Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Ezeregy éjszaka - Az első koldus története

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Az első koldus története

Tudd meg, ó, úrnőm, hogy miért van megnyírva állam, és miért hiányzik a fél szemem. Apám király volt, öccse pedig egy másik városban uralkodott. A sors úgy akarta, hogy anyám engem azon a napon szült, amelyen nagybátyámnak a fia született. Sok év és nap telt el, és mi felnőttünk.

Rendszeresen meglátogattam a nagybátyámat, és ilyenkor néhány hónapig nála maradtam. Unokatestvérem nagy vendégszeretettel fogadott, juhot vágatott le a kedvemért, bort derített, és mi leültünk enni-inni.

Egyszer, mikor a bor már erőt vett rajtunk, unokatestvérem így szólt:

„Nagybátyám fia! Fontos dologban van hozzád kérésem, szeretném, ha nem utasítanál vissza.”

Én azt feleltem:

„Szívesen és készséggel szolgálok.”

Ő megesketett a legszentebb esküvésekkel, aztán rögtön felkelt, egy kis időre odamaradt, majd visszajött, és vele egy díszesen felékesített, gazdagon illatosított nő, pompázatos ruhában.

Unokatestvérem hozzám fordult - a nő mögötte állt -, és azt mondta:

„Fogd kézen ezt a nőt, menj előre vele erre meg erre a temetőhelyre”- és leírta nekem a helyet, hogy jól megérthettem, aztán hozzátette:

„Menj és ott várj rám.”

Én nem ellenkeztem, és nem is kérdezősködtem, mert szent esküm kötött. Kézen fogtam a leányt, elmentem vele a temetőbe. Rövid idő múlva megérkezett unokatestvérem, és egy vízzel teli edényt hozott, meg egy zsák gipszet és egy kis fejszét. A temető közepére ment egy sírhoz, fogta a fejszét, szétszedte a köveket, és szabaddá tett egy kőlapot, ez olyan volt, mint egy kis ajtó, mögötte egy boltozatos lépcsőház tűnt elő. Ekkor a leányhoz fordult ezekkel a szavakkal:

„Most tedd azt, amit magad választottál.”

Erre a leány lement a lépcsőn, unokatestvérem pedig hozzám fordult, és azt mondta:

„Ó, nagybátyám fia, tetőzd be szívességedet, és ha leszálltam ide, tedd vissza a fedőlapot a helyére és rá a földet, ahogy előbb volt. Itt a zsákban van gipsz, az edényben meg víz, gyúrj belőlük habarcsot, és ragaszd össze a sír köveit, amint voltak, úgy, hogy ne ismerjék fel, és ne mondhassák, hogy ezt a sírt újabban nyitották fel, de a belseje régi. Egy éven át dolgoztam rajta, senki se tudott róla, csak Alláh. Ez az a szívesség, amelyre kérlek.”

Aztán még azt mondta:

„Alláh ne fossza meg barátaidat tetőled, ó, nagybátyám fia” - és lement a lépcsőn.

Mikor eltűnt szemem elől, visszahelyeztem a fedőlapot, és hozzáláttam a munkához, ahogy ő meghagyta, amíg a sír megint olyan állapotban volt, mint annak előtte. Ezután visszamentem a palotába. Nagybátyámat nem találtam otthon, éppen vadászott. Lefeküdtem aludni, és mikor reggel lett, elgondolkoztam mindazon, ami köztem és unokatestvérem közt történt; megbántam, amit tettem, de akkor már késő volt.

Kimentem a temetőbe, kerestem a sírt, de nem tudtam megtalálni. Egészen az éj beálltáig keresgéltem, és nem akadtam rá. Visszamentem hát a palotába, de nem ettem, nem ittam, a lelkemet csak unokatestvérem sorsa foglalkoztatta, mert nem tudtam, mi lett vele. Nagy bánat szállott lelkemre. Szomorúan töltöttem az éjjelt egészen reggelig: aztán megint kimentem a temetőbe, elgondolkoztam unokatestvérem tettén, megbántam, hogy teljesítettem kérését, és csak kerestem-kutattam a sírok közt, de nem találtam meg, amit akartam.

Izgalmam egyre nőtt, úgyhogy majd beleőrültem. Nem volt nyugtom; vissza akartam menni apámhoz. De mikor megérkeztem székhelyére, a város kapujánál rám támadt egy banda és megkötözött. Roppantul elcsodálkoztam ezen, hiszen a város szultánjának a fia voltam, azok pedig apám szolgái és az én rabszolgáim. Nagy félelem fogott el, és azt mondtam magamban:

„Mi történhetett apámmal?”

És megkérdeztem azoktól, akik megkötöztek, miért teszik ezt velem, de nem feleltek. Csak később mondta az egyik, aki rabszolgám volt:

„Apádat cserbenhagyta a szerencse, a csapatok elárulták, és a vezír megölte; mi itt vártunk rád, hogy elfogjunk.”

Inkább holt voltam, mint élő, amikor apám sorsára gondoltam. A vezír elé vittek. Közte és köztem ellenséges viszony volt a következő okból: nekem kedvenc szórakozásom a célbalövés, és történt egy napon, hogy palotám tetején álltam a muskétámmal, amikor a vezír palotájának tetejére, épp mikor a vezír is ott állt, egy madár szállt le. Én reá céloztam, de a golyó eltévedt, a vezír szemét érte, és kiütötte a sors és a végzet intézkedéséből, mert a költő is mondja:

 

E Földön itt a lábad szűk ösvényen halad, Ki nem kerülheted elrendelt utadat.

Feléd a sorsnak könyve arany betűkkel int,

Nem élhetsz és nem hallhatsz, csak végzeted szerint.

 

A koldus azután így folytatta:

Mikor kilőttem a vezír szemét, ő nem szólhatott semmit, mert apám a város királya volt. Így lettünk hát ellenségekké. Mikor most ott álltam előtte, hátrakötött kézzel, parancsot adott, hogy üssék le a fejemet. Azt mondtam neki:

„Meg akarsz öletni, mikor nem vétettem semmit?”

Azt felelte:

„Miféle vétség lehet nagyobb, mint ez?” - és kifolyt szeme helyére mutatott.

„Én véletlenül tettem” - mondtam. Erre ő azt felelte:

„Ha te véletlenül tetted, én majd szándékosan fogom csinálni. Hozzátok ide!”

Odavezettek, ő pedig bal szemembe döfte ujját, és kinyomta a szemem, így lettem félszeművé, amilyennek láttok. Aztán megkötöztetett, egy ládába tétetett, és megparancsolta a hóhérnak:

„Rád bízom ezt az embert; húzd ki a kardodat, hurcold a város elé, öld meg, és hagyd ott a tetemét, hadd falják fel a vadállatok.”

A hóhér kiment velem a város elé, ott kiemelt a ládából, kezem-lábam össze volt kötözve, és be akarta kötni a szememet, hogy kivégezzen. Ekkor sírva idéztem ezeket a verssorokat:

 

Azt hittem, pajzs leszel ellenség kardja ellen,
De lándzsahegy valál, átdöfted gyenge mellem.
Találó nyílvesszőknek hittem barátim lelkét,
Találtak is, de engem: a szívem átalverték.


Mikor a hóhér, aki apám alatt is mint hóhér szolgált, ezeket a szavakat meghallotta, így beszélt hozzám:

„Ó, uram, mit tegyek? Én rabszolga vagyok, engedelmeskednem kell.” Aztán ezt mondta nekem:

„Menj, vidd az életedet, és soha ide vissza ne gyere, mert elpusztulsz, és énnekem is pusztulnom kell veled. Mint a költő is mondja:


Menj! Mentsd meg lelkedet, szakítsd el láncaid.
Hagyd el hajlékodat, mint holtak boltjait.
Menj! Lelsz még jobb hazát, jobb földet, szebb szerelmet,
De nem találsz sehol más lelket, mint a lelked.


Hogy élhetsz, esztelen, hol szíved szégyen érte?
Lelsz még hazát, hisz Alláh a Földet tágra mérte!
S bár írva áll a sorsnál, hogy hol talál halálod,
Menj csak, nem tudhatod, halálod hol találod.”


Mikor ezeket elmondta, megcsókoltam a kezét, de nem éreztem magam biztonságban, amíg messzire nem kerültem apám városától. Szemem elvesztését csekélységnek találtam, ha arra gondoltam, hogy a halál torkából menekültem ki. Addig mentem, amíg elértem nagybátyám székvárosába. Színe elé járultam, elmondtam neki, mi történt apámmal, és hogyan veszítettem el fél szemem világát. Erre ő keserves sírásra fakadt, és ezt mondta:

„Te most szomorúságomra szomorúságot, bánatomra bánatot halmozol, mert néhány napja eltűnt unokafivéred, és nem tudom, mi lett vele, senki sem tud hírt adni róla.”

Aztán megint felzokogott, és aléltan esett össze. Mikor magához tért, azt mondta:

„Édes fiam, fájdalmas gyásszal gyászoltam már unokafivéredet is, most a te szerencsétlenségednek és apád sorsának a hírével tetézed bánatomat; de hát, fiam, fél szemed még nem az életed.”

Ekkor már nem tudtam megállni, hogy ne szóljak unokatestvéremről, mert hiszen az ő fia volt. Elmondtam mindent. Nagybátyám végtelenül megörült szavaimnak, végre hallott valamit a fiáról. Azt mondta: „Mutasd meg nekem a sírt.”

„Alláhra, nagybátyám - feleltem -, nem tudom, hol van. Többször elmentem, hogy megkeressem, de nem tudtam a helyét megtalálni.”

Mégis elmentünk, én és nagybátyám a temetőbe; nézegettünk jobbra-balra; végül meg is találtam. Végtelen nagy volt mindkettőnk öröme. Most odamentünk a sírhoz: levettem a fedőlapot, lementünk ötven lépcsőfokon, és mikor a lépcső aljára értünk, nagy füstgomoly szállt elénk, és elvette látásunkat. Nagybátyám elmondta azt a fohászt, amely a félelemtől megóv mindenkit, aki elrebegi:

„Nincs másutt erő és nincs hatalom, mint a magasztos és felséges Alláh kezében.”

Ezután tovább mentünk, és egy nagy terembe értünk, tele volt liszttel, gabo nával és eleséggel; a terem közepén egy függönnyel elfödött nyugvóhely volt. Nagybátyám a függöny mögé nézett, és ott találta fiát azzal a nővel, akivel oda leszállt, összeölelkezve és fekete szénné váltan, mintha tüzes gödörbe vetették volna őket. Mikor ezt nagybátyám meglátta, fia arcába köpött, és azt mondta:

„Megérdemled, te gaz lélek! Ez a földi büntetés, de a másvilági keményebb és tartósabb lesz.”

És belerúgott fiába, pedig ez mint fekete szén feküdt ott. Elcsodálkoztam ezen a nyers cselekedeten, és fájt a szívem unokafivéremért, amint a leánnyal együtt fekete szénné égve láttam, és így szóltam:

„Alláhra, nagybátyám, mérsékeld szíved keserűségét. Az én lelkemet és gondolataimat az izgatja, ami a fiaddal történt, és hogy miképpen égett fekete szénné ő meg ez a leány. Nem elég neked az, hogy ilyen állapotban látod, még belé is rúgsz?”

Nagybátyám így felelt:

„Ó, bátyám fia! Ez az én fiam kora gyermekségétől szerelmes volt a húgába; én tiltottam ezt a szenvedélyét, azt gondoltam azonban: hiszen még kicsinyek! Mikor azután megnőttek, megtörtént a gyalázat. Elmondták nekem, de eleinte nem is akartam elhinni. Keményen megdorgáltam fiamat. Azt mondtam neki: Őrizkedjél ilyen rút cselekedettől, amilyent senki előtted el nem követett, és utánad nem fog elkövetni soha, máskülönben szégyen és becstelen név marad utánunk a királyok közt, holtunk napjáig, és elterjed hírünk még a karavánok között is. Vigyázz hát magadra, őrizkedjél ilyen cselekedettől, mert különben felgerjed haragom ellened, és megöllek! Aztán elválasztottam őket egymástól. De az a gyalázatos szajha szenvedélyesen szerette őt: a sátán már hatalmában tartotta őket. Mikor fiam látta, hogy elválasztom húgától, titokban ezt a föld alatti helyiséget építette, élelmiszereket hordott ide, amint látod, aztán, míg én vadászaton voltam, s nem vigyázhattam rá, kapott az alkalmon és idejött. De az igaz Alláh - dicsértessék és magasztal- tassék a neve! - féltékenyen őrködött rajtuk, és elégette őket. Ám a túlvilági büntetés súlyosabb és tartósabb lesz.”

Ekkor sírva fakadt, és én vele sírtam, így szólt hozzám aztán:

„Te vagy a fiam helyette.”

Sokáig gondolkodtam a világ folyásáról, apám megöletéséről, a vezír trónbitorlásáról, szemem világának elvesztéséről, unokafivérem sorsáról, csodálatos történetéről - és keservesen sírtam.

Felmentünk, visszatettük a fedőlapot, rendbe hoztuk a sírt, hogy olyan legyen, mint volt, és hazatértünk. De alig ültünk le, dob pergése, lovasoknak dübörgése hangzott fel, a levegő megtelt a patkóktól felvert porral. Megdöbbentünk, nem tudtuk, mi történt. A király megkérdezte, mi az, és azt felelték: „Bátyádat megölte a vezírje, lemészárolta seregét, csapatait, és most váratlanul rátámadott a te székhelyedre. A város lakosai nem tudtak ellenállni, megadták magukat.”

Azt mondtam magamban:

„Ha a vezír keze közé jutok, megöl.”

És erőt vett rajtam a bánat, eszembe jutott, mi lett a sorsa apámnak, anyámnak - nem tudtam, mitévő legyek. Ha a városban mutatkozom, a nép meg apám katonasága felismer, és menten agyonver. Nem találtam más menekvést, mint hogy lenyírjam szakállamat. Le is nyírtam, álruhába öltöztem, és elhagytam a várost. Ide siettem a béke városába, gondoltam, talán lesz valaki, aki bevezet az igazhivők fejedelméhez, a világ urának kalifájához, hogy neki elmondjam történetemet, mi minden esett meg velem. Ma éjjel érkeztem a városba; zavartan álltam, nem tudtam, hová menjek. Egyszerre megláttam ezt a koldust, amint ott állt az utcán, köszöntöttem és azt mondtam neki:

Én idegen vagyok.

Én is idegen vagyok - felelte. Egyszerre csak felbukkan a társunk, ez a harmadik; odajön hozzánk, köszönt bennünket, és azt mondja:

Én idegen vagyok.

Mi is idegenek vagyunk - feleltük. Megindultunk, de ránk támadt az éjjel, és a sors ide irányított hozzátok. Ezzel aztán elmondtam, miért nincs szakállam, és miért hiányzik a fél szemem.

A ház úrnője így szólt hozzá:

„Simítsd végig fejedet és eredj!”

De ő azt felelte:

„Addig nem megyek el, míg a többiek történetét nem hallottam.”

Mindenki elcsodálkozott a koldus meséjén. A kalifa azt mondta Dzsafárnak:

„Alláhra, még nem hallottam olyat, mint ami ezzel a koldussal megesett.”

Most a második koldus lépett elő, megcsókolta a földet, és így beszélt:

folyt.köv...

Ugrás a lap tetejére

Comments powered by CComment

Legfrissebb anyagok

G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai
G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai - Az Erdei Hírmondóban olvastam, hogy holnap, barlangtúrát vezet Beni kutyus. Láthatjuk természet fantasztikus föld alatti csodáit, mesél arról, hogyan jöttek létre a cseppkövek! – újságolta lelkesen Mókus Mici.- Menjünk el! - rikkantotta Bumm, a medve.- Ez nagyon izgalmasan hangzik! Bár egy kicsit félek! Nem lesz ott túl sötét?...
2019-08-06
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Mesevonat
G. Joó Katalin - Mesevonat Ziki-zaka-zakatol,mesevonat valahol.Forognak a kerekek,sok kis gyerek integet. Pöfög, köhög, kanyarog,mesék útján csavarog.Fütyörészve meg-megáll,víg meséket muzsikál. Örülnek a gyerekek,a mozdony meg füttyöget.Sihu, sihu, pöff, pöff, pöff,Mesevonat itt zötyög. Mesekapu kitárul,a sok gyerek elámul.Mese, mese, meskete,kezdődjék hát a...
2019-07-23
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
Zagyi G.Ilona - Béka-móka
Zagyi G.Ilona - Béka-móka Esik eső, csak úgy szakad,strand készül az eresz alatt.Ez lesz a jó béka-móka,beugrálni a hordóba.Süthet a nap, jöhet meleg,jót hűsöl ki benne lebeg.Szőlő levél árnyékot ad,mint egy ernyő, akkora nagy.Szára hull a házi tóba,nem is kell jobb libikóka.Béka-nóta harsány, rekedt,visszhangzik, hogy elégedett. {loadposition...
2019-07-23
Zagyi G.Ilona
Tovább is van mondjam még?
Zagyi G.Ilona - Világ vége
Zagyi G.Ilona - Világ vége INagy kalandra készült,mert tudnia kéne,még ma megkeresi,hol a világ vége. Kosárba pakolta,ami nagyon fontos,a kedvenc babájáts nyuszit, a bozontost. Kell még egy kis süti,alma is az útra,miután elkészült,kezdődhet a túra. Csöndben nyílt az ajtó,senki meg ne hallja!Hamar véget érnea merész kalandja. Egy társa is akadt,hozzá...
2019-07-23
Zagyi G.Ilona
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Irány Afrika!
G. Joó Katalin - Irány Afrika! Trilla Lilla, a kis fülemüle, hosszú útra indul, hogy a telet Afrikában vészelje át. Arra gondolt, összehívja a barátait. Iszkirit, a nyuszit kérte meg, hogy értesítse őket. Eközben, Lilla a vendégeknek somsalátát, rovarpitét és berkenyegombóckákat készített, amit csipkebogyólekvárral ízesített. Iszkiri találkozott barátjával,...
2019-07-22
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Majmok a városban
G. Joó Katalin - Majmok a városban Majom mama két csemetéjét, Mikit és Lipit elvitte a városba sétálni. A kismajmok, ámultak az óriási a forgalom láttán.- Mennyi jármű! Itt hogyan jutunk át, egyik oldalról a másikra? - kíváncsiskodott Lipi.- A zebrán kell átmenni – felelte az anyukája. - Zebrán?! - kiáltott fel Miki. Itt van Zebra Zoli is? És miért kell rajta...
2019-07-14
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Dínó bánat
Titi Hajnalka - Dínó bánat Valamikor réges- régen,Élt egy kicsi kis ősember.Volt egy szuper bunkós botja,Vadászott ő minden reggel! Rettegtek is tőle nagyon,Kicsi dínók, no és nagyok.Úgy gondolták, e világon,Csak miatta nem boldogok! Hiszen, ha éhes volt, ha nemBúbolta az állatokat.Sok értelme régen sem volt,Ám a hobbi vadászatnak! Miért jó ölni állatokat,Csak mert...
2019-06-29
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai
G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai - Az Erdei Hírmondóban olvastam, hogy holnap, barlangtúrát vezet Beni kutyus. Láthatjuk természet fantasztikus föld alatti csodáit, mesél arról, hogyan jöttek létre a cseppkövek! – újságolta lelkesen Mókus Mici.- Menjünk el! - rikkantotta Bumm, a medve.- Ez nagyon izgalmasan hangzik! Bár egy kicsit félek! Nem lesz ott túl sötét? - cincogta Bőrke, az egérke.- Á, nem kell félni! Azt írja az újság, hogy vihetünk elemlámpát is – mondta Mókus Mici.Sün Soma, Vince, a varjú, Sanda, a róka is csatlakozott a többiekhez. Reggel a barlang bejárata előtt toporgott az izgatott kis csapat.- Kedves Kaland Kedvelő Turisták! - kezdte mondanivalóját Beni kutyus. Láthatjátok a föld gyomrának titkait, a cseppkövek ragyogását. Részben olyan helyen haladunk, ami kivilágított, de a sötétebb helyeken, használhatjátok a zseblámpáitokat!Amikor beléptek a barlangba, csodálkozva néztek körül a kis állatok. Egy mesebeli világ tárult eléjük. Voltak olyan cseppkövek, amelyek embert formáztak, vagy állatot. Cseppkőzászlók, borsókövek, cseppkőoszlopok közt haladtak.- Ma már minden látogató tudja, hogy a cseppköveket letörni, megfogni nem szabad!Ha letörsz egy egészen kicsiny cseppkövet, ezzel a természet több száz éves munkáját teszed tönkre! – morrantotta Beni kutyus.Sanda róka épp azt forgatta a fejében, hogy zsebretesz egy kis darabot, hazaviszi emlékbe. Gyorsan elhúzta a kezét, nehogy Beni kutya észrevegye.- Bámulatos, hogy a több millió év alatt kialakult cseppkövekbe mennyi formát beleképzelhetünk! Az ott olyan, mint egy óriás! - ámuldozott Sün Soma.- Jaj, le ne maradjak! Nem szeretem az óriásokat! - cincogta Bőrke.- Hogyan is keletkeztek a cseppkövek? Hallgassátok meg! Amikor a vízcseppek a felszínen unatkozni kezdtek, elhatározták, hogy megnézik, mi van a föld mélyén. Ahogy becsorogtak a föld gyomrába, mészkőre cseppentek, és együtt folytatták útjukat. Amikor elbúcsúztak egymástól, a mészkő lerakódott, ott keletkeztek a cseppkőbarlangok. A cseppkövek védelme rendkívül fontos, mivel a növekedésük igen lassú folyamat.Lassan kiértek e csodavilágból. Elbúcsúztak Beni kutyától.- Ez nagyon szuper volt! - ujjongott Bumm, a medve.- Sok ismerettel gazdagodtunk, remek kirándulás volt! - károgta Vince, a varjú.Még sokáig emlegették a barlangbeli élményeiket. {loadposition...
G. Joó Katalin - Mesevonat
G. Joó Katalin - Mesevonat Ziki-zaka-zakatol,mesevonat valahol.Forognak a kerekek,sok kis gyerek integet. Pöfög, köhög, kanyarog,mesék útján csavarog.Fütyörészve meg-megáll,víg meséket muzsikál. Örülnek a gyerekek,a mozdony meg füttyöget.Sihu, sihu, pöff, pöff, pöff,Mesevonat itt zötyög. Mesekapu kitárul,a sok gyerek elámul.Mese, mese, meskete,kezdődjék hát a mese! {loadposition szalaag}
Zagyi G.Ilona - Béka-móka
Zagyi G.Ilona - Béka-móka Esik eső, csak úgy szakad,strand készül az eresz alatt.Ez lesz a jó béka-móka,beugrálni a hordóba.Süthet a nap, jöhet meleg,jót hűsöl ki benne lebeg.Szőlő levél árnyékot ad,mint egy ernyő, akkora nagy.Szára hull a házi tóba,nem is kell jobb libikóka.Béka-nóta harsány, rekedt,visszhangzik, hogy elégedett. {loadposition szalag} Gyökér-falvi történetek című verses-mese Mesék kérdések kora
Zagyi G.Ilona - Világ vége
Zagyi G.Ilona - Világ vége INagy kalandra készült,mert tudnia kéne,még ma megkeresi,hol a világ vége. Kosárba pakolta,ami nagyon fontos,a kedvenc babájáts nyuszit, a bozontost. Kell még egy kis süti,alma is az útra,miután elkészült,kezdődhet a túra. Csöndben nyílt az ajtó,senki meg ne hallja!Hamar véget érnea merész kalandja. Egy társa is akadt,hozzá dörgölőzött,udvaron a cicanyomába szegődött. Tarka lepkék szálltaka virágos kertben,megállt, "Olyan szépek!"nézte önfeledten. Majd eszébe jutott,hogy neki doga van,hogy hova is készültilyen nagy titokban. Megállt a kapuban.Merre is induljon?Hol a világ vége,túl az árkon-bokron? Leült a kispadra,kosár az ölében,bizony, megéhezetta nagy sietségben. Kevés lett a süti,gyorsan elmajszolta,amitől szomjas lett,szomját oltja alma. Gondolkodott rajta,most aztán mi legyen.Uzsonnája nélkültovább minek menjen. Várhat még egy kicsitaz a világ vége,meg aztán elfáradta hősiességben. Majd megkérdi anyát.Tudja-e, merre van?Nem megy ő sehovaéhesen, álmosan. {loadposition szalag} Gyökér-falvi történetek című verses-mese Mesék kérdések kora
G. Joó Katalin - Irány Afrika!
G. Joó Katalin - Irány Afrika! Trilla Lilla, a kis fülemüle, hosszú útra indul, hogy a telet Afrikában vészelje át. Arra gondolt, összehívja a barátait. Iszkirit, a nyuszit kérte meg, hogy értesítse őket. Eközben, Lilla a vendégeknek somsalátát, rovarpitét és berkenyegombóckákat készített, amit csipkebogyólekvárral ízesített. Iszkiri találkozott barátjával, Nyuszóval. Focizni kezdtek. Már sötétedett, mikor észbe kapott, hogy miért is indult el.- Jaj! Nekem értesítenem kell a meghívottakat! - kiáltotta.Nyakába kapta a lábát, s elrohant. A kis fülemüle szomorúan üldögélt. „Lehet, hogy nem jönnek el a búcsúestemre?” - töprengett magában. Ekkor kopogtattak. Az ajtóban ott toporogtak pajtásai.- Bocsáss meg! - hadarta Iszkiri, a nyulacska. Fociztam Nyuszóval, és kicsit későn szóltam többieknek! Most viszont, mind itt vagyunk!- De jó, hogy eljöttetek! Sok finomsággal készültem ám nektek! Amíg falatoztok, hallgassátok meg búcsúdalocskámat. Az éneket nagy tapssal jutalmazták a társai.- Mi hoztunk neked egy ránk emlékeztető ajándékot! Egy barátságkendőt. Mindegyikünk láblenyomata rajta van. Erről majd az eszedbe jutunk - mondta Kopogi, a harkály.- Köszönöm! - rebegte meghatódva Lilla. Azonnal a nyakába is kötötte.- Akkor holnap kora reggel irány Afrika! Tavasszal visszatérek hozzátok! - trillázta Trilla Lilla.- Jó utat! Vigyázz magadra! - köszöntek el tőle a barátai. {loadposition szalag} A szerző profilja
G. Joó Katalin - Majmok a városban
G. Joó Katalin - Majmok a városban Majom mama két csemetéjét, Mikit és Lipit elvitte a városba sétálni. A kismajmok, ámultak az óriási a forgalom láttán.- Mennyi jármű! Itt hogyan jutunk át, egyik oldalról a másikra? - kíváncsiskodott Lipi.- A zebrán kell átmenni – felelte az anyukája. - Zebrán?! - kiáltott fel Miki. Itt van Zebra Zoli is? És miért kell rajta átmennünk? Vagy a hátán visz át minden gyalogost?- Ó, de hogy! - nevetett Majom mama. A kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket csíkozása miatt nevezik zebrának. Az meg ott a jelzőlámpa! Segít abban, hogy a biztonságosan átjussunk egyik oldalról, a másikra. Erről tudok egy versikét is:- Ha a lámpa piros,ne lépj le mert tilos!Ha a lámpa zöldet mutat,akkor szabad csak az utad.Ha ezt megjegyzitek, akkor, nem lesz baj.Nagyon tetszett ez a mondóka a két kismajomnak.A játszótéren, de még fagyizás közben is ezt hajtogatták.- Mami! Igazán remek nap volt ez a mai! - rikkantotta Lipi és Miki.Másnap kacagva mesélték el pajtásaiknak, hogy a városban is van zebra, de az a zebra, nem Zebra Zoli, mint ahogy azt ők hitték.- Ha egyszer, eljuttok a városba - szólt Lipi, akkor, ha ezt a verset megtanuljátok, tudni fogjátok, hogy a közlekedési lámpánál mikor is szabad átkelni. Mondjátok velünk: Ha a lámpa piros,ne lépj le mert tilos!Ha a lámpa zöldet mutat,akkor szabad csak az utad. {loadposition szalag} A szerző profilja
Titi Hajnalka - Dínó bánat
Titi Hajnalka - Dínó bánat Valamikor réges- régen,Élt egy kicsi kis ősember.Volt egy szuper bunkós botja,Vadászott ő minden reggel! Rettegtek is tőle nagyon,Kicsi dínók, no és nagyok.Úgy gondolták, e világon,Csak miatta nem boldogok! Hiszen, ha éhes volt, ha nemBúbolta az állatokat.Sok értelme régen sem volt,Ám a hobbi vadászatnak! Miért jó ölni állatokat,Csak mert épp ahhoz volt kedve?Úgy gondolták megváltozna,Ha egy szép nap megnősülne. Ezért aztán egy bátor dínó,Bejárta a hegyvidéket.Hogy egy szemre való leányt, tt kerítsen feleségnek. Talált is ő egy teremtést,Épp a törzsfőnöknek lányát.Egy szikláról ugrott le rá,S megragadta gyönge vállát... Szaladtak a törzsfőnökhöz,A szemtanúk, hogy elmondják:Egy tüzet okádó sárkány,Vitte el a király lányát! Így születnek a legendák,Mióta ember él a földön:A történtekhez hozzá tesznek,Hogy félelmetesebbnek tűnjön... A dínóból így lesz sárkány,A farkasból farkasember,Szivárványból fényalagút,Tóból Óperenciás tenger... No de lássuk, hogyan fogadtaŐsemberünk a kis hölgyet?Mikor meglátta, azt hitte:Hogy le kell üsse, mint eddig mindent! Ám a szíve bent azt súgta:Kedvesnek kellene lenni.Így aztán ő meg is próbált,Vadászattal kedveskedni... Az őslány most nézett nagyot,Hisz imádta az állatokat.Mindjárt le is teremtetteA fiút, hogy ezt így nem szabad! S lám a kicsi ősemberke,Végre nem vadászott annyit.Csak amennyit enniük kellett,Félre tette a vadász hobbit. Bár alig telt néhány év el,S születtek kis ősemberek,Akiknek a dínó húsból,Napról napra több hús kellett. Nem volt épp jó ötlet ez sem,Néztek most a dínók nagyot.S úgy érezték e világon,Csak miatta nem boldogok... {loadposition szalag} A szerző profilja

Magazin előfizetés