éppen fussa.

Ali Khodzsa kiválasztott egy megfelelő nagyságú edényt, beletette az ezer aranyat, aztán olajbogyót rakott fölébe, míg csak színültig meg nem telt. Jól lezárta és elvitte egyik kereskedő-barátjához, így szólt hozzá:

- Testvér, ugye tudod, hogy néhány nap még és zarándokútra indulok Mekkába, a karavánnal. Arra a szívességre kérlek, hogy őrizd meg ezt az olajbogyós edényt a visszatértemig.

A kereskedő készségesen felelte:

- Tessék, itt a raktáram kulcsa, vidd oda magad az edényt, tedd, ahová akarod, bizonyos lehetsz, hogy ugyanott meg is találod majd!

Elérkezett a bagdadi karaván indulásának napja. Ali Khodzsa megrakta tevéjét a kiválasztott áruval, csatlakozott a zarándokokhoz, és szerencsésen meg is érkezett Mekkába. Meglátogatta a többi zarándokkal együtt a nevezetes templomot, ahová minden esztendőben összesereglenek a világ négy égtája felől az igazhívő mohamedánok és teljesítik nagy jámborul az előírt szertartásokat. Ali Khodzsa is megtette amit vallása előírt, majd kirakta a magával vitt árut, hogy eladja vagy elcserélje.

Arra járt két kereskedő, megpillantották a portékát és olyan szépnek találták, hogy megálltak nézegetni, bár egyiküknek sem volt szüksége semmire. Miután kielégítették kíváncsiságukat, továbbhaladván az egyik így szólt a másikhoz:

- Ha ez a kereskedő tudna, mekkora nyereséggel adhatná el áruját Kairóban, inkább ott árulná, mint itt, ilyen olcsón.

Ali Khodzsa meghallotta beszédüket és mivel már sokan dicsérték előtte Egyiptom szépségeit, tüstént elhatározta, hogy felhasználja a jó alkalmat és odautazik. Becsomagolta portékáját és ahelyett, hogy hazaindult volna Bagdadba, Egyiptomnak vette útját, egy Kairóba készülő karavánnal. Nem is volt oka megbánni tettét, olyan jól megtalálta számítását; néhány nap alatt minden áruján sokkal nagyobb nyereséggel adott túl, mintsem valaha is remélte. Új portékát szerzett be, azzal a szándékkal, hogy Damaszkuszba megy. Várakoznia kellett, mert csak hat hét múlva indult oda karaván. Ali Khodzsa nem érte be azzal, hogy Kairó városában minden látnivalót megnéz, hanem elment, megcsodálta a piramisokat is, a Nílus mentét is követte jókora úton és mindkét partján megtekintette a nevezetes városokat.

Mivel a karaván útja Jeruzsálemen át vezetett Damaszkusz felé, élt az alkalommal és meglátogatta a templomot, amely az igazhivők második szent helye Mekka után.

Ali Khodzsa Damaszkuszi gyönyörűséges helynek találta elragadó kertjei, rétjei, bőséges vizei miatt, a valóság mindent felülmúlt, amit valaha is olvasott róla. Hosszasan időzött ott, de most mégsem felejtette el, hogy Bagdad a hazája, végül is hazafelé indult. Elérkezett Aleppóba, ott is eltöltött még néhány napot, onnan aztán, átkelve az Eufráteszen, Hosszul felé vette útját, hogy megrövidítse, a Tigris folyó mentén.

De midőn Mosszulba érkezett, néhány perzsa kereskedő - akikkel az úton nagyon összebarátkozott - becsületességével és kellemes társaságával igen megnyerte tetszését. Nem került nagy fáradságukba, hogy rábeszéljék Ali Khodzsát: tartson velük Sirázig, onnan aztán könnyű lesz Bagdadba visszatérnie, méghozzá jókora nyereséggel. Magukkal vitték Szultanije Rei és Iszpahán városába, onnan Sirázba.

Így aztán, beleszámítva, hogy mennyi időt töltött egy-egy városban, nem sok híja volt már hét esztendőnek azóta, hogy Ali Khodzsa elindult Bagdadból. Végül is elhatározta, hogy most már csakugyan hazatér.

Eközben az a barátja, akire elutazásakor az olajbogyós edényt bízta, nem gondolt sem őrá, sem az edényre. Amidőn Ali Khodzsa Sirázból egy karavánnal elindult, ez a kereskedő éppen vacsoránál ült a családjával. Valahogy szó került olajbogyóról, a kereskedő felesége pedig egyszerre nagyon megkívánta, mert amint mondotta, már rég néni volt olajbogyó a házukban.

- Ejnye ... olajbogyó - szólt a férje - eszembe juttatod, hogy Ali Khodzsa egy olajbogyós edényt bízott rám, mielőtt Mekkába indult. Ő maga tette be raktáramba, hogy visszatértekor majd elviszi. De hol van azóta Ali Khodzsa?... Igaz, hogy miután a karaván hazatért, valakitől azt hallottam, hogy átment Egyiptomba. Biztos, hogy meghalt azóta, ha ennyi éve nem tér haza; elfogyaszthatjuk olajbogyóját, ha ugyan még jó!... Adjatok egy tálat meg egy lámpást, érte megyek, aztán megkóstoljuk.

- Édes uram - szólt az asszony - Isten óvjon meg ilyen csúf tettől; tudod, hogy nincs szentebb dolog a ránk bízott holminál! Mondottad, hét esztendeje, hogy Ali Khodzsa Mekkába ment és nem jött vissza; de azt beszélték, hogy onnét Egyiptomnak vette útját. Honnan tudod, nem ment-e Egyiptomból ki tudja, hová? ... Halála hírét nem vetted; akár holnap vagy holnapután is visszatérheti Mekkora gyalázat lenne az rajtad meg a családodon, ha nem úgy adnád vissza az edényt, amiképpen átvetted? Halld szavamat, hogy ezt az olajbogyót nem kívánom és nem is eszem belőle!... Ha szóltam róla, hát csak üres beszéd volt. Avagy azt hiszed talán, hogy ennyi idő múlva az olajbogyó még jó és ehető? Megromlott már az. És Ali Khodzsa megjön - mint azt az előérzetem súgja - és észreveszi, hogy hozzányúltunk olajbogyójához, mit gondol akkor barátságod meg hűséged felől? ... Könyörgök, tégy le szándékodról!

Az asszony azért ostromolta ilyen hosszasan az urát, mert makacsságot olvasott le arcáról. Csakugyan: rá se hederített a jó tanácsra, fölállt és egy tállal meg a lámpással raktárába indult.

- Jegyezd meg legalább - mondta erre az asszony - hogy nekem nincs részem abban, amit csinálsz és rám ne hárítsd a hibát, ha bűnbánatra lesz okod.

A kereskedőnél süket fülekre talált minden szó. Megmaradt eltökélt szándékánál. A raktárba ért, fogta az edényt, kibontotta és látta, hogy az olajbogyó mind megromlott. Hogy megnézze, az alja is olyan romlott-e, mint a teteje, a tálba kezdte önteni. De rázás közben egynéhány aranypénz is kifordult, nagy csengéssel.

Az arany láttára a kereskedő - ugyanis kapzsi volt és ravasz - megvizsgálta az edényt. Látja ám, hogy az olajbogyót már mind kiöntötte és ami maradt, az csupa aranypénz. Ismét megtöltötte az edényt az olajbogyóval, befedte és visszatért házába.

- Igazad volt, asszony - szólt - az olajbogyó megromlott. De én úgy visszazártam az edényt, hogy Ali Khodzsa, ha valaha még hazajön, sose veszi észre, hogy hozzányúltam!

- Jobb lett volna, ha rám hallgatsz és egy ujjal sem érinted - mondotta a felesége. - Csak semmi rossz ne származzék belőle!

A kereskedő éppoly kevéssé hederített felesége utolsó szavaira, akárcsak előbbi intelmeire. Egész éjjel azon törte a fejét, hogyan s miképpen vehetné el Ali Khodzsa aranyát, milyen módon maradhatna az övé akkor is, ha jogos tulajdonosa előkerül és követeli az edényt... Másnap kora reggel elindult, friss olajbogyót vásárolt, visszatért, kiszórta a régi olajbogyót Ali Khodzsa edényéből, kiszedte az aranyat és elrakta. Ezután megtöltötte az edényt a vásárolt olajbogyóval, letakarta régi fedőjével és visszatette oda, ahová annak idején Ali Khodzsa helyezte.

Vagy egy hónappal kereskedő barátjának gaztette után, Ali Khodzsa hosszú utazásából megérkezett Bagdadba. Mivel háza bérbe volt adva, fogadóban szállt meg addig, míg bérlőjét értesíti és az másutt keres lakást.

Másnap Ali Khodzsa felkereste barátját. Az tárt karokkal fogadta és nem győzött örvendezést színlelni, hogy oly hosszú távollét után, végre itt van. Mart bizony, mint mondta, már csaknem reményét vesztette, hogy meglátja-e még valaha...

A szokásos kölcsönös udvariasságok után Ali Khodzsa kérte a kereskedőt, adja vissza neki a rábízott olajbogyós edényt és bocsássa meg, hogy oly soká alkalmatlankodott vele.

- Ali Khodzsa, kedves barátom! - felelt a kereskedő - sose mentegetőzzél. Edényed nem volt utamban és hasonló esetben én is úgy cselekedtem volna, akárcsak te velem. Tessék, itt a raktár kulcsa, vedd elő az edényt, ott találod, ahová tetted.

Ali Khodzsa bement a kereskedő raktárába, kihozta az edényt, visszaadta a kulcsot, szépen megköszönte a szívességét és visszatért fogadóbeli szállására. Kinyitja az edényt, és amint kezet odáig meríti bele, ahol az elrejtett aranynak lennie kell, legnagyobb meglepetésére nem találja. Azt hitte, hogy téved. Kiürítette az egész edényt, de egyetlen pénzdarabot sem talált. Szinte megdermedt elképedésében és kezét-szemét égnek emelve, felkiáltott:

- Lehetséges, hogy az az ember, akit jó barátomnak tartottam, ezt a gaz hűtlenséget elkövesse?

Ali Khodzsa feldúltan futott vissza a kereskedőhöz.

- Barátom - mondotta neki - ne lepődj meg, hogy ismét itt vagyok. Bevallom, hogy az olajbogyós edényt, amelyet a raktáradból kivettem, a magaménak ismertem fel. De az olajbogyó között ezer arany volt, azt pedig most nem találom. Talán szükséged volt rá és befektetted üzletedbe. Ha így van, nyugtass meg és adj elismervényt a pénzről, azután majd kifizeted kedved szerint.

A kereskedő már előre elkészült Ali Khodzsa mondókájára és a maga feleletére is.

- Ali Khodzsa, barátom - így szólt - amikor te elhoztad hozzám az olajbogyós edényt, hozzányúltam-e? Nem magad helyezted-e el, nem magad találtad-e ugyanazon a helyen, ugyanabban az állapotban, ugyanúgy lezárva? Ha aranyat tettél bele, akkor benne kellett lenni. Te azt mondtad, olajbogyó van benne, én elhittem. Ennyit tudok, semmi többet; hiszed-e vagy nem: én nem nyúltam hozzá.

Ali Khodzsa szelíd szóval próbálta rávenni a kereskedőt a beismerésre:

- Békeszerető ember vagyok - mondotta - és fájna nekem, ha olyan eszközökhöz kellene nyúlnom, amik nem válnának a világ szeme előtt becsületedre. Gondold meg, a magunkfajta kereskedőnek mindennél fontosabb a jó hírneve. Ismétlem, kétségbe ejtene, ha nyakasságod arra kényszerít, hogy törvényes útra vigyem az ügyet, én, aki mindig inkább veszni hagytam igazamat, minthogy utána fussak!

- Ali Khodzsa - felelte a kereskedő - beismered, hogy olajbogyós edényt tettél le nálam. Visszavetted, hazavitted, most meg jössz és ezer aranyat követelsz rajtam! Mondtad nekem, hogy az edényben vannak? Én még csak azt sem tudom, volt-e olajbogyó az edényben - nem mutattad meg nekem. Csodálkozom, hogy csak aranyat keresel rajtam, nem pedig gyémántot vagy drágakövet... Tudod mit, menj el békességben, mert még összecsődül a nép a boltom előtt!

Néhányan csakugyan meg is álltak és a magából kikelt kereskedő hangjára még többen odagyűltek, a szomszéd kereskedők is kijöttek boltjaikból, hogy megtudják, min különbözött össze a szomszédjuk Ali Khodzsával, és hogy megbékítsék őket. Amikor Ali Khodzsa elmondta a dolgot, a legtekintélyesebbek megkérdezték a kereskedőt, mit válaszol erre.

A kereskedő bevallotta, hogy raktárában őrizte Ali Khodzsa edényét, de tagadta, hogy hozzányúlt volna. Megesküdött, hogy csak onnan tudta, mi van benne, mert Ali Khodzsa megmondta neki. Felszólította a jelenlevőket, legyenek tanúi, hogy milyen durva sértés éri saját házában.

- Magad vonod fejedre a sértést! - mondotta erre Ali Khodzsa és megfogta a kereskedőt karjánál. - De mivel ilyen gonoszul ötölsz-hatolsz, törvény elé idézlek. Meglátjuk, lesz-e merszed ugyanezt állítani a kádi előtt is?!

Ennek a kereskedő sem mert ellene szólni.

- Gyerünk - mondotta - magam is azt akarom; meglátjuk, kinek van igaza: neked-e, vagy nekem?...

Ali Khodzsa a kádi elé vezette a kereskedőt, és azzal vádolta, hogy ellopta a nála letétbe helyezett ezer aranyat. De úgy tünteti fel a dolgot, amiként már elbeszéltük. A kádi megkérdezte, vannak-e tanúi? Azt felelte, hogy erre az óvatosságra nem gondolt, hiszen azt hitte: hogy akire rábízta az edényt, jó barátja és addig becsületes embernek ismerte.

A kereskedő nem védekezett egyébbel, mint amit Ali Khodzsának szomszédai jelenlétében már mondott. Avval végezte, hogy kész megesküdni: nemcsak, hogy hamis a vád, mely szerint ezer aranyat ellopott volna, de nem is tudott az ezer aranyról. A kádi megeskette, felmentette a vád alól és elbocsátotta.

Ali Khodzsát szörnyen bántotta ez a jelentékeny pénzveszteség, tiltakozott az ítélet ellen és kijelentette a kádinak, hogy panaszt tesz magánál Harun-al-Rasid kalifánál, aki majd igazságot szolgáltat. A kádi nem sokat törődött tiltakozásával, a pervesztes ügyfél megszokott módját látta benne, és meg volt győződve arról, hogy helyesen teljesítette kötelességét, amikor felmentett egy olyan vádlottat, aki ellen nem volt terhelő tanú.

A kereskedő nagy diadallal tért haza, lelke mélyén örvendezve a könnyen szerzett ezer aranynak - Ali Khodzsa pedig kérvényt szerkesztett, és már másnap, amidőn a kalifa déli ájtatossága után visszatérőben volt, az egyik utcán a menet elé állt és felemelte karját, amelyikben az írást tartotta. Egy tiszt, akinek ez volt a hivatala, kivált a sorból, elvette tőle a kérvényt és átadta a kalifának.

Mivel Ali Khodzsa tudott Harun-al-Rasid ama szokásáról, hogy a neki átnyújtott írásokat nyomban maga elolvassa, követte a menetet, belépett a palotába és várakozott a tisztre, akinek az írást átadta. Az meg is jelent és azt mondta, hogy a kalifa elolvasta kérvényét és megjelölte az időt a másnapi kihallgatásra. Aztán megtudakolta Ali Khodzsától a kereskedő lakását, hogy őt is odarendelje ugyanarra az időre.

Ennek a napnak estéjén a kalifa álruhát öltött és az ugyancsak álruhát viselő nagyvezíre, Dzsafar, és főporoszlója, Masrur kíséretében bejárta a várost, mint ahogy ezt időnként tenni szokta.

Az egyik utcán zajt hallott a kalifa; arrafelé sietett és egy ajtóhoz ért, amely egy udvarra nyílott. Az udvaron tíz-tizenkét gyerek - még nem tértek éji nyugalomra - játszott a holdfényben. A kalifa egy résen át belesett rájuk.

Kíváncsi volt, miféle játékot játszanak ezek a gyerekek. Leült egy kőpadra, éppen az ajtó közelében és mivel tovább is beleskelődött a hasadékon, hallotta, hogy az egyik fiúcska, a legélénkebb és legeszesebb mindnyájuk között, így szól a többiekhez:

- Játsszunk kádit!

- Én vagyok a kádi! Hozzátok elém Ali Khodzsát, meg a boltost, aki ellopta az ezer aranyat.

A kisfiú szavaira a kalifának eszébe ötlött az aznap átvett és elolvasott kérvény és ezért kettőzött figyelemmel várta, hogyan szól majd a gyerekek ítélete...

Mivel Ali Khodzsa meg a kalmár ügye nagy port vert fel még a bagdadi gyerekek között is, a többi kisfiú örömmel fogadta az ajánlatot.

Megbeszélték, ki milyen szerepet játszik. Abban mind megállapodtak, hogy a játékot javasló gyerek lesz a kádi, aki le is ült már, kádihoz illő komoly méltósággal. Egy másik gyerek pedig a törvény embereként két fiút vezetett elébe.

Az egyiket Ali Khodzsának nevezte, a másik volt az a kereskedő, aki ellen Ali Khodzsa vádat emelt.

Megszólalt a játék-kádi, kikérdezte nagy komolysággal a játék-Ali Khodzsát:

- Ali Khodzsa, mit kívánsz a jelenlevő kereskedőtől?

A játék-Ali Khodzsa mélyen meghajtotta magát, elmondta a játék-kádinak az egész ügyet töviről hegyire, és avval a kéréssel végezte beszédét, hozzon a kádi olyan ítéletet, hogy őt, Ali Khodzsát, ne érje súlyos veszteség.

A kis kádi, miután meghallgatta Ali Khodzsát, a kereskedőhöz fordult és megkérdezte tőle, miért nem adta vissza Ali Khodzsának a követelt összeget.

A játék-kereskedő ugyanaz okkal érvelt, mint az igazi a bagdadi kádi előtt és ugyanúgy meg akart rá esküdni.

- Nono, lassan a testtel! - felelt a kis kádi. - Mielőtt az esküdre kerülne a sor, szeretném látni az olajbogyós edényt!... Elhoztad magaddal, Ali Khodzsa?

A kisfiú azt felelte, hogy nem, s a játék-kádi elküldte az olajbogyós edényért.

Ali Khodzsa eltűnt egy pillanatra, aztán úgy tett, mintha edényt tenne le a kádi elé, bizonygatva, hogy ezt az edényt helyezte el a vádlottnál és ezt is hozta el tőle. A hivatalos formához híven, a kádi megkérdezte a kereskedőtől, felismeri-e ő is ezt az edényt? Az hallgatásával elárulta, hogy nem mer tagadni. Erre a kádi megparancsolta, hogy nyissák fel az

A kis Ali Khodzsa úgy tett, mintha leemelné a fedőt, a kádi pedig belenézett az edénybe:

- De szép olajbogyó, hadd kóstolom meg!

Úgy tett, mintha kivenne egyet és megízlelné, aztán megjegyezte:

- Kitűnő! - Hanem - folytatta - azt hiszem, hogy a hét esztendeig őrzött olajbogyó nem lehet ilyen jó! Hívjatok ide olajbogyó-kereskedőket, nézzék meg, mi a helyzet! - Két fiút elébe állítottak. - Olajbogyó-kereskedők vagytok? - kérdezte tőlük a kis kádi. Azt felelték, hogy igen, ez a foglalkozásuk. - Mondjátok - folytatta - tudjátok-e meddig áll el az eltevésre annak rendje-módja szerint elkészített olajbogyó úgy, hogy ehető marad?

- Uram - felelték a kis kereskedők - akárhogy vesződik is vele az ember, a harmadik esztendőben már semmit sem ér az eltett olajbogyó, se íze, se bűze, csak a szemétre való!

- Ha így igaz - szólt a kis kádi - nézzétek meg ezt az edényt itt és mondjátok meg, mikor tették bele az olajbogyót, ami benne van?

A kereskedők mímelték, mintha vizsgálnák az olajbogyókat, megkóstolgatták; aztán kijelentették, hogy frissek és jók.

- Tévedtek - mondta a kis kádi - itt van Ali Khodzsa és azt állítja, hogy ezeket a bogyókat hét éve tette az edénybe.

- Uram - szóltak a szakértőknek meghívott kis kereskedők - mi csak azt állítjuk, hogy ez idei olajbogyó és meg vagyunk győződve arról, hogy Bagdad valamennyi kereskedője között egyetlen egy sem akad, aki az ellenkezőjét állíthatná.

A vádlott kereskedő ki akarta nyitni a száját, hogy megcáfolja az olajbogyó-szakértőket. Ám a kis kádi nem adott neki erre időt.

- Hallgass! - rivallt rá - tolvaj vagy! Felakasztatlak!

Így ért véget a gyerekek játéka: ujjongtak, tapsoltak és a kis bűnösre vetették magukat, mintha akasztani vinnék.

El sem lehet mondani, mennyire csodálta Harun-al-Rasid kalifa a kisfiú értelmességét és okosságát, hogy ilyen bölcs ítéletet hozott abban az ügyben, amelyben másnap őneki magának kell ítélkeznie. Fölkelt és megkérdezte a vezírt - aki ugyancsak nagy figyelmet szentelt a történteknek - hallotta-e, miként ítélt a fiú és mit szól hozzá?

- Igazhívők ura - felelte Dzsafar vezír - mondhatom: ilyen bölcsesség ilyen zsenge korban igazán meglepő!

- De tudod-e azt is - mondta a kalifa - hogy nekem kell holnap döntenem ugyanebben a perben és hogy az igazi Ali Khodzsa ma kérvényt nyújtott be hozzám?

- Most hallom tőled, ó, igazhívők ura!

- Gondolod - folytatta a kalifa - hogy hozhatok más ítéletet, mint amit most hallottunk?

- Ha az eset azonos - válaszolta a nagyvezír - úgy vélem, a kalifa se cselekedhet, sem ítélkezhet más módon.

- Jegyezd meg jól ezt a házat - utasította a kalifa - és hozd el nekem holnap ezt a fiút. Hadd ítélkezzen ő ugyanebben a dologban az én színem előtt. Tudasd a kádival, aki felmentette a tolvaj kereskedőt, hogy ő is jelenjék meg: hadd tanuljon kötelességet egy gyermek példájából és javuljon meg. Arra is legyen gondod, hogy Ali Khodzsa hozza magával az olajbogyós edényt. Aztán két olajbogyó-kereskedő is legyen ott a kihallgatáson.

Így rendelkezett a kalifa, miközben befejezték esti kőrútjukat, amelyen egyéb figyelemre méltó dolog már nem történt.

Másnap Dzsafar nagyvezír felkereste azt a házat, amelyben a kalifa a gyerekek játékának tanúja volt és a házigazda után tudakozódott. Ilyen nem volt: a ház asszonyához utasították. A vezír megkérdezte tőle, vannak-e gyermekei? Azt felelte, hogy három gyermeke van, elő is hívta őket.

- Gyerekek - kérdezte tőlük a vezír - melyiktek volt tegnap játék közben a kádi?

A legnagyobbik jelentkezett, hogy ő volt, és mert nem tudta miért kérdezik ezt tőle, elsápadt.

- Fiam - mondotta neki a nagyvezír - velem jössz, az igazhívők ura látni kíván!

A fiú anyja igen megrémült, látván, hogy a vezír magával akarja vinni a fiát. Megkérdezte:

- Uram, az igazhívők ura el akarja venni a fiamat, ezért hívatja?

A nagyvezír megnyugtatta és megígérte, hogy fiát egy óra múlva visszaküldik hozzá és hogy majd akkor megtudja, milyen ügyben hívatták és öröme lesz belőle.

- Ha így van uram - felelte az anya - engedd meg, hogy felvehesse a jobbik ruháját, hadd jelenjék meg méltóbban az igazhívők ura előtt. - És gyorsan átöltöztette a fiút.

A nagyvezír elvitte a gyermeket és pontosan megjelent vele a kalifa előtt az Ali Khodzsa és a kereskedő számára kijelölt időben.

A kalifa látta, hogy a gyerek kissé meg van szeppenve, elő akarta hát készíteni arra, amit tőle vár:

- Gyere ide, fiacskám, egészen közel. Te vagy az, aki tegnap az Ali Khodzsa meg az aranytolvaj kereskedő perében ítéletet hoztál? Láttalak, hallottalak és igen meg vagyok veled elégedve!

A gyerek nem jött zavarba, szerényen felelte, hogy ő az.

- Fiam - folytatta a kalifa - most mindjárt megláthatod az igazi Ali Khodzsát és az igazi kereskedőt. Gyere, ülj ide mellém.

Kézen fogta a fiút, felment és leült a trónusára. Maga mellé ültette a gyereket, majd behívatta a peres feleket. Amint a trónhoz kellett járulniuk, mindeniket nevén nevezte, ők pedig leborultak és homlokukkal érintették a trón szőnyegét. Mihelyt felemelkedtek, a kalifa így szólt hozzájuk:

- Mindenki adja elő panaszát. Ez a fiú meghallgatja és ítéletet hoz. Ha hibáz valamiben, én majd helyreigazítom.

Ali Khodzsa és a kereskedő egymás után szóltak. Mikor a kereskedő felajánlotta esküjét, a gyerek megszólalt, hogy ennek még nincs itt az ideje és hogy előbb meg kell vizsgálni az olajbogyós edényt.

Ekkor Ali Khodzsa odanyújtotta, a kalifa lábához helyezte és fölnyitotta az edényt, majd átadták vizsgálatra a behívott szakértő kereskedőknek, s azok kijelentették, hogy az olajbogyó friss és idei. A fiú megmondta nekik, hogy Ali Khodzsa azt állítja, hogy hét éve tette az olajbogyót az edénybe. Erre ugyanazt felelték, mint előző nap a játékbeli szakértők.

Jól látta már a vádlott, hogy a két szakértő az ő ítéletét mondja ki, de a gyermek most nem ítélkezett. Ránézett a kalifára:

- Igazhívők ura - szólt - ez nem játék: az igazhívők urának dolga, hogy komoly halálos ítéletet hozzon, nem pedig az enyém, mint tegnap, játékból.

A kalifa napnál világosabban látta, hogy a kereskedő bűnös, át is adta az igazságszolgáltatás embereinek. De előbb be kellett vallania, hová rejtette az ezer aranyat. Mindjárt vissza is adták Ali Khodzsának. A bölcs és igazságos uralkodó ezután arra intette az első ítélet kádiját, aki ugyancsak jelen volt, hogy tanuljon e gyermektől pontosságot hivatásában.

Azután megölelte a fiút, száz arannyal telt erszénnyel bőkezűen megjutalmazta és hazabocsátotta.

Ugrás a lap tetejére

Comments powered by CComment

Legfrissebb anyagok

G. Joó Katalin - Mesevonat
G. Joó Katalin - Mesevonat Ziki-zaka-zakatol,mesevonat valahol.Forognak a kerekek,sok kis gyerek integet. Pöfög, köhög, kanyarog,mesék útján csavarog.Fütyörészve meg-megáll,víg meséket muzsikál. Örülnek a gyerekek,a mozdony meg füttyöget.Sihu, sihu, pöff, pöff, pöff,Mesevonat itt zötyög. Mesekapu kitárul,a sok gyerek elámul.Mese, mese, meskete,kezdődjék hát a...
2019-07-23
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
Zagyi G.Ilona - Béka-móka
Zagyi G.Ilona - Béka-móka Esik eső, csak úgy szakad,strand készül az eresz alatt.Ez lesz a jó béka-móka,beugrálni a hordóba.Süthet a nap, jöhet meleg,jót hűsöl ki benne lebeg.Szőlő levél árnyékot ad,mint egy ernyő, akkora nagy.Szára hull a házi tóba,nem is kell jobb libikóka.Béka-nóta harsány, rekedt,visszhangzik, hogy elégedett. {loadposition...
2019-07-23
Zagyi G.Ilona
Tovább is van mondjam még?
Zagyi G.Ilona - Világ vége
Zagyi G.Ilona - Világ vége INagy kalandra készült,mert tudnia kéne,még ma megkeresi,hol a világ vége. Kosárba pakolta,ami nagyon fontos,a kedvenc babájáts nyuszit, a bozontost. Kell még egy kis süti,alma is az útra,miután elkészült,kezdődhet a túra. Csöndben nyílt az ajtó,senki meg ne hallja!Hamar véget érnea merész kalandja. Egy társa is akadt,hozzá...
2019-07-23
Zagyi G.Ilona
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Dínó bánat
Titi Hajnalka - Dínó bánat Valamikor réges- régen,Élt egy kicsi kis ősember.Volt egy szuper bunkós botja,Vadászott ő minden reggel! Rettegtek is tőle nagyon,Kicsi dínók, no és nagyok.Úgy gondolták, e világon,Csak miatta nem boldogok! Hiszen, ha éhes volt, ha nemBúbolta az állatokat.Sok értelme régen sem volt,Ám a hobbi vadászatnak! Miért jó ölni állatokat,Csak mert...
2019-06-29
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Arany János - Barátomhoz
Arany János - Barátomhoz - Petőfihez Unszolsz, hogy írjak holmi verseket:S mily szívesen fogadnék szót neked!De átkozott gebe az a Pegaz,Dehogy nyargal, dehogy! csak tipeg az.Tegnap már mintha írni kezdenék,Egészen a tollrágásig menék,De, varjú tépje meg a rossz lovát,Hiába biztatám, hogy: co tovább!Ma kucsmád nyomtam fel, ha így talánEgy kis Petőfiség ragadna...
2019-06-28
Arany János
Tovább is van mondjam még?
Babits Mihály - Kék faluk
Kék faluk Ki járt már a kék falukban?Ki a csunya kék falukban?hol a kék fal sértő színnelközepellik zöld zsalukban? Ott a cifra házak ormacifrán ott a házak ormaházak orma kék kereszttelpompáz mintha sírkő volna. Mindenik ház egy-egy kriptas mindeniknek megvan titka:nemzedékek asznak bennea világból kihajítva. Nemzedék ott több ne asszon,ember ottan ne mulasson,ottan...
2019-06-28
Babits Mihály
Tovább is van mondjam még?
Image
Petőfi Sándor - Galgapartihoz
Galgapartihoz Üdvözöllek messze bérctetőkről,Szent helyek!Hol a Galga lassu andalgássalHempelyeg. Hol pályája éden volt a gyermek-Ifjunak.Hol az életüdv örömvirágiNyíltanak. Lángszerelem szép viszonozója,Barna lány,Emlékezve küldsz-e még sohajt aSzív után, Mellyet annyi kéjnek bölcsejébenRingatál,Mellynek első éneket lantjáraTe csalál? Ah, rád vissza bús...
2019-06-26
Petőfi Sándor
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Mesevonat
G. Joó Katalin - Mesevonat Ziki-zaka-zakatol,mesevonat valahol.Forognak a kerekek,sok kis gyerek integet. Pöfög, köhög, kanyarog,mesék útján csavarog.Fütyörészve meg-megáll,víg meséket muzsikál. Örülnek a gyerekek,a mozdony meg füttyöget.Sihu, sihu, pöff, pöff, pöff,Mesevonat itt zötyög. Mesekapu kitárul,a sok gyerek elámul.Mese, mese, meskete,kezdődjék hát a mese! {loadposition szalaag}
Zagyi G.Ilona - Béka-móka
Zagyi G.Ilona - Béka-móka Esik eső, csak úgy szakad,strand készül az eresz alatt.Ez lesz a jó béka-móka,beugrálni a hordóba.Süthet a nap, jöhet meleg,jót hűsöl ki benne lebeg.Szőlő levél árnyékot ad,mint egy ernyő, akkora nagy.Szára hull a házi tóba,nem is kell jobb libikóka.Béka-nóta harsány, rekedt,visszhangzik, hogy elégedett. {loadposition szalag} Gyökér-falvi történetek című verses-mese Mesék kérdések kora
Zagyi G.Ilona - Világ vége
Zagyi G.Ilona - Világ vége INagy kalandra készült,mert tudnia kéne,még ma megkeresi,hol a világ vége. Kosárba pakolta,ami nagyon fontos,a kedvenc babájáts nyuszit, a bozontost. Kell még egy kis süti,alma is az útra,miután elkészült,kezdődhet a túra. Csöndben nyílt az ajtó,senki meg ne hallja!Hamar véget érnea merész kalandja. Egy társa is akadt,hozzá dörgölőzött,udvaron a cicanyomába szegődött. Tarka lepkék szálltaka virágos kertben,megállt, "Olyan szépek!"nézte önfeledten. Majd eszébe jutott,hogy neki doga van,hogy hova is készültilyen nagy titokban. Megállt a kapuban.Merre is induljon?Hol a világ vége,túl az árkon-bokron? Leült a kispadra,kosár az ölében,bizony, megéhezetta nagy sietségben. Kevés lett a süti,gyorsan elmajszolta,amitől szomjas lett,szomját oltja alma. Gondolkodott rajta,most aztán mi legyen.Uzsonnája nélkültovább minek menjen. Várhat még egy kicsitaz a világ vége,meg aztán elfáradta hősiességben. Majd megkérdi anyát.Tudja-e, merre van?Nem megy ő sehovaéhesen, álmosan. {loadposition szalag} Gyökér-falvi történetek című verses-mese Mesék kérdések kora
Titi Hajnalka - Dínó bánat
Titi Hajnalka - Dínó bánat Valamikor réges- régen,Élt egy kicsi kis ősember.Volt egy szuper bunkós botja,Vadászott ő minden reggel! Rettegtek is tőle nagyon,Kicsi dínók, no és nagyok.Úgy gondolták, e világon,Csak miatta nem boldogok! Hiszen, ha éhes volt, ha nemBúbolta az állatokat.Sok értelme régen sem volt,Ám a hobbi vadászatnak! Miért jó ölni állatokat,Csak mert épp ahhoz volt kedve?Úgy gondolták megváltozna,Ha egy szép nap megnősülne. Ezért aztán egy bátor dínó,Bejárta a hegyvidéket.Hogy egy szemre való leányt, tt kerítsen feleségnek. Talált is ő egy teremtést,Épp a törzsfőnöknek lányát.Egy szikláról ugrott le rá,S megragadta gyönge vállát... Szaladtak a törzsfőnökhöz,A szemtanúk, hogy elmondják:Egy tüzet okádó sárkány,Vitte el a király lányát! Így születnek a legendák,Mióta ember él a földön:A történtekhez hozzá tesznek,Hogy félelmetesebbnek tűnjön... A dínóból így lesz sárkány,A farkasból farkasember,Szivárványból fényalagút,Tóból Óperenciás tenger... No de lássuk, hogyan fogadtaŐsemberünk a kis hölgyet?Mikor meglátta, azt hitte:Hogy le kell üsse, mint eddig mindent! Ám a szíve bent azt súgta:Kedvesnek kellene lenni.Így aztán ő meg is próbált,Vadászattal kedveskedni... Az őslány most nézett nagyot,Hisz imádta az állatokat.Mindjárt le is teremtetteA fiút, hogy ezt így nem szabad! S lám a kicsi ősemberke,Végre nem vadászott annyit.Csak amennyit enniük kellett,Félre tette a vadász hobbit. Bár alig telt néhány év el,S születtek kis ősemberek,Akiknek a dínó húsból,Napról napra több hús kellett. Nem volt épp jó ötlet ez sem,Néztek most a dínók nagyot.S úgy érezték e világon,Csak miatta nem boldogok... {loadposition szalag} A szerző profilja
Arany János - Barátomhoz
Arany János - Barátomhoz - Petőfihez Unszolsz, hogy írjak holmi verseket:S mily szívesen fogadnék szót neked!De átkozott gebe az a Pegaz,Dehogy nyargal, dehogy! csak tipeg az.Tegnap már mintha írni kezdenék,Egészen a tollrágásig menék,De, varjú tépje meg a rossz lovát,Hiába biztatám, hogy: co tovább!Ma kucsmád nyomtam fel, ha így talánEgy kis Petőfiség ragadna rám:Lekarcolék egy pár „hozzá”-t, „felé”-t,Csuklott a múzsa s rámrivallt: „elég”!Mit is haszontalankodom vele,Mikor szivem zsibajjal van tele.Vendége jött s avval sok a dolog,Minden kis érzelem sürög-forog.Bolond szeles nép! lót-fut céltalan,S egymásba ütközik minduntalan.De nem csoda, a szív vendége nagyS igen kedves neki, mert az te vagy. (1847 szept.) (1847. aug. 11) loadposition szalag}  
Babits Mihály - Kék faluk
Kék faluk Ki járt már a kék falukban?Ki a csunya kék falukban?hol a kék fal sértő színnelközepellik zöld zsalukban? Ott a cifra házak ormacifrán ott a házak ormaházak orma kék kereszttelpompáz mintha sírkő volna. Mindenik ház egy-egy kriptas mindeniknek megvan titka:nemzedékek asznak bennea világból kihajítva. Nemzedék ott több ne asszon,ember ottan ne mulasson,ottan beteg minden gyermek,mételyes ott minden asszony. Ott az emberész nem lámpás,csak egy ködben járó csámpás,elhunyt bűnök pállott ködjes puliszkára hajtott rámpás. Minden sarkon ott egy Krisztus,egy sovány, bizanti Krisztusvéres és esős bordákkalvár, míg jő az Antikrisztus. Ablakot ne nyiss ott éjjel,mert a vampir jár ott éjjel,gonoszúl a bokrok árnyánkék kisértet les ott széjjel. 1908-1909 {loadposition szalag}
Petőfi Sándor - Galgapartihoz
Galgapartihoz Üdvözöllek messze bérctetőkről,Szent helyek!Hol a Galga lassu andalgássalHempelyeg. Hol pályája éden volt a gyermek-Ifjunak.Hol az életüdv örömvirágiNyíltanak. Lángszerelem szép viszonozója,Barna lány,Emlékezve küldsz-e még sohajt aSzív után, Mellyet annyi kéjnek bölcsejébenRingatál,Mellynek első éneket lantjáraTe csalál? Ah, rád vissza bús könyhullatássalNéz szemem:Vesztve téged vésze boldogságom,Mindenem! Gréc, 1840, május 1 {loadposition szalag}  

Magazin előfizetés