Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb meséink, iratkozz fel értesítésünkre!

Olvasd el a Használati feltételeket

Ezeregy éjszaka - Sahriár király és öccse..

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Sahriár király és öccse, Sáh-Zemán király története

Mesélik - csakhogy Alláh jobban tudja -, hogy elmúlt esztendőkben, réges-régi korban, messzetűnt időkben élt és uralkodott, mint senki dicsőbben, India és Kína szigetein egy Szasszán nemzetségéből1 való király. Számát sem tudta hadainak, kísérőinek, szolgáinak.

És volt két fia, az egyik már idősebb, a másik egészen fiatal. Derék lovas, vitéz harcos mindkettő, de különösen az idősebbik. Apja halála után ő gyakorolta a királyi hatalmat, ő kormányozta a birodalmat. Városainak és egész országának népe szerette. Neve Sahriár volt. Öccsét Sáh Zemánnak hívták; ő a perzsiai Szamarkandban uralkodott. Mindegyikük a maga országában élt, ott vezette alattvalóit bölcsen és igazságosan, húsz éven át, vidám lélekkel és boldogan. Ez így ment addig, amíg egyszer az idősebbet elfogta a vágyódás öccse után, és megparancsolta vezírének,  utazzék el hozzá, és vele együtt térjen majd vissza.

A vezír így szólt:

„Hallom és engedelmeskedem.”

Ment, ment, amíg szerencsésen meg nem érkezett; bement királya öccséhez, átadta az üdvözletet, és közölte Sáh-Zemánnal, hogy bátyja vágyódik utána, és kéri öccsét, látogassa meg. A király azt felelte: „Hallom és engedelmeskedem”, és már meg is tette az úti előkészületeket: kivonultatta sátrait, tevéit, öszvéreit, szolgáit és testőreit; vezírjét megbízta az ország kormányzásával, és elindult, hogy elmenjen bátyja országába. Éjfélkor egyszerre eszébe jutott, hogy valami igen fontos dolgot a kastélyában felejtett. Visszafordult, bement a palotájába, és feleségét az ágyban egy fekete rabszolgával összeölelkezve találta. Erre a látványra  szeme előtt elsötétedett a világ; azt mondta magában:

„Ha ez megtörténhet, amikor én alig távolodtam még el a várostól, akkor mit művelne ez a züllött teremtés azalatt, amíg bátyámnál tartózkodom?”

Ezzel kirántotta kardját, lecsapott rájuk, és ott az ágyban megölte őket. Majd tüstént visszatért, megparancsolta, hogy induljanak, és addig ment, amíg elérkezett bátyja városához. Mikor a város közelébe ért, előreküldte ajándékait fivérének. Ez kiment elébe, és végtelen örömmel üdvözölte. A várost feldíszíttette, és otthon öccsével leült, hogy beszélgessenek és vigadjanak. De Sáh-Zemán egyre csak arra gondolt, mi történt feleségével, és végtelen búbánat ülte meg lelkét; arca elsárgult, teste lesoványodott. Mikor bátyja látta állapotát, azt hitte, az fáj neki, hogy olyan messzire szakadt országától és birodalmától, és nem is akarta kérdéseivel zaklatni, békében hagyta őt. Egy idő múlva azonban mégis szóvá tette:

„Kedves öcsém, látom, hogyan senyved a tested, hogyan lesz színed egyre fakóbb.”

Öccse így felelt:

„Ó, bátyám, sebet hordok bensőmben”

de nem mondta el, mi történt.

„Gyere velem vadászni"

mondta bátyja

„talán az felvidítja lelkedet.”

De ő elhárította a meghívást, és bátyja egyedül ment el a vadászatra.

Voltak pedig Sahriár palotájának kertre nyíló ablakai. Az egyiken Sáh-Zemán kitekintett, és látta, hogy a palota kapuja megnyílik, húsz leány és húsz rabszolga jön a kertbe, és közöttük lépdel bátyjának csodás szépségű és bájos felesége. A medencéhez mentek, levetették ruháikat, és leültek egymás mellé. És a királyné odaszól az egyikhez:

„Gyere, Maszud!”

Erre egy fekete rabszolga odament hozzá és átölelte; átölelte a királyné is őt; aztán a fekete földre döntötte a királynét, ugyanúgy tett a többi rabszolga a leányokkal, és nem szűnt meg a csókolózás, ölelkezés és a többi, amíg a nap fel nem jött. És amikor a király ezt látta, így szólt:

„Alláhra, így hát az én bajom kisebb, mint ez a szörnyűség.”

El is szállt szomorúsága, kétségbeesése.

„Ez sokkal nagyobb csapás, mint ami engem ért”

szólt, és evett-ivott ismét.

Nemsokára megjött a bátyja a vadászatról, üdvözölték egymást, és amint Sahriár király öccsére, Sáh-Zemán királyra tekintett és látta, hogy orcájának színe-pirossága visszatért, hogy megint jó étvággyal eszik, holott azelőtt alig nyúlt az ételhez, igen elcsodálkozott, és meg is mondta neki:

„Édes öcsém, a minap még azt láttam, hogy arcod sárga, most meg visszatért a színed. Mondd, mi történt veled?”

Öccse így felelt:

„Hogy miért vesztettem el arcom színét, azt elmondom neked, de ne kívánd tőlem, hogy azt is elmondjam, mitől nyertem vissza.”

„Mindenekelőtt mondd el, miért veszítetted el arcod színét, és mitől soványodtál le. Hadd halljam.”

A másik így felelt:

„Nos, bátyám, amikor értem küldted vezíredet, hogy jelennék meg színed előtt, felszereltem magam az útra, és kivonultam városomból. Ekkor eszembe jutott, hogy a neked ajándékul szánt drágakövet a palotámban felejtettem. Visszamentem és feleségemet egy fekete rabszolgával találtam ágyamban, alva. Erre megöltem őket, s hogy hozzád jöttem, folyton ennek a gondolata emésztett. Ez volt oka sápadt színemnek és bánatomnak. De hogy miként nyertem vissza a színemet, ne kívánd, hogy azt is elmondjam.”

Mikor öccse szavait hallotta, így szólt a király:

„Alláh szent esküjét olvasom a fejedre, hogy elmondd az okát: mitől tért vissza orcáid pirossága.”

Erre Sáh-Zemán mindent elmesélt, amit látott. Sahriár így szólt öccséhez:

„A magam szemével akarom látni.”

Sáh-Zemán azt felelte:

„Tégy úgy, mintha vadászni mennél, és rejtőzz el nálam, aztán tanúja lehetsz mindennek, és tulajdon szemeddel láthatod, mi történik.”

A király közhírré tétette, hogy eltávozik: katonaságot és sátrakat küldött a város elé, és ő maga is kivonult palotájából. Bement sátrába, és az apródnak megparancsolta, hogy senkit be ne bocsásson. Akkor aztán álruhába öltözött, titokban visszaosont palotájába öccséhez, és elhelyezkedett a kertre nyíló ablaknál. Rövid ideig kellett csak várakoznia, és íme, megjelentek a leányok úrnőjükkel meg a rabszolgákkal. Elkezdődött a csókolózás, ölelkezés, úgy, ahogy Sáh-Zemán elmondta, és tartott alkonyatig.

Amikor Sahriár ezt látta, szinte eszét vesztette, és így szólt öccséhez, Sáh-Zemánhoz:

„Gyere, menjünk világgá. Mit nekünk a királyság addig, amíg nem látjuk, hogy mások is jártak-e úgy, mint mi. Ha nem, jobb nekünk a halál, mint az élet.”

Sáh-Zemán mindenre igent mondott, mire egy titkos ajtón együtt elhagyták a kastélyt, és éjt nappá téve addig mentek, amíg el nem érkeztek egy fához, a sós tenger partján. A fa egy rét közepén állt, és mellette forrás csörgedezett; ittak a vizéből, és leültek pihenni. Mikor a nap már magasan volt, a tenger egyszerre háborogni kezdett, fekete füstoszlop szállt fel belőle, egészen az égig emelkedett, és egyre közeledett a rét felé. Rettegés szállta meg a két testvért. Félelmükben felmásztak a fára, és onnan, a magasból nézték: mi lesz most? Hát a füstoszlop egy dzsinn3 volt, hatalmas termetű, lapos fejű, széles mellű óriás; fején egy ládát vitt. Kijött a partra, odament a fához, amelynek ágai közt a két király rejtőzött, leült alatta, kinyitotta a ládát, kivett belőle egy másik szekrényt; ezt is kinyitotta, és ebből egy gyönyörű leány lépett elő, szép, mint a nap, a habokból kelő. Olyan volt, mint - a költő szavai szerint:

Ha láng tör ében éjbe lobogva, mint a fáklya,
S a végtelen homályból sugárt hint szét a fákra,
Keringenek a Holdak, ragyognak ünnepelve,
S a rajzó Napkorong mind imára térdepel le,
Imára tárja karját az ájtatos Természet,
A feltámadt, új nappal kitárult köntösének.
S villám-tekintetétől halandók könnye árad,
Halandók könnye hódol az ő szent sugarának.

A dzsinn a leányra tekintett és szólt:

„Ó, nemes vérből sorjázott úrnőm, ó te, akit nászéjszakádon raboltalak el, aludni szeretnék egy kicsit.”

Erre a dzsinn a leány térdére hajtotta fejét és elaludt. Az pedig felvetette szemét a fára, és meglátta a két királyt, akik odafenn rejtőztek. Leemelte térdéről a dzsinn fejét, a földre tette, felállt, és jelekkel értésükre adta:

„Szálljatok le a fáról, és ne féljetek ettől az ifrittől.”

De ezek azt mondták:

„Alláhra kérünk, ne kívánd ezt tőlünk.”

A leány pedig felelte:

„De Alláhra, szálljatok le onnan, másképp felébresztem az ifritet, és ő rút halállal vet véget életeteknek.”

Megijedtek a testvérek és lejöttek

 „No, most pedig fel a kemény férfimunkára! - szólt a nő. - Máskülönben felkeltem és rátok szabadítom az ifritet.”

És félelemtől remegve szólt Sahriár az öccséhez, Sáh-Zemán királyhoz:

„Ó, öcsém, tedd meg, amit kíván.”

Ez meg így beszélt:

„Addig nem, amíg te meg nem teszed.”

És hunyorogva biztatták egymást:

„No, fogj hozzá!”

A leány rájuk szólt:

„Mit látok? Micsoda hunyorgatás ez? Ha nem jöttök és teszitek, amint kívánom, rátok szabadítom az ifritet.”

Azok pedig úgy féltek a dzsinntől, hogy megtették, amit a nő parancsolt, és amikor elvégezték, a nő így szólt:

„Valóban, kiválóan értitek a dolgotokat!”

Ezzel előhúzott zsebéből egy zacskót, és kivett belőle egy ötszázhetven gyűrűből álló füzért. Megkérdezte tőlük:

„Tudjátok, mi ez?”

„Nem tudjuk”

felelték azok. Erre a nő megmondta nekik:

„E gyűrűk tulajdonosai mind kedvemet töltötték, anélkül hogy ez a mulya ifrit tudott volna róla; ti is adjátok ide gyűrűtöket mindketten, ti testvérek.”

Azok lehúzták ujjukról gyűrűjüket, és a nő így szólt:

„Ez az ifrit engem nászéjszakámon rabolt el, azután betett egy nagy szelencébe, a szelencét elhelyezte egy ládában, a ládára hét lakatot erősített, és ragadva mélységes-mélybe, levitt a habzó tenger mélységes fenekére. Nem tudta, hogy ha mi, asszonyok, akarunk valamit, az ellen semmit se lehet tenni, mint ahogy a költő mondja:

Nőnek ne higgy sosem, kacagj igéretén,
A szíve hús csupán, ha érző, ha kemény.
Szerelmét szórja rád, ám lelke felemás:
Kívül nagy csillogás, belül csak árulás.
Hallgass Juszufra és Ádámot megfogadd,
Ki elveszíté üdvét az első nő miatt.”

Mikor a fivérek ezeket a szavakat hallották, végtelenül elcsodálkoztak, és így szóltak egymáshoz:

„Lám, ez itt ifrit, és mégis súlyosabb bántalom érte, mint bennünket; miért is ne vigasztalódhatnánk meg?”

Tüstént felkerekedtek hát, visszatértek Sahriár király városába, haza, a királyi palotába. Sahriár lefejeztette feleségét, a lányokat és a rabszolgákat. Nagyon felgerjedt haragja az egész asszonynép ellen, és ettől fogva mindennap más-más szűzleányt vett feleségül, elvette szüzességét, és a nászéj után megölette. Így folytatta ezt három éven át. A nép jajveszékelt, menekült leányaival, úgyhogy a városban már nem maradt egy szűz sem, akin a király kedvét tölthette. Ekkor Sahriár megparancsolta a vezírének, hozzon neki leányt, mint rendesen. Elment a vezír, keresett-kutatott, de nem talált leányzót. Mérgesen, elkeseredetten és a király haragjától rettegve tért haza.

Volt a vezírnek két lánya, szép, bájos, ragyogó, mint a napsugár, termetük karcsú és sudár. Az idősebbik neve Sehrezád, a kisebbiké Dunjazád volt. Amaz sok könyvet, krónikát olvasott, régi királyok történetét, regéket letűnt idők népeiről; mondják, hogy ezernyi könyvet gyűjtött össze, régi nemzedékekről és hajdani királyokról szóló históriákat meg költők műveit.

„Miért látlak így magadból kikelve, édesapám - szólt Sehrezád apjához -, miért emészt a gond és a bánat? Hiszen a költő szerint is:

Búbamerültnek mondd: a bánat nem örök,
A gond is elrepül, akár az örömök.”

Mikor a vezír leánya szavait hallotta, elmondta neki elejétől végig, ami vele és a királlyal történt.

Erre a leány így szólt:

„Alláhra kérlek, adj feleségül a királyhoz: vagy életben maradok, vagy áldozat leszek a muszlimok lányaiért, és kimentem őket a király kezéből.”

„Az istenért!

- szólt apja.

„Ne tedd kockára az életedet!”

De a leány azt felelte:

„Ennek meg kell történnie!”

„Nagyon félek" mondta az apja, hogy te is úgy jársz, mint a szamár meg az ökör a gazdával.”

„Ők hogy jártak, édesapám?”

kérdezte Sehrezád.

A vezír pedig mesélni kezdett:

Ugrás a lap tetejére

Comments powered by CComment

Legfrissebb anyagok

G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai
G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai - Az Erdei Hírmondóban olvastam, hogy holnap, barlangtúrát vezet Beni kutyus. Láthatjuk természet fantasztikus föld alatti csodáit, mesél arról, hogyan jöttek létre a cseppkövek! – újságolta lelkesen Mókus Mici.- Menjünk el! - rikkantotta Bumm, a medve.- Ez nagyon izgalmasan hangzik! Bár egy kicsit félek! Nem lesz ott túl sötét?...
2019-08-06
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Mesevonat
G. Joó Katalin - Mesevonat Ziki-zaka-zakatol,mesevonat valahol.Forognak a kerekek,sok kis gyerek integet. Pöfög, köhög, kanyarog,mesék útján csavarog.Fütyörészve meg-megáll,víg meséket muzsikál. Örülnek a gyerekek,a mozdony meg füttyöget.Sihu, sihu, pöff, pöff, pöff,Mesevonat itt zötyög. Mesekapu kitárul,a sok gyerek elámul.Mese, mese, meskete,kezdődjék hát a...
2019-07-23
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
Zagyi G.Ilona - Béka-móka
Zagyi G.Ilona - Béka-móka Esik eső, csak úgy szakad,strand készül az eresz alatt.Ez lesz a jó béka-móka,beugrálni a hordóba.Süthet a nap, jöhet meleg,jót hűsöl ki benne lebeg.Szőlő levél árnyékot ad,mint egy ernyő, akkora nagy.Szára hull a házi tóba,nem is kell jobb libikóka.Béka-nóta harsány, rekedt,visszhangzik, hogy elégedett. {loadposition...
2019-07-23
Zagyi G.Ilona
Tovább is van mondjam még?
Zagyi G.Ilona - Világ vége
Zagyi G.Ilona - Világ vége INagy kalandra készült,mert tudnia kéne,még ma megkeresi,hol a világ vége. Kosárba pakolta,ami nagyon fontos,a kedvenc babájáts nyuszit, a bozontost. Kell még egy kis süti,alma is az útra,miután elkészült,kezdődhet a túra. Csöndben nyílt az ajtó,senki meg ne hallja!Hamar véget érnea merész kalandja. Egy társa is akadt,hozzá...
2019-07-23
Zagyi G.Ilona
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Irány Afrika!
G. Joó Katalin - Irány Afrika! Trilla Lilla, a kis fülemüle, hosszú útra indul, hogy a telet Afrikában vészelje át. Arra gondolt, összehívja a barátait. Iszkirit, a nyuszit kérte meg, hogy értesítse őket. Eközben, Lilla a vendégeknek somsalátát, rovarpitét és berkenyegombóckákat készített, amit csipkebogyólekvárral ízesített. Iszkiri találkozott barátjával,...
2019-07-22
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - Majmok a városban
G. Joó Katalin - Majmok a városban Majom mama két csemetéjét, Mikit és Lipit elvitte a városba sétálni. A kismajmok, ámultak az óriási a forgalom láttán.- Mennyi jármű! Itt hogyan jutunk át, egyik oldalról a másikra? - kíváncsiskodott Lipi.- A zebrán kell átmenni – felelte az anyukája. - Zebrán?! - kiáltott fel Miki. Itt van Zebra Zoli is? És miért kell rajta...
2019-07-14
G. Joó Katalin
Tovább is van mondjam még?
Image
Titi Hajnalka - Dínó bánat
Titi Hajnalka - Dínó bánat Valamikor réges- régen,Élt egy kicsi kis ősember.Volt egy szuper bunkós botja,Vadászott ő minden reggel! Rettegtek is tőle nagyon,Kicsi dínók, no és nagyok.Úgy gondolták, e világon,Csak miatta nem boldogok! Hiszen, ha éhes volt, ha nemBúbolta az állatokat.Sok értelme régen sem volt,Ám a hobbi vadászatnak! Miért jó ölni állatokat,Csak mert...
2019-06-29
Titi Hajnalka
Tovább is van mondjam még?
G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai
G. Joó Katalin - A cseppkőbarlang titkai - Az Erdei Hírmondóban olvastam, hogy holnap, barlangtúrát vezet Beni kutyus. Láthatjuk természet fantasztikus föld alatti csodáit, mesél arról, hogyan jöttek létre a cseppkövek! – újságolta lelkesen Mókus Mici.- Menjünk el! - rikkantotta Bumm, a medve.- Ez nagyon izgalmasan hangzik! Bár egy kicsit félek! Nem lesz ott túl sötét? - cincogta Bőrke, az egérke.- Á, nem kell félni! Azt írja az újság, hogy vihetünk elemlámpát is – mondta Mókus Mici.Sün Soma, Vince, a varjú, Sanda, a róka is csatlakozott a többiekhez. Reggel a barlang bejárata előtt toporgott az izgatott kis csapat.- Kedves Kaland Kedvelő Turisták! - kezdte mondanivalóját Beni kutyus. Láthatjátok a föld gyomrának titkait, a cseppkövek ragyogását. Részben olyan helyen haladunk, ami kivilágított, de a sötétebb helyeken, használhatjátok a zseblámpáitokat!Amikor beléptek a barlangba, csodálkozva néztek körül a kis állatok. Egy mesebeli világ tárult eléjük. Voltak olyan cseppkövek, amelyek embert formáztak, vagy állatot. Cseppkőzászlók, borsókövek, cseppkőoszlopok közt haladtak.- Ma már minden látogató tudja, hogy a cseppköveket letörni, megfogni nem szabad!Ha letörsz egy egészen kicsiny cseppkövet, ezzel a természet több száz éves munkáját teszed tönkre! – morrantotta Beni kutyus.Sanda róka épp azt forgatta a fejében, hogy zsebretesz egy kis darabot, hazaviszi emlékbe. Gyorsan elhúzta a kezét, nehogy Beni kutya észrevegye.- Bámulatos, hogy a több millió év alatt kialakult cseppkövekbe mennyi formát beleképzelhetünk! Az ott olyan, mint egy óriás! - ámuldozott Sün Soma.- Jaj, le ne maradjak! Nem szeretem az óriásokat! - cincogta Bőrke.- Hogyan is keletkeztek a cseppkövek? Hallgassátok meg! Amikor a vízcseppek a felszínen unatkozni kezdtek, elhatározták, hogy megnézik, mi van a föld mélyén. Ahogy becsorogtak a föld gyomrába, mészkőre cseppentek, és együtt folytatták útjukat. Amikor elbúcsúztak egymástól, a mészkő lerakódott, ott keletkeztek a cseppkőbarlangok. A cseppkövek védelme rendkívül fontos, mivel a növekedésük igen lassú folyamat.Lassan kiértek e csodavilágból. Elbúcsúztak Beni kutyától.- Ez nagyon szuper volt! - ujjongott Bumm, a medve.- Sok ismerettel gazdagodtunk, remek kirándulás volt! - károgta Vince, a varjú.Még sokáig emlegették a barlangbeli élményeiket. {loadposition...
G. Joó Katalin - Mesevonat
G. Joó Katalin - Mesevonat Ziki-zaka-zakatol,mesevonat valahol.Forognak a kerekek,sok kis gyerek integet. Pöfög, köhög, kanyarog,mesék útján csavarog.Fütyörészve meg-megáll,víg meséket muzsikál. Örülnek a gyerekek,a mozdony meg füttyöget.Sihu, sihu, pöff, pöff, pöff,Mesevonat itt zötyög. Mesekapu kitárul,a sok gyerek elámul.Mese, mese, meskete,kezdődjék hát a mese! {loadposition szalaag}
Zagyi G.Ilona - Béka-móka
Zagyi G.Ilona - Béka-móka Esik eső, csak úgy szakad,strand készül az eresz alatt.Ez lesz a jó béka-móka,beugrálni a hordóba.Süthet a nap, jöhet meleg,jót hűsöl ki benne lebeg.Szőlő levél árnyékot ad,mint egy ernyő, akkora nagy.Szára hull a házi tóba,nem is kell jobb libikóka.Béka-nóta harsány, rekedt,visszhangzik, hogy elégedett. {loadposition szalag} Gyökér-falvi történetek című verses-mese Mesék kérdések kora
Zagyi G.Ilona - Világ vége
Zagyi G.Ilona - Világ vége INagy kalandra készült,mert tudnia kéne,még ma megkeresi,hol a világ vége. Kosárba pakolta,ami nagyon fontos,a kedvenc babájáts nyuszit, a bozontost. Kell még egy kis süti,alma is az útra,miután elkészült,kezdődhet a túra. Csöndben nyílt az ajtó,senki meg ne hallja!Hamar véget érnea merész kalandja. Egy társa is akadt,hozzá dörgölőzött,udvaron a cicanyomába szegődött. Tarka lepkék szálltaka virágos kertben,megállt, "Olyan szépek!"nézte önfeledten. Majd eszébe jutott,hogy neki doga van,hogy hova is készültilyen nagy titokban. Megállt a kapuban.Merre is induljon?Hol a világ vége,túl az árkon-bokron? Leült a kispadra,kosár az ölében,bizony, megéhezetta nagy sietségben. Kevés lett a süti,gyorsan elmajszolta,amitől szomjas lett,szomját oltja alma. Gondolkodott rajta,most aztán mi legyen.Uzsonnája nélkültovább minek menjen. Várhat még egy kicsitaz a világ vége,meg aztán elfáradta hősiességben. Majd megkérdi anyát.Tudja-e, merre van?Nem megy ő sehovaéhesen, álmosan. {loadposition szalag} Gyökér-falvi történetek című verses-mese Mesék kérdések kora
G. Joó Katalin - Irány Afrika!
G. Joó Katalin - Irány Afrika! Trilla Lilla, a kis fülemüle, hosszú útra indul, hogy a telet Afrikában vészelje át. Arra gondolt, összehívja a barátait. Iszkirit, a nyuszit kérte meg, hogy értesítse őket. Eközben, Lilla a vendégeknek somsalátát, rovarpitét és berkenyegombóckákat készített, amit csipkebogyólekvárral ízesített. Iszkiri találkozott barátjával, Nyuszóval. Focizni kezdtek. Már sötétedett, mikor észbe kapott, hogy miért is indult el.- Jaj! Nekem értesítenem kell a meghívottakat! - kiáltotta.Nyakába kapta a lábát, s elrohant. A kis fülemüle szomorúan üldögélt. „Lehet, hogy nem jönnek el a búcsúestemre?” - töprengett magában. Ekkor kopogtattak. Az ajtóban ott toporogtak pajtásai.- Bocsáss meg! - hadarta Iszkiri, a nyulacska. Fociztam Nyuszóval, és kicsit későn szóltam többieknek! Most viszont, mind itt vagyunk!- De jó, hogy eljöttetek! Sok finomsággal készültem ám nektek! Amíg falatoztok, hallgassátok meg búcsúdalocskámat. Az éneket nagy tapssal jutalmazták a társai.- Mi hoztunk neked egy ránk emlékeztető ajándékot! Egy barátságkendőt. Mindegyikünk láblenyomata rajta van. Erről majd az eszedbe jutunk - mondta Kopogi, a harkály.- Köszönöm! - rebegte meghatódva Lilla. Azonnal a nyakába is kötötte.- Akkor holnap kora reggel irány Afrika! Tavasszal visszatérek hozzátok! - trillázta Trilla Lilla.- Jó utat! Vigyázz magadra! - köszöntek el tőle a barátai. {loadposition szalag} A szerző profilja
G. Joó Katalin - Majmok a városban
G. Joó Katalin - Majmok a városban Majom mama két csemetéjét, Mikit és Lipit elvitte a városba sétálni. A kismajmok, ámultak az óriási a forgalom láttán.- Mennyi jármű! Itt hogyan jutunk át, egyik oldalról a másikra? - kíváncsiskodott Lipi.- A zebrán kell átmenni – felelte az anyukája. - Zebrán?! - kiáltott fel Miki. Itt van Zebra Zoli is? És miért kell rajta átmennünk? Vagy a hátán visz át minden gyalogost?- Ó, de hogy! - nevetett Majom mama. A kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket csíkozása miatt nevezik zebrának. Az meg ott a jelzőlámpa! Segít abban, hogy a biztonságosan átjussunk egyik oldalról, a másikra. Erről tudok egy versikét is:- Ha a lámpa piros,ne lépj le mert tilos!Ha a lámpa zöldet mutat,akkor szabad csak az utad.Ha ezt megjegyzitek, akkor, nem lesz baj.Nagyon tetszett ez a mondóka a két kismajomnak.A játszótéren, de még fagyizás közben is ezt hajtogatták.- Mami! Igazán remek nap volt ez a mai! - rikkantotta Lipi és Miki.Másnap kacagva mesélték el pajtásaiknak, hogy a városban is van zebra, de az a zebra, nem Zebra Zoli, mint ahogy azt ők hitték.- Ha egyszer, eljuttok a városba - szólt Lipi, akkor, ha ezt a verset megtanuljátok, tudni fogjátok, hogy a közlekedési lámpánál mikor is szabad átkelni. Mondjátok velünk: Ha a lámpa piros,ne lépj le mert tilos!Ha a lámpa zöldet mutat,akkor szabad csak az utad. {loadposition szalag} A szerző profilja
Titi Hajnalka - Dínó bánat
Titi Hajnalka - Dínó bánat Valamikor réges- régen,Élt egy kicsi kis ősember.Volt egy szuper bunkós botja,Vadászott ő minden reggel! Rettegtek is tőle nagyon,Kicsi dínók, no és nagyok.Úgy gondolták, e világon,Csak miatta nem boldogok! Hiszen, ha éhes volt, ha nemBúbolta az állatokat.Sok értelme régen sem volt,Ám a hobbi vadászatnak! Miért jó ölni állatokat,Csak mert épp ahhoz volt kedve?Úgy gondolták megváltozna,Ha egy szép nap megnősülne. Ezért aztán egy bátor dínó,Bejárta a hegyvidéket.Hogy egy szemre való leányt, tt kerítsen feleségnek. Talált is ő egy teremtést,Épp a törzsfőnöknek lányát.Egy szikláról ugrott le rá,S megragadta gyönge vállát... Szaladtak a törzsfőnökhöz,A szemtanúk, hogy elmondják:Egy tüzet okádó sárkány,Vitte el a király lányát! Így születnek a legendák,Mióta ember él a földön:A történtekhez hozzá tesznek,Hogy félelmetesebbnek tűnjön... A dínóból így lesz sárkány,A farkasból farkasember,Szivárványból fényalagút,Tóból Óperenciás tenger... No de lássuk, hogyan fogadtaŐsemberünk a kis hölgyet?Mikor meglátta, azt hitte:Hogy le kell üsse, mint eddig mindent! Ám a szíve bent azt súgta:Kedvesnek kellene lenni.Így aztán ő meg is próbált,Vadászattal kedveskedni... Az őslány most nézett nagyot,Hisz imádta az állatokat.Mindjárt le is teremtetteA fiút, hogy ezt így nem szabad! S lám a kicsi ősemberke,Végre nem vadászott annyit.Csak amennyit enniük kellett,Félre tette a vadász hobbit. Bár alig telt néhány év el,S születtek kis ősemberek,Akiknek a dínó húsból,Napról napra több hús kellett. Nem volt épp jó ötlet ez sem,Néztek most a dínók nagyot.S úgy érezték e világon,Csak miatta nem boldogok... {loadposition szalag} A szerző profilja

Magazin előfizetés