Ha érdekelnek kiadványaink és érdekességeink, iratkozz fel leveleinkre. Most letölthető naptárat adunk neked.
A feliratkozóknak automatikusan küldjük a Dió Magazin digitális kiadását, mely minden hónap első napjaiban jelenik meg.

Afrikai mese -A harc az ivóhely körül

A harc az ivóhely körül

Az elefántok kutat ástak maguknak. De odamentek a páviánok is, ittak a kútból, és összepiszkolták a vizet. Másnap reggel az elefántok ismét inni akarnak a kútjukból, de a víz undorító, piszkos. A gyerekek pityeregtek:
-- Vizet kérünk! Szomjasak vagyunk! Vizet, vizet!


Apjuk, az öreg elefánt azt mondta, ássanak egy másik kutat, okosabbat nem tehetnek. Aztán majd meglátják, bepiszkítják-e azt is a páviánok. Úgy is történt. Megásták az új kutat, ivott ki-ki, amennyi jól esett neki, aztán hazamentek. Igen ám, de a páviánoknak se kellett a régi kút mocskos vize. Ott leskelődtek az új kút körül, és mikor látták, hogy senki se őrzi, odatódult az egész majomsereg, teleitták magukat jó, friss vízzel, aztán megfürösztötték benne a kölyköket. Másnap ismét jönnek a szomjas elefántok, még közel se érnek a kúthoz, már érzik a bűzét. Megint mocskos a víz. Ebből ugyan nem iszik, akinek drága az egészsége. A kis elefántok keservesen sírtak.
-- Szomjan halunk, ha vizet nem kapunk! Vizet! Vizet!
Apjuk, a csorda véne, csitítgatta őket, hogy ne jajgassanak, lesz mindjárt másik kút. Jóval odébb mély gödröt ástak, éppen jó helyen, mert csakugyan tódult fel a víz a mélyből, a kicsik örömére. Színig telt a gödör friss, tiszta vízzel. Amikor eleget ittak, a legnagyobb fiú azt mondta az apjának:
-- Tudod mit, apám? Állítsunk őrt a kúthoz. Valamelyikünk maradjon itt, és zavarja el, aki mindig bepiszkítja a vizünket.
Az apjának tetszett a dolog, és mindjárt megtette nagy fiát kútőrzőnek. Ő meg szépen hazaballagott a többiekkel. Kisvártatva gyanús lármát hall az elefántfiú. "No -- gondolta --, most legalább megtudom, ki a kútmocskoló. Elbújok itt a fa mögött, és meglesem, aztán elzavarom. " Valóban a páviánok jöttek, de a szemfüles páviánkölykök meglátták az őrt. Felmásztak a fákra, és fülsiketítő lármát csaptak a feje felett. Ordítoztak, rikácsoltak, ugattak, csaholtak, még gallyakat, köveket is hajigáltak. A kútőrző elefántfiú nagyon megijedt, mert senkit sem látott, így el nem tudta gondolni, ki lármázik olyan rettenetesen. Szaladt egyenesen haza az apjához. A páviánkölykök is leugráltak a fákról, és lelkendezve mesélték a szüleiknek, hogy a kutat egy roppant nagy valaki őrizte.
-- Ott van még? -- kérdezték az öregek.
-- Nincs már, elszaladt -- mondták a kismajmok. Erre a páviánok megint ugyanúgy tettek, mint már kétszer. Jót ittak a kútból, aztán bepiszkították a vizet. Ezalatt az elefántfiú is elmesélte apjának, mi történt:
-- Egyszer csak jönnek azok a nagy valakik, akik a kutunkra járnak, és olyan rettenetes lármát csapnak a fejem felett, hogy azt hittem, menten megsüketülök. Bizony megijedtem, szaladtam onnan.
-- No de fiam, hiszen te magad mondtad, hogy őrizni kell a kutat. Milyen őr az, aki elhagyja a helyét? -- dorgálta az apja.
-- Mondom, apám, hogy rettentő nagy ember volt. Menj csak te magad kutat őrizni, majd meglátom, mit teszel, ha te is meghallod azt a szörnyű lármát.
Másnap az öreg elefánt őrködött a kútnál. Víz alig volt már a gödörben, a páviánok mind kiitták, csak a sok mocskot hagyták ott az elefántoknak. Az öreg leereszkedett a földre, és kényelmesen elnyúlt, várakozott. Jöttek is hamarosan a szomjas páviánok. A kicsik megint előreszaladtak, és mikor látták, hogy van valaki a kútnál, megint felmásztak a fákra, és olyan lármát csaptak, amilyet csak tudtak. Az öreg elefánt megijedt. "Ejnye -- gondolta magában --, a fiú nem hazudott. Rettentő erejű népség lehet, ha ilyen veszekedett lármát tud csapni ott a magasban." Uccu neki -- szaladt ő is haza. Még útközben is hallotta az ordítozást, ugatást, rikácsolást a feje felett, de látni nem látott senkit. Amikor hazaért, azt mondta a maga népének:
-- Nem tudtam meglesni, kik lehetnek, akik a kutunkra járnak, de annyi bizonyos, hogy töméntelen sokan vannak és nagyon erősek. Nem lehet másképp, ha inni akarunk, új kutat kell ásnunk.
De a borjak unták a sok kútásást, inkább el akartak vándorolni arról a vidékről jó messzire, ahová a kútmocskolók nem tudják követni őket. Így is tettek. Mentek, mentek, amíg egy bővizű folyóhoz nem értek, ott letelepedtek. Azon a vidéken pedig, ahonnan eljöttek, mind elapadtak a kutak. Hiába mennek a páviánok a kútra, hiába akarnak inni, nincs mit. Üres az egyik gödör is, üres a másik, harmadik is, egy csepp víz nem sok, annyi sincs az alján.
-- Itt szomjan veszünk -- mondják. -- Keressük meg azokat az ügyes kútásókat, gyerünk utánuk!
Igen ám, de az elefántok most már elhatározták, hogy ha oda is utánuk jönnek a kútmocskolók, megverekszenek velük. És csakugyan. A páviánok követték a nyomukat, és egyszer csak odaértek a folyóhoz. Megint rettentő lármát csaptak a fák tetején, ám az elefántok most nem futamodtak meg. Sokan voltak, és úgy gondolták, ha összefognak, elbánnak a kútmocskolókkal, akármilyen nagyok és erősek is.
-- Kár volt elmenekülni előlük -- mondták. -- De most aztán megmutatjuk nekik!
Megtámadták őket, és el is csípték a vezérüket, a legvénebb páviánt. Az öreg ordítozott, jajveszékelt, még ravaszkodni is próbált.
-- Jobban teszitek, ha eleresztetek -- mondta az elefántoknak. -- Van egy csúnya sebem, és ha megöltök, megbetegedtek.
-- Hol a sebed, mutasd -- parancsolta az egyik elefánt. Mire a pávián a vörös hátulját mutatta neki. Az elefánt meg, ahelyett hogy eleresztette volna, jól elfenekelte. Most aztán volt miért ordítson, hiszen a csupasz hátsó részét náspángolták, ahol a legérzékenyebb volt.
-- Addig ütlek, amíg meg nem ígéred, hogy más ivóhelyet kerestek magatoknak -- mondta az elefánt. -- A miénknek pedig közelébe se merészkedjetek!
-- Jó, de hová mehetnénk inni? -- óbégatott a pávián. -- Ott, ahol eddig jó vizet találtunk, egy csepp nem sok, annyi sincs, minden gödör kiszáradt.
-- Nem bánom, még azt is megteszem, hogy odavezetlek arra a helyre -- ígérte az elefánt, és úgy is tett. Elvezette a páviánokat a Jaida folyóhoz, ahol aztán letelepedtek, és ha bepiszkítotték az ivóvizet, hát a magukét mocskolták össze. Az elefántok pedig attól fogva békében lehettek, jó friss folyóvizet ihattak, valahányszor megszomjaztak.

Zagyi G.Ilona - lll. rész Ciripke ajándéka
Benedek Elek - Kondás Jankó

Kapcsolódó bejegyzések

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Már regisztráltál? Bejelentkezés itt
Vendég
2021. január 19. kedd

Captcha kép

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://meseld.hu/

Grafika
Kedvenc mesejelenetek

Ha itt az oldalainkon olvasgatás közben megtetszett egy részlet és szívesen látnád a szobád falán, ne habozz szólni, mi megrajzoljuk!

Szórakozás
Dió Magazin

Gyere és olvasd el a legújabb számunkat! Sok mese, vers és még több ismeretterjesztő olvasmány

Szobai dísz
Poszter mesehősökből

Válaszd ki kedvenc részedet egy meséből és mi megrajzoljuk neked! A végeredmény, akár poszter is lehet, amit nyomtatva szállítunk neked.

previous arrow
next arrow
PlayPause
previous arrownext arrow
Shadow
Slider
Ha érdekelnek kiadványaink és érdekességeink, iratkozz fel leveleinkre. Most letölthető naptárat adunk neked.
A feliratkozóknak automatikusan küldjük a Dió Magazin hónap első napjaiban megjelenő aktuális PDF számát.