Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Ezeregy éjszaka - A harmadik koldus története

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

A harmadik koldus története

Fényességes úrnőin, az én történetem nem olyan, mint azoké; még csodálatosabb, mert rájuk a sors és a végzet mérte a csapást, de én magam idéztem magamra a végzetet és szívem keserveit, éspedig következőképpen:

Én király vagyok, királynak fia. Mikor apám meghalt, követtem a trónon, és igazsággal, jóságosan uralkodtam alattvalóimon. Szenvedélyem volt a tengeri utazás; városom a nagy tenger mellett feküdt, a tenger pedig teli megerősített szigetekkel. Kedvem kerekedett bejárni a szigeteket, és hajóra szálltam, tíz hajóból álló raj kísért; egy hónapra való élelmet vittem magammal. Húsz napig utaztunk, amíg egyszerre egy éjjel ellenszél kerekedett. Mikor a nap felkelt, a szél elült, és a tenger lecsendesedett. Egy szigethez közeledtünk, ott partra szálltunk, főztünk, ettünk, és kétnapi tartózkodás után még húsz napot hajóztunk, amikor egyszerre csak ismeretlen vizekre értünk; erről a helyről a kapitány se tudott, idegen tengernek tartotta. Mondtuk a figyelőnek, nézzen szét a tengeren; ő fölmászott az árbocra, és mikor lejött, azt mondta a kapitánynak, hogy jobb kézről egy hal úszik a tenger felszínén, és amikor távolabbra nézett, látott messziről valamit, ami egyszer feketén, másszor fehéren bukkant fel.

Mikor a kapitány a figyelő jelentését meghallotta, a földhöz vágta turbánját, szakállát tépte, és azt mondta:

Vegyétek tudomásul, hogy elvesztünk valamennyien; nincs menekvés senki számára” - és sírva fakadt.

Mi is mindnyájan sirattuk magunkat. Megkértem a kapitányt, mondja el, mit látott a figyelő.

Tudd meg, ó, uram - felelte -, hogy mikor azon az éjjelen reggelig tartó ellenszelet kaptunk, letértünk utunkról, és két napig álltunk a tengeren; azóta húsz napon át tévelygünk, és nem kapunk olyan szelet, amely visszahajtson a célunk felé. Holnapra eljutunk a Fekete kő-, vagy mint mondják: Mágneskő-hegyhez; az áramlat nagy erővel sodor minket arrafelé, és a hajók szét fognak zúzódni, minden szögük a hegy felé repül majd, mert Alláh a mágneskőnek olyan titokzatos hatalmat adott, amelynél fogva minden, ami vasból van, feléje törekszik. A hegy miatt ősi idők óta tömérdek sok hajó pusztult el, és olyan tömeg vas gyűlt ott össze, hogy csak Alláh tudja felmérni a mennyiségét. A hegy csúcsán van egy rézkupola, tíz oszlopon nyugszik, azon áll egy rézlovas a lovával, kezében rézlándzsa. A lovas mellén ólomtábla függ, amelybe nevek és talizmánok vannak bevésve. Amíg, királyom, ez a lovas a lován ül, minden arra vitorlázó hajó tönkrezúzódik, és minden utasa elpusztul; a hajó vasalkatrészei meg mind odaragadnak a hegyhez. Addig nincs menekvés, amíg a lovas le nem bukik a lováról.

Ekkor, úrnőm, a kapitány keservesen sírva fakadt, és bizonyossá vált, hogy vesztünk elkerülhetetlen. Mindegyikünk elbúcsúzott barátjától.

Mikor eljött a reggel, már közel voltunk ahhoz a hegyhez, és az áramlat nagy erővel sodort minket feléje. Alighogy a hajók odaértek, keringeni kezdtek a hegy körül, a szögek és összes vasalkatrészek kirepültek a Mágneskő-hegy felé, és estére a hajók darabokra szakadtak. Voltak, akik belefulladtak a tengerbe, és voltak, akik megmenekültek, de a legtöbben elpusztultak. Akik pedig megmaradtak, azok se tudtak egymásról, annyira elkábította őket a hullámverés meg a dühöngő szél.

Ami engem illet, úrnőm, Alláh - magasztaltassék az ő neve! - megőrzött későbbi szenvedések, kínok és bajok számára, amelyeket rám akart mérni. Elhelyezkedtem egy deszkán, a szél és a hullám odasodort a hegyhez. Ott megláttam egy járható utat, olyan volt, mint a sziklába vágott lépcső. Isten nevét rebegtem, elmondtam egy imát, és fohászkodva mentem fölfelé a hegyen, jól belekapaszkodva a mélyedésekbe. Közben Alláh lecsendesítette a szelet, és segített felkapaszkodnom. Épségben fel is értem a hegyre. Végtelenül boldog voltam, hogy megmenekültem. Odafönn csak a kupola alatt pihenhettem meg; bementem, két rekát imádkoztam Alláhnak köszönetül. Mindjárt el is aludtam. Álmomban egy hangot hallottam, amely azt mondta:

Halld, ó, Khaszib fia! Ha felébredsz, ássál a lábad alatt, találsz majd egy rézíjat és három réznyilat, talizmánok vannak rajzolva rájuk. Fogd az íjat és a nyilakat, lődd le a kupola tetején azt a lovast, és megszabadítod vele az embereket ettől a szörnyű csapástól. Ha eltaláltad a lovast, beleesik a tengerbe; az íj is kiesik kezedből, ásd el megint oda, ahol volt. Ha ezt megtetted, a tenger emelkedni fog, amíg eléri a hegy csúcsát. Ekkor majd jön egy csónak, benne nem az fog ülni, akit ledöntöttél. Odaevez hozzád, szállj be a csónakjába, de ne mondd ki a magasztos Alláh nevét. Ő majd elvisz téged, tíz napig hajózik veled, amíg a biztonságos tengerhez értek; ott majd találsz valakit, aki elvezet országodba. Mindez így lesz, ha nem ejted ki Alláh nevét.

Felébredtem, boldogan keltem fel; úgy cselekedtem, ahogy a szózat parancsolta, rálőttem a lovasra, az ledőlt, belezuhant a tengerbe; az íj kiesett kezemből, fogtam és elástam. A tenger háborogni kezdett, emelkedett, amíg elérte a csúcsot, ahol álltam, és rövid várakozás után megpillantottam a csónakot a tenger közepén. Felém közeledett, és én áldottam magamban a magasztos Alláht. Mikor a csónak odaért hozzám, láttam, hogy benne egy rézember ül, mellén ólomlap, azon nevek és talizmánok. Beszálltam a csónakba némán, egy szó nélkül, az pedig vitt engem egy napig, két napig, három napig, végre a tizedik napon megláttam a Szabadulás szigetét. Óriási öröm fogott el, és nagy boldogságomban Alláh nevét magasztaltam, felkiáltva:

Nincs más isten, mint Alláh, és Alláh nagy!

De mihelyt ez elhangzott, a csónak elsüllyedt a tengerben.

Úszni tudok, hát úsztam egész napon át estig, amíg elfáradt a karom, és elzsibbadt a vállam. A halál torkában voltam. Biztos végemet éreztem, elfohászkodtam a hitvallást. Süvöltő szél korbácsolta fel a tengert, jött egy hullám, akkora, mint valami óriási erőd, felvett és sodort neki a partnak, mert így akarta Alláh.

Felkapaszkodtam, kifacsartam ruhámat, és a földre teregettem száradni, utána lefeküdtem aludni. Reggel felvettem ruháimat, és elindultam szétnézni, merre vegyem utamat. Egy dús növényzetű lapályt pillantottam meg, odamentem, körüljártam, és láttam, hogy egy kis szige- ten vagyok, a tenger közepén. Azt mondtam magamban:

Valahányszor kiszabadulok egy bajból, megint beleesem valami nagyobba.

És amint így töprengek a helyzetemen és a halált kívánom, egyszerre csak egy hajót pillantok meg, rajta embereket. Felkeltem, felmásztam egy fára; közben a hajó partot ért, tíz fekete rabszolga szállt ki belőle, kezükben ásó. Egészen a sziget közepéig mentek, felásták a földet, felfedtek és felemeltek egy csapóajtót, aztán visszamentek a hajóhoz, és hoztak kenyeret, lisztet, vajat, mézet, birkahúst és mindent, amire egy embernek szüksége lehet. Addig jártak a hajó és a csapóajtó között, addig hozták onnan a szállítmányt, és vitték le az ajtón át, amíg a hajó teljes rakományát elhelyezték. Aztán visszamentek és a hajóból kihoztak néhány gyönyörű ruhát. Ekkor megjelent egy tiszteletre méltó aggastyán, akit rokkanttá tett a kora, és már úgy elgyengített az öregség, hogy egészen roskatag volt. Kezénél fogva egy ifjút vezetett, akire a szépség öltötte köntösét, és a tökély ontotta özönét, amilyent hasonlatul emleget a példabeszéd. Olyan volt, mint egy friss ág, szépsége: szív kalodája, tökélyét az ész csodálja. Elmentek a csapóajtóhoz, mindnyájan leszálltak a mélybe, és eltűntek szemem elől. Két vagy több óra múlva feljöttek a rabszolgák, az öreg is, de az ifjú nem jött velük. Visszacsukták a csapóajtót, elindultak a part felé, hajóra szálltak. Most leszálltam a fáról, elmentem arra a helyre, amelyet betemettek, nagy türelemmel félrekapartam a földet, amíg megláttam a fedőlapot; olyan alakú és olyan nagy volt, mint egy malomkő. Mikor felemeltem, alatta egy csigavonalú kőlépcsőt találtam. Igen elcsodálkoztam, lementem a lépcsőn. Az utolsó lépcsőhöz érve, egy szőnyegekkel és selyemmel díszített gyönyörű csarnokot láttam, benne egy emelvényen, párnára támaszkodva, ült az ifjú, kezében legyező, előtte illatos virágok és gyümölcsök. Egyedül volt, és mikor meglátott, elsápadt. Én köszöntöttem őt, és azt mondtam:

Légy nyugodt, és ne félj, ne tarts semmitől. Ember vagyok, mint te, király fia, és a sors vezérelt hozzád, hogy felvidítsam egyedüllétedet. De mi történt veled, hogy esett, hogy itt élsz egymagadban a föld alatt?

Mikor megbizo nyosodott róla, hogy ember vagyok, mint ő, megörült, visszanyerte a színét, kérte, jöjjek közelebb, és így szólt:

Ó, testvérem, csodálatos az én történetem. Apám ékszerkereskedő, nagy vagyona és sok földje van, szolgái meg alkalmazott kereskedői utaznak árujával, és üzleteket kötnek számára. De Alláh nem áldotta meg fiúgyermekkel. Egyszer azt álmodta, hogy fia születik majd, de rövid életű lesz. Jajgatva és sírva ébredt fel. És a következő éjjel megfogantam anyám méhében, és mikor lejárt az idő, és eljött a terhesség vége, megszülettem. Apám nagy ünnepséget rendezett, eleséget osztott szét a szegények és nyomorultak közt, hogy élete végén velem áldotta meg Alláh. És összehívta az összes akkori csillagjósokat, tudósokat és azokat, akik a horoszkópnak ismerői. Feltárták születésem állását, és azt mondták: »Fiad eléri tizenötödik évét; akkor egy veszély fenyegeti, ha abból megmenekül, soká fog élni. A veszedelem pedig ez: a Halál tengerében van a Mágneskő-hegy, azon egy rézlovon ülő rézlovas, mellén ólomtábla. Ha ez a lovas leesik a lováról, fiad negyven nap múlva meghal, és gyilkosa az lesz, aki a rézlovast ledöntötte, éspedig egy Adzsib nevű király, Khaszib fia.« Apám végtelenül elszomorodott ennek hallatára. Gyengéd szeretettel nevelt fel és taníttatott, amíg tizenöt éves lettem. Tíz nappal azután apám megtudta, hogy a rézlovas beleesett a tengerbe, és aki ledöntötte, annak neve Adzsib király, Khaszib fia. És igen félt apám, hogy meg fognak ölni, így elhozott erre a rejtekhelyre. Ez az én történetem, ezért vagyok itt teljesen egyedül.”

Mikor ezt meghallottam, igen elcsodálkoztam, és azt mondtam magamban:

Mindezt én műveltem! Alláhra, nem fogom megölni!Azt mondtam néki:

Ó, uram, maradjon távol tőled minden baj és veszedelem; és ha Alláh úgy akarja, elmúlik rólad a gond és a bánat. Én itt maradok veled, szolgálni fogok néked, aztán elmegyek veled apádhoz, megkérem majd, kísértessen el engem szolgáival az én országomba.

Így beszélgettünk, amíg eljött az este. Akkor meggyújtottam egy nagy viaszgyertyát meg a lámpát, ültünk egy darabig, ennivalót vettünk elő és ettünk. Én egy kis édességet is hoztam be, amellett beszélgettünk, amíg az éjjel nagy része elmúlt. Azután az ifjú lefeküdt, én betakartam, és magam is lefeküdtem aludni. Mikor felvirradt a reggel, vizet melegítettem, szelíden felkeltettem, odaadtam neki a meleg vizet, ő megmosta arcát, és azt mondta nekem:

Alláh jutalmazzon meg, kedves ifjú. Istenem- re, ha megmenekülök ebből a helyzetemből és attól az embertől, akinek neve Adzsib, Khaszib fia, apám bőségesen megjutalmaz. Ha pedig meghalok, áldás legyen veled.Azt feleltem neki:

Sohase virradjon rád olyan nap, mely bajt hoz rád. És Alláh az én utolsó napomat a te utolsó napod előtt hozza el.

Ezután ennivalót hoztam és ettünk, majd füstölővel illatosítottam a szobát, behoztam a mankaleh-játékot, és játszottunk sötétedésig. Meggyújtottam a lámpákat, aztán édességet ettünk, és tovább játszottunk éjjelig, majd újra hoztam ennivalót, és addig beszélgettünk, amíg már kevés maradt hátra az éjszakából. Akkor lefeküdt, és betakartam, aztán magam is lefeküdtem aludni.

Így éltünk, ó, úrnőm, napokon és éjjeleken át: szívemből megszerettem, bánatomat is elfelej tettem, és ezt mondtam magamban:

Hazudnak a csillagjósok. Alláhra, én nem fogom meg- ölni.

Harminckilenc napon át szolgáltam ki, ittam és beszélgettem vele; a negyvenedik nap éjjelén az ifjú nagy örömmel így szólt:

Testvérem, hála legyen Alláhnak, hogy megkímélt a haláltól, és ezt a te áldott lelkednek és szerencsés találkozásunknak köszönhetem! Imádkozni fogok érte, hogy visszatérhess országodba. - Majd ezt mondta: - Testvérem, szeretném, ha vizet melegítenél számomra, hogy arcomat és testemet megmossam.

A legnagyobb készséggel” - feleltem, és egy nagy fazék vizet melegítettem, bevittem neki, meg is mostam, kiszolgáltam, átöltöztettem, megágyaztam számára; ő lefeküdt és elszenderült a meleg fürdő után. Később megszólalt:

Testvérem, vágj nekünk néhány szelet dinnyét, és szórd meg nádcukorral.”

Bementem az éléstárba, találtam egy szép dinnyét, rátettem egy tálra és megkérdeztem:

Uram, hol van a kés?

Ott van - felelte -, fölöttem a polcon.

Nagy sietséggel felugrottam, megfogtam a kést, kihúztam a tokjából, és mikor visszafordultam, megcsúszott a lábam, és kezemben a késsel ráestem a fiúra; a kés betöltötte a végzet írását: behatolt a fiú szívébe, és rögtön megölte.

Mikor kilehelte a lelkét, és láttam, hogy a gyilkosa lettem, hangosan jajveszékeltem, arcomat csapdostam, megszaggattam ruháimat.

Ó, Alláh - kiáltottam -, te vagy a mi menedékünk! Ó, igazhitű muszlimok, csak egyetlen éjjel volt még hátra abból a negyven napból, amelyet a csillagászok jósoltak neki, és ennek a szép fiúnak az én kezemtől kellett meghalnia! Bár haltam volna meg őelőtte, és sohase vágtam volna fel azt a dinnyét! Milyen baj, milyen szerencsétlenség! De amit Alláh rendel, annak meg kell történnie!

Felmentem a lépcsőn, helyére tettem a fedőlapot, visszatértem régi helyemre. A tengert kémleltem, és egyszerre csak megláttam azt a hajót, amelyik azelőtt járt itt, amint gyors futással szeli a habokat. Azt mondtam magamban:

Most eljönnek, meglátják, hogy a fiút megölték, és majd engem is megölnek.”

Felmásztam hát egy fára, elbújtam levelei között, és láttam, amint a hajó kiköt; a rabszolgák partra szállnak az aggastyánnal, odamennek a csapóajtóhoz, és eltakarítják a földet. Észrevették, hogy a föld laza, és ez megdöbbentette őket. Ijedten lesiettek, látták, hogy a fiú ott fekszik hanyatt, fehérbe öltözve, szépségtől ragyogó arccal, holtan, szívében a kés. Erre a látványra felsikoltottak, arcukat csapdosták, zokogtak, jajveszékeltek, átkozódtak, az apa ájultan esett össze, már halottnak hitték. Amikor feleszmélt, megparancsolta a rabszolgáknak, hogy fogják a fiút és a föld alatti helyiség minden holmijával együtt vigyék a hajóra.

Én pedig, úrnőm, ottmaradtam, nappal a szigeten kószáltam, éjjelre lementem a föld alatti helyiségbe, így éltem egy hónapon át, és amint vizsgálgattam a partot, észrevettem, hogy a sziget nyugati felénél a tenger vize egyre apad. Egy hónap múlva már feltűnt a szárazföld a tenger mélyén. Nagyon megörültem neki, és már biztosra vettem, hogy megmenekülök. A megmaradt sekély vizet elvezettem, és ráléptem a szárazföldre. Amerre a szem ellátott, csak homoksivatag terült el, de én bátran nekivágtam, és addig mentem, míg messziről tüzet pillantottam meg; erős fénnyel világított. Feléje tartottam, mert gondoltam, hátha ott vigaszra talál a lelkem. És ezeket a sorokat mondtam:

A gyeplüjén talán fordít a végzet,
Végzi, hogy szebb napok elébe nézek.
Megáldja életem, nem lesz kemény,
S megadja énnekem, mi csak remény.

Mikor odaértem, láttam, hogy egy várkastély sárgaréz kapujáról verődik vissza a nap fénye: az látszott tűznek. Boldogan ültem le a kapu elé. De alig pihentem egy keveset, tíz gyönyörű ruhájú ifjú jött felém egy aggastyánnal: mindegyik vak volt jobb szemére. Nagyon elcsodálkoztam ezen a különös egyezésen. Mikor megláttak, köszöntöttek, megkérdezték történetemet; én mindent töviről hegyire elmeséltem, és igen elcsodálkoztak rajta. Bevezettek a palotába. A teremben körös-körül kék szőnyeggel borított fekvőhelyek voltak, középen egy kisebb nyugvóhely, szintén kékkel leterítve. Mindegyik ifjú leült egy-egy nyugvóhelyre, az öreg a kisebbiken foglalt helyet, és így szólt hozzám:

Ülj le, fiatalember, a terem padlójára, ne kérdezősködjél rólunk, és ne érdeklődj, hogyan vesztettük el fél szemünk világát.”

Később felkelt, mindenkinek hozott ennivalót, nekem is, aztán hozott mindenkinek bort; ettünk-ittunk és addig ültünk a bor mellett, amíg eljött a lefekvés ideje. Ekkor az ifjak azt mondták az öregnek:

Ó, seikh hozd be, ami nekünk jár; már itt az ideje.

Szívesen és készséggel” - szólt a seikh, és eltűnt egy szobában; nemsokára visszatért, fején tíz tálat hozott, mind kék fedővel letakarva, és letette az ifjak elé. Aztán meggyújtott tíz gyertyát, és minden tálra ráállított egyet. Most levették a tálak fedőjét, és látható lett, hogy szén és korom van bennük. A fiatalemberek nekiestek a tálaknak, a szénnel és korommal befeketítették magukat, megszaggatták ruhájukat, arcukat csapkodták, verték mellüket, és zokogva kiáltották:

Bőségben, jól éltünk, de ez nem volt nekünk elég!”

És így jajgattak, panaszkodtak egészen reggelig. Ekkor az öreg meleg vizet hozott, megmosták arcukat, és átöltözködtek.

Mindezek láttára, úrnőin, elvesztettem józanságomat, megzavarodott az eszem, szívem felindult. Elfelejtettem saját viszontagságaimat, nem tudtam megállni, és megkérdeztem:

Miért kellett ezt tennetek? Hiszen, hála a magasztos Alláhnak, van eszetek, de amit tesztek, azt csak őrültek csinálják. A Magasztosnak átkát imádkozom fejetekre, ha nem mondjátok el, miért veszítettétek el fél szemeteket, és mit jelent az, hogy arcotokat hamuval és korommal mocskoljátok be.”

Ők azt felelték:

Ne kérdezz olyant, ami nem tartozik rád: a hallgatás megvéd a tévedéstől.”

Egy hónapot töltöttem velük, és ezalatt minden éjszaka megismétlődött ugyanaz. Végre azt mondtam nekik:

Fiatalemberek, ha nem veszitek le rólam, ami a szívemet nyomja, és nem mondjátok meg, miért csináljátok mindezt, elmegyek innen.

De ők csak azt mondták, hogy vannak dolgok, amelyekről hallgatni kell. Engem egész viselkedésük úgy megzavart, hogy már nem ettem, nem ittam, és azt mondtam nekik:

Akármi történik is, el kell mondanotok mindezeknek az okát.

Azt felelték, hogy az én érdekemben hallgatnak, nehogy úgy járjak, mint ők. De én csak erősködtem:

El kell mondanotok, akármi történik, vagy pedig hagyjatok elmennem az enyéimhez, hogy kipihenjem magamat azután, amit itt láttam. A példabeszéd is azt mondja, hogy amiről nem tudok, attól nem fáj a fejem.

De csak ezt felelték:

Mi a javadat akarjuk, mikor azt tanácsoljuk, hogy ne kérdezősködjél a dolgainkról, máskülönben elveszítenéd fél szemedet, mint mi.”

És amikor még mindig erőszakoskodtam, kimondták, hogy száműznek társaságukból.

Mind felkeltek, leöltek egy kost, megnyúzták, és azt mondták:

Vedd magadhoz ezt a kést; mi bevarrunk a kos irhájába és otthagyunk. A rúkh-madár majd felvesz téged karmai közé, elrepül veled, és letesz egy hegyen. Akkor aztán vágd fel az irhát a késsel, és bújj elő, a madár majd elrepül. Te azonnal indulj útnak, menj egy fél napig, és egy különös formájú, magas kastélyt fogsz látni. Mi azért kormozzuk be arcunkat, azért vesztettük el fél szemünket, mert bementünk ebbe a kastélyba. Ha mindegyikünk elmondaná, hogyan járt, nagyon soká tartana, mert mind különböző módon vesztettük el jobb szemünket.

Nagyon megörültem ezeknek a szavaknak. Úgy is történt minden, amint mondták. A madár elvitt, és letett egy hegy tetején. Kibújtam az irhából, a madár pedig, mihelyt meglátott, elrepült. Felkeltem, szaporán megindultam, és elértem a kastélyhoz. Bementem és egy nagy terem végében negyven fiatal leányt láttam. Szépek voltak, mint a telihold: ruhájuk is gyönyörű. Mikor megláttak, örömmel felkiáltottak: „Üdvözlégy, urunk! Már hónapok óta várunk rád. Hála legyen Alláhnak, hogy küldött valakit, aki méltó hozzánk, és akihez mi méltók vagyunk.

Aztán ugrándozva, versenyezve futottak elém, párnát adtak elém, hogy leüljek, és azt mondták:

Urunk és parancsolónk vagy, mi pedig engedelmes rabnőid, akik parancsaidat várjuk.

Aztán enni-innivalót hoztak, vizet melegítettek, megmostak, friss ruhát adtak rám, mellém ültek, és beszélgettünk rólam és viszontagságaimról, amíg eljött az éjjel. Akkor friss gyümölccsel és édességekkel megrakott asztalt hoztak be, és amíg ittunk, némelyik lanton, citerán és egyéb hangszeren játszott, mások énekeltek. A poharak és serlegek körüljártak, én meg azt gondoltam magamban:

Ez aztán élet! De kár, hogy olyan múlandó!

Mikor az éj nagy részét így eltöltöttük, és már fejünkbe szállt a bor, így szóltak hozzám:

Uram, válassz magadnak valakit közülünk, aki veled töltse az éjszakát, de ugyanaz csak két hét után hálhat veled.

Én kiválasztottam egy szép arcú, bogárszemű, fekete hajú leányt, fogai szorosan egymás mellett nőttek, karcsú termete hajlékony, mint a fűzfa ága, arcának bájos minden vonása, szemének varázsa józanság pusztulása. Ahogy a költő mondja:

Úgy hajlik termete, mint szélben fűzfa ága,
Vágyódó sóhajok szállonganak nyomába.
Mosolygó ajka közt, ha látod fogsorát,
Azt hinnéd, földre szállt a fénylő napvilág.
Hószínü homlokán a fürt olyan sötét,
Hogy éjbe fordul át a fényes déli ég,
Ám hogyha éjszaka ledobja fátyolát,

Világosság dereng a messziségen át.
Ringó a zsenge ág, de ringóbb teste bája,
Szép a gazellaláb, de szebb az ő bokája.
Szeméből száz halál, gyilkos sugár lövell,
Tüzet gyujt szívemen, kinokkal tölti el.
Hogy megláttam, kitört rajtam a szerelem,
Láz ver, beteg vagyok, mi lesz velem?

Életem legszebb éjszakáját töltöttem vele, reggel pedig a leányok bevezettek a kastély fürdőjébe, megmostak és gyönyörű ruhát adtak rám. Aztán megint ettünk-ittunk, keringett a pohár éjszakáig; majd ismét azt mondták, válasszak, melyikükkel akarom az éjszakát tölteni. Én egy törékeny szépséget választottam. A költő szavai jutottak eszembe:

Két keble-halmán mósusz-jelek,
Nem járhat arra vágyó kezed,
Szeme nyilával - gyors halál!
- Vigyázz szívedre, eltalál!

Vele is gyönyörű éjszakát töltöttem, és így vettem éjjelre magam mellé egymás után mind a negyvenet. Egy éven át éltem velük, de a második év első napján odajöttek hozzám, körülvettek és keservesen sírtak, köntösömbe kapaszkodva búcsúztak tőlem.

Mi baj ért benneteket? - kérdeztem. - Meghasad a szívem miattatok.”

Bár sohase ismertünk volna - felelték. Sok férfit ismertünk már, de olyat, mint te, nem láttunk.És megint sírva fakadtak.

Kértem őket, mondják meg, miért sírnak. Erre azt felelték, hogy énmiattam; de ha megfogadom, amit mondanak, nem kell egymástól elszakadnunk, csakhogy szívük azt súgja, hogy nem fogok intelmükre hallgatni. Biztattam őket, mondjanak el mindent, én követni fogom utasításaikat. Erre így szóltak:

Mi királyok leányai vagyunk, évek óta élünk ebben a kastélyban. Minden évben eltávozunk negyven napra, aztán megint visszajövünk ide, enni, inni, mulatni és minden gyönyört élvezni. Most mennünk kell, de arra kérünk, szívleld meg, amit most mondunk. Itt vannak a palota kulcsai, amelyek a kincseknek negyven tárát nyitják. Ezzel a harminckilenccel kinyithatod a szobákat; de Alláh szent nevére, a negyvenediket ki ne nyisd, mert abban van, ami bennünket örökre elválaszt.

Én megesküdtem, hogy nem fogom kinyitni a negyvenedik szobát, a lányok pedig eltávoztak, még egyszer lelkemre kötötték azonban, hogy ne szegjem meg ígéretemet.

Így hát egyedül maradtam a kastélyban. Este kinyitottam az első szobát: olyan volt, mint maga a paradicsom. Kertre nyílt, gyümölcs alatt roskadozó, zöld fákkal, melyeknek minden ága terhe alatt rengett, a kertnek friss zöldje fölött hűvös szellő lengett, ezer madár csattogva zengett, dalukból Alláhhoz hálaszó csengett; a pázsitot csergő patak szelte, a légben édes illatok áradtak szerte. Gyönyörködtem az almában, amelynek egyik fele piros, mint a szerel- mes leány arca, másiké sárga, mint a félénk, bánatos szerelmes ifjúé, megcsodáltam az illatos birsalmát, a rubinszínt játszó szilvát, aztán kimentem, és bezártam magam mögött az ajtót. Másnap benéztem a másik helyiségbe; ott pálmákkal beültetett tágas tér tárult elém; a rózsa, jázmin, henna, nárcisz, ibolya, kamilla és liliom közt patak folyt: a bűvös illat megrészegített. Aztán megint bezártam magam mögött az ajtót, és másnap a harmadikat nyitottam ki. Nagy terembe léptem, padlója tarka márvánnyal, mindenféle drágakövekkel volt kirakva, a szantálfa- és áloéfa-kalitkában és a terembe ültetett fák ágain madarak énekeltek. Szívemet eltöltötte a gyönyörűség, minden bánatomat elfelejtettem, és ottmaradtam éjszakára. Másnap a negyedik ajtót nyitottam ki, ott egy nagy kincsesházat láttam, negyven kincseskamrával. Egymás után minden kamrába bementem: volt ott igazgyöngy, smaragd, rubin, karbunkulus és egyéb drágakő, amilyeneket szó el nem mondhat. Elbámultam mindezek láttára, és azt mondtam;

Ilyen kincse csak valami hatalmas királynak lehet, de talán a világ minden királyának együttvéve sincs ekkora gazdagsága. Én vagyok az idők legnagyobb királya; Alláh kegyelméből enyém mind ez a kincs, azonkívül ura vagyok negyven szép leánynak, rajtuk sem osztozom senki mással.

Így szórakoztam, úrnőm, a termeket egymás után bejárva, harminckilenc napon át; már minden ajtót kinyitottam, kivéve azt az egyet, amelytől eltiltottak. A szívemet azonban dúlta a kíváncsiság, és a Sátán nyomorulttá akart tenni, rávett, nyissam ki. Nem volt türelmem várni, pedig még csak egy éjjelen át kellett volna türtőztetnem magamat, amíg a lányok visszajönnek. Odamentem hát ahhoz az ajtóhoz, kinyitottam és beléptem. Átható szag ütötte meg az orromat, amilyent még sohasem éreztem. Elszédültem és eszméletlenül rogytam össze, úgy feküdtem ott egy darabig, végre magamhoz tértem, visszanyertem a bátorságomat, tovább mentem, és láttam, hogy a föld sáfránnyal van behintve; az egész helyiséget arany lámpák meg gyertyák világították meg, pézsma- és ámbra-illat terjengett a levegőben, és elvegyült két óriási füstölő edényből felszálló áloé, szagosfa, sáfrány és mósusz illatával. És láttam egy éjszakánál feketébb lovat, tisztított szezám-szemekkel és egyéb abrakkal teli kristály jászol előtt; arany nyereg és szerszám volt rajta. Elámultam láttára, és azt gondoltam:

Ez biztosan valami egészen különös ló!

És a sátán sarkallt; kivezettem a lovat, felültem rá, de ő nem mozdult a helyéből; lágyékába döftem sarkamat, és még mindig meg se moccant. Erre kor- báccsal ütöttem rá. Mikor a ló a csapást érezte, olyan hangosat nyerített, mint a mennydörgés, aztán egyszerre kiterjesztette két szárnyát, felrepült velem óriási magasságba, aztán letett egy palota tetőerkélyére, ott ledobott magáról, és közben egyet csapott farkával az arcomba, úgyhogy kiütötte fél szememet.

Leszálltam a palota tetejéről, és lent találtam a tíz félszemű ifjút. Mikor megláttak, mind azt kiáltották:

Nincs istenhozott számodra; nekünk nem kellesz. Mi is olyan boldogan éltünk ott, mint te, és mi se tudtuk a negyvenedik napot kivárni. Köztünk nem maradhatsz, állj odább.”

És én elmentem gyászoló szívvel, könnyben ázó szemmel, és mivel Alláh szerencsés utat adott, ideérkeztem Bagdádba, leborotváltattam államat, koldussá lettem. Találkoztam ezekkel a félszeműekkel, köszöntöttem őket, mondtam nekik, hogy idegen vagyok, mire ők azt felelték, hogy ők is idegenek.

Most hát elmondtam, miért hiányzik a fél szemem, és miért nincs szakállam.

Az úrnő azt mondta neki:

Simítsd végig a fejedet, és menj utadra.”

De a koldus ezt felelte:

Alláhra, addig nem megyek, amíg meg nem hallgattam ezeknek az uraknak a történetét.

Ekkor a leány a kalifához, Dzsafárhoz és Maszrurhoz fordult, és felszólította őket, mindegyik mondja el történetét. Dzsafár előlépett, és elmesélte nekik ugyanazt, amit belépésük előtt a kapuőrző leánynak mondott, mire az úrnő nem szólt mást, mint hogy:

Odaajándékozlak benneteket egymásnak!

Eltávoztak hát, és mikor kiértek az utcára, a kalifa így szólt a koldusokhoz:

Mondjátok, emberek, most hová mentek?

Bizony nem tudjuk, hová menjünk” - felelték.

Gyertek velünk, és háljatok nálunk” - szólt a kalifa.

Dzsafárnak pedig megparancsolta, hogy lássa őket vendégül, és hozza másnap elébe, majd meglátja, mi történjék velük. Dzsafár úgy tett, ahogy a kalifa parancsolta. A kalifa visszament palotájába, de azon az éjjelen nem jött álom pilláira. Másnap reggel helyet foglalt trónusán, megjelentek az ország nagyjai, és mikor ezek távoztak, Dzsafárhoz fordult:

Hozasd elém a három leányt a két kutyával és a koldusokkal.”

Dzsafár elment, és elhozta őket a kalifa színe elé. A lányokat egy függöny mögé vezette, és azt mondta nekik:

Mi megbocsátunk nektek a szíves vendéglátásért, hiszen nem ismertetek fel minket; most tudomásotokra hozom, hogy Abbász nemzetségének ötödik sarja előtt, Harún ar-Rasíd előtt álltok, és csak az igazat mondjátok neki.”

Mikor a leányok meghallották Dzsafárnak a kalifa nevében mondott szavait, a legidősebbik előlépett, és így szólt:

Ó, igazhivők fejedelme, az én történetem olyan csodás, hogy ha tűvel írnák a szem sarkába, okulásul szolgálhatna mindenki számára, aki okulni akar.”

folyt.köv...

 

Ugrás a lap tetejére

Comments powered by CComment

Legfrissebb anyagok

G. Joó Katalin - Mesevonat
G. Joó Katalin - Mesevonat Ziki-zaka-zakatol,mesevonat valahol.Forognak a kerekek,sok kis gyerek integet. Pöfög, köhög, kanyarog,mesék útján csavarog.Fütyörészve meg-megáll,víg meséket muzsikál. Örülnek a gyerekek,a mozdony meg füttyöget.Sihu, sihu, pöff, pöff, pöff,Mesevonat itt zötyög. Mesekapu kitárul,a sok gyerek elámul.Mese, mese, meskete,kezdődjék hát a...
2019-07-23
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
Zagyi G.Ilona - Béka-móka
Zagyi G.Ilona - Béka-móka Esik eső, csak úgy szakad,strand készül az eresz alatt.Ez lesz a jó béka-móka,beugrálni a hordóba.Süthet a nap, jöhet meleg,jót hűsöl ki benne lebeg.Szőlő levél árnyékot ad,mint egy ernyő, akkora nagy.Szára hull a házi tóba,nem is kell jobb libikóka.Béka-nóta harsány, rekedt,visszhangzik, hogy elégedett. {loadposition...
2019-07-23
Zagyi G.Ilona
Tovább is van mondjam még?
Zagyi G.Ilona - Világ vége
Zagyi G.Ilona - Világ vége INagy kalandra készült,mert tudnia kéne,még ma megkeresi,hol a világ vége. Kosárba pakolta,ami nagyon fontos,a kedvenc babájáts nyuszit, a bozontost. Kell még egy kis süti,alma is az útra,miután elkészült,kezdődhet a túra. Csöndben nyílt az ajtó,senki meg ne hallja!Hamar véget érnea merész kalandja. Egy társa is akadt,hozzá...
2019-07-23
Zagyi G.Ilona
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Dínó bánat
Titi Hajnalka - Dínó bánat Valamikor réges- régen,Élt egy kicsi kis ősember.Volt egy szuper bunkós botja,Vadászott ő minden reggel! Rettegtek is tőle nagyon,Kicsi dínók, no és nagyok.Úgy gondolták, e világon,Csak miatta nem boldogok! Hiszen, ha éhes volt, ha nemBúbolta az állatokat.Sok értelme régen sem volt,Ám a hobbi vadászatnak! Miért jó ölni állatokat,Csak mert...
2019-06-29
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
Arany János - Barátomhoz
Arany János - Barátomhoz - Petőfihez Unszolsz, hogy írjak holmi verseket:S mily szívesen fogadnék szót neked!De átkozott gebe az a Pegaz,Dehogy nyargal, dehogy! csak tipeg az.Tegnap már mintha írni kezdenék,Egészen a tollrágásig menék,De, varjú tépje meg a rossz lovát,Hiába biztatám, hogy: co tovább!Ma kucsmád nyomtam fel, ha így talánEgy kis Petőfiség ragadna...
2019-06-28
Arany János
Tovább is van mondjam még?
Babits Mihály - Kék faluk
Kék faluk Ki járt már a kék falukban?Ki a csunya kék falukban?hol a kék fal sértő színnelközepellik zöld zsalukban? Ott a cifra házak ormacifrán ott a házak ormaházak orma kék kereszttelpompáz mintha sírkő volna. Mindenik ház egy-egy kriptas mindeniknek megvan titka:nemzedékek asznak bennea világból kihajítva. Nemzedék ott több ne asszon,ember ottan ne mulasson,ottan...
2019-06-28
Babits Mihály
Tovább is van mondjam még?
Image
Petőfi Sándor - Galgapartihoz
Galgapartihoz Üdvözöllek messze bérctetőkről,Szent helyek!Hol a Galga lassu andalgássalHempelyeg. Hol pályája éden volt a gyermek-Ifjunak.Hol az életüdv örömvirágiNyíltanak. Lángszerelem szép viszonozója,Barna lány,Emlékezve küldsz-e még sohajt aSzív után, Mellyet annyi kéjnek bölcsejébenRingatál,Mellynek első éneket lantjáraTe csalál? Ah, rád vissza bús...
2019-06-26
Petőfi Sándor
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Mesevonat
G. Joó Katalin - Mesevonat Ziki-zaka-zakatol,mesevonat valahol.Forognak a kerekek,sok kis gyerek integet. Pöfög, köhög, kanyarog,mesék útján csavarog.Fütyörészve meg-megáll,víg meséket muzsikál. Örülnek a gyerekek,a mozdony meg füttyöget.Sihu, sihu, pöff, pöff, pöff,Mesevonat itt zötyög. Mesekapu kitárul,a sok gyerek elámul.Mese, mese, meskete,kezdődjék hát a mese! {loadposition szalaag}
Zagyi G.Ilona - Béka-móka
Zagyi G.Ilona - Béka-móka Esik eső, csak úgy szakad,strand készül az eresz alatt.Ez lesz a jó béka-móka,beugrálni a hordóba.Süthet a nap, jöhet meleg,jót hűsöl ki benne lebeg.Szőlő levél árnyékot ad,mint egy ernyő, akkora nagy.Szára hull a házi tóba,nem is kell jobb libikóka.Béka-nóta harsány, rekedt,visszhangzik, hogy elégedett. {loadposition szalag} Gyökér-falvi történetek című verses-mese Mesék kérdések kora
Zagyi G.Ilona - Világ vége
Zagyi G.Ilona - Világ vége INagy kalandra készült,mert tudnia kéne,még ma megkeresi,hol a világ vége. Kosárba pakolta,ami nagyon fontos,a kedvenc babájáts nyuszit, a bozontost. Kell még egy kis süti,alma is az útra,miután elkészült,kezdődhet a túra. Csöndben nyílt az ajtó,senki meg ne hallja!Hamar véget érnea merész kalandja. Egy társa is akadt,hozzá dörgölőzött,udvaron a cicanyomába szegődött. Tarka lepkék szálltaka virágos kertben,megállt, "Olyan szépek!"nézte önfeledten. Majd eszébe jutott,hogy neki doga van,hogy hova is készültilyen nagy titokban. Megállt a kapuban.Merre is induljon?Hol a világ vége,túl az árkon-bokron? Leült a kispadra,kosár az ölében,bizony, megéhezetta nagy sietségben. Kevés lett a süti,gyorsan elmajszolta,amitől szomjas lett,szomját oltja alma. Gondolkodott rajta,most aztán mi legyen.Uzsonnája nélkültovább minek menjen. Várhat még egy kicsitaz a világ vége,meg aztán elfáradta hősiességben. Majd megkérdi anyát.Tudja-e, merre van?Nem megy ő sehovaéhesen, álmosan. {loadposition szalag} Gyökér-falvi történetek című verses-mese Mesék kérdések kora
Titi Hajnalka - Dínó bánat
Titi Hajnalka - Dínó bánat Valamikor réges- régen,Élt egy kicsi kis ősember.Volt egy szuper bunkós botja,Vadászott ő minden reggel! Rettegtek is tőle nagyon,Kicsi dínók, no és nagyok.Úgy gondolták, e világon,Csak miatta nem boldogok! Hiszen, ha éhes volt, ha nemBúbolta az állatokat.Sok értelme régen sem volt,Ám a hobbi vadászatnak! Miért jó ölni állatokat,Csak mert épp ahhoz volt kedve?Úgy gondolták megváltozna,Ha egy szép nap megnősülne. Ezért aztán egy bátor dínó,Bejárta a hegyvidéket.Hogy egy szemre való leányt, tt kerítsen feleségnek. Talált is ő egy teremtést,Épp a törzsfőnöknek lányát.Egy szikláról ugrott le rá,S megragadta gyönge vállát... Szaladtak a törzsfőnökhöz,A szemtanúk, hogy elmondják:Egy tüzet okádó sárkány,Vitte el a király lányát! Így születnek a legendák,Mióta ember él a földön:A történtekhez hozzá tesznek,Hogy félelmetesebbnek tűnjön... A dínóból így lesz sárkány,A farkasból farkasember,Szivárványból fényalagút,Tóból Óperenciás tenger... No de lássuk, hogyan fogadtaŐsemberünk a kis hölgyet?Mikor meglátta, azt hitte:Hogy le kell üsse, mint eddig mindent! Ám a szíve bent azt súgta:Kedvesnek kellene lenni.Így aztán ő meg is próbált,Vadászattal kedveskedni... Az őslány most nézett nagyot,Hisz imádta az állatokat.Mindjárt le is teremtetteA fiút, hogy ezt így nem szabad! S lám a kicsi ősemberke,Végre nem vadászott annyit.Csak amennyit enniük kellett,Félre tette a vadász hobbit. Bár alig telt néhány év el,S születtek kis ősemberek,Akiknek a dínó húsból,Napról napra több hús kellett. Nem volt épp jó ötlet ez sem,Néztek most a dínók nagyot.S úgy érezték e világon,Csak miatta nem boldogok... {loadposition szalag} A szerző profilja
Arany János - Barátomhoz
Arany János - Barátomhoz - Petőfihez Unszolsz, hogy írjak holmi verseket:S mily szívesen fogadnék szót neked!De átkozott gebe az a Pegaz,Dehogy nyargal, dehogy! csak tipeg az.Tegnap már mintha írni kezdenék,Egészen a tollrágásig menék,De, varjú tépje meg a rossz lovát,Hiába biztatám, hogy: co tovább!Ma kucsmád nyomtam fel, ha így talánEgy kis Petőfiség ragadna rám:Lekarcolék egy pár „hozzá”-t, „felé”-t,Csuklott a múzsa s rámrivallt: „elég”!Mit is haszontalankodom vele,Mikor szivem zsibajjal van tele.Vendége jött s avval sok a dolog,Minden kis érzelem sürög-forog.Bolond szeles nép! lót-fut céltalan,S egymásba ütközik minduntalan.De nem csoda, a szív vendége nagyS igen kedves neki, mert az te vagy. (1847 szept.) (1847. aug. 11) loadposition szalag}  
Babits Mihály - Kék faluk
Kék faluk Ki járt már a kék falukban?Ki a csunya kék falukban?hol a kék fal sértő színnelközepellik zöld zsalukban? Ott a cifra házak ormacifrán ott a házak ormaházak orma kék kereszttelpompáz mintha sírkő volna. Mindenik ház egy-egy kriptas mindeniknek megvan titka:nemzedékek asznak bennea világból kihajítva. Nemzedék ott több ne asszon,ember ottan ne mulasson,ottan beteg minden gyermek,mételyes ott minden asszony. Ott az emberész nem lámpás,csak egy ködben járó csámpás,elhunyt bűnök pállott ködjes puliszkára hajtott rámpás. Minden sarkon ott egy Krisztus,egy sovány, bizanti Krisztusvéres és esős bordákkalvár, míg jő az Antikrisztus. Ablakot ne nyiss ott éjjel,mert a vampir jár ott éjjel,gonoszúl a bokrok árnyánkék kisértet les ott széjjel. 1908-1909 {loadposition szalag}
Petőfi Sándor - Galgapartihoz
Galgapartihoz Üdvözöllek messze bérctetőkről,Szent helyek!Hol a Galga lassu andalgássalHempelyeg. Hol pályája éden volt a gyermek-Ifjunak.Hol az életüdv örömvirágiNyíltanak. Lángszerelem szép viszonozója,Barna lány,Emlékezve küldsz-e még sohajt aSzív után, Mellyet annyi kéjnek bölcsejébenRingatál,Mellynek első éneket lantjáraTe csalál? Ah, rád vissza bús könyhullatássalNéz szemem:Vesztve téged vésze boldogságom,Mindenem! Gréc, 1840, május 1 {loadposition szalag}  

Magazin előfizetés