Az ókorban Egyiptomban alakult ki a virágzó írásbeliség és irodalom, amely az egész közel-keleti és a görög-római civilizációra jelentős hatást gyakorolt. A középkorban Észak-Afrikában és kisebb részben Kelet-Afrikában bontakozott ki jelentősebb irodalmi élet. A 19. századtól kezdve az európai gyarmatosítók hatására Fekete-Afrika területén is...
Az ókorban Egyiptomban alakult ki a virágzó írásbeliség és irodalom, amely az egész közel-keleti és a görög-római civilizációra jelentős hatást gyakorolt. A középkorban Észak-Afrikában és kisebb részben Kelet-Afrikában bontakozott ki jelentősebb irodalmi élet. A 19. századtól kezdve az európai gyarmatosítók hatására Fekete-Afrika területén is sorra születtek a nemzeti irodalmak.
Egyszer a hiéna csontot talált. Foga közé fogta, és magával vitte. Azon az éjszakán a hold csodálatosan fénylett, a víz ami mellett elhaladt, nyugodt volt. Mikor a hiéna meglátta a holdat a víz tükrén, eldobta a csontot, és meg akarta kaparintani magának, mivel azt hitte, hogy egy zsírosabb húsdarab.
Hallgattam a csillagok beszédét. Azt mondják a csillagok: Cau! Cau! Kérdeztem nagyapámat: mit jelent a csillagok beszéde? Nagyapám akkor, azon a hűvös estén kunyhója előtt üldögélve elmondta nekem az emberek és a csillagok beszélgetését: Amikor nagy az éhínség, a busmanok a csillagokhoz fohászkodnak: adnának a szívükből egy darabot, hisz minden csillag olyan nagy, s bizonyára tele van eleséggel. Adjanak hát szívükből a szegény busmanoknak, hogy azok is jóllakjanak. Ilyenkor mondják a csillagok: Cau! Cau!
Egy nap réges-régen egy fiatal pávián üldögélt egy magas, árnyékos fa alatt. Egyszer csak a felső ágak közül hangok szűrődtek le hozzá. Kíváncsi alkat lévén állandóan kész volt arra, hogy beleüsse az orrát mások dolgába. Most is nagyra nyitotta füleit, és addig nyújtogatta a nyakát, amíg meg nem látta a hangok tulajdonosát. A beszélgetés annál is inkább felkeltette érdeklődését, mivel uráról, a szárazföldi állatok királyáról volt szó.
Összegyűltek egyszer a hiénák és elhatározták, hogy varázslót keresnek maguknak, aki minden gondjukban-bajukban tanácsot ad nekik. Sokáig vitatkoztak, hogy kit bízzanak meg ezzel a fontos tisztséggel. Végül az orrszarvúmadárra esett a választásuk. Követséget menesztettek hozzá, és előadták a kérésüket. Az orrszarvúmadár elfogadta a tisztséget, sőt azt gondolta, az lesz a legjobb, ha mindjárt meg is lepi valami jövendöléssel a hiénákat. Így szólt hozzájuk:
A sakál elment egyszer halászni, és egy nagy szákra való kisebb meg nagyobb halat fogott. Otthon megfőzte a zsákmányt, jól belakott belőle, de még mindig annyi maradt, hogy akár kezdhette volna elölről a lakmározást újra meg újra.
-- Kié legyen a többi hal? -- töprengett magában, de nem tudott semmi okosat kitalálni. Amint így törte a fejét, egy hiéna tűnt fel az úton. Oda is kiáltott neki:
Sokat meséltem már Elefánt úrról és Béka úrról, akiknek egy házban lakott a szerelmük. Egy nap Béka úr megszólította az Elefánt úr kedvesét, és azt mondta neki:
-- Elefánt úr, a te kedvesed, az én lovam!
Amikor éjszaka Elefánt úr eljött, a lány megmondta neki:
-- Béka úr azt mondta, te vagy a lova!
Élt messzi Afrikában egy kiselefánt. Olyan csökönyös volt, olyan makacs, hogy azóta is emlegetik. Egyszer sétálni indult az elefántcsalád.
