Népmese - vers - mese, estimese

Meseld.hu

Mese nem csak gyerekeknek

Újdonságok - értesítések

Dió Magazin - Decemberi kedvcsináló

A dcemberi szám előzetese

Az elöző számok letölthetőek a www.aranydio.com oldalunkról.

Legfrissebb anyagok

Babits Mihály - Palotáknak, templomoknak...

2018-11-18

Babits Mihály

Tovább is van mondjam még?

Román mese - SIRÁLY KIRÁLY

2018-11-16

Román mesék

Tovább is van mondjam még?

Titi Hajnalka - Béka Berci és a lepke

2018-11-16

Titi Hajnalka

Tovább is van mondjam még?

Arany János - Nyalka huszár

2018-11-15

Arany János

Tovább is van mondjam még?

Benedek Elek - Az ember a legerősebb

2018-11-12

Benedek Elek -...

Tovább is van mondjam még?

Afrikai mese - Az oroszlán menyasszonyok

2018-11-10

Afrikai mesék

Tovább is van mondjam még?

Benedek Elek - Kondás Jankó

2018-11-09

Benedek Elek -...

Tovább is van mondjam még?

Babits Mihály - Palotáknak, templomoknak...

Palotáknak, templomoknak... Palotáknak, templomoknakszínjátszó márványai köztjártam én is tűnt koroknaksok csodás bálványa köztés míg némán mint egy lélekcsúszott köztük gondolám:"Holtak vagytok, én meg élekés nevetlek" - gondolám. De a holtat nem kell hínimert magától megjelen:a Palazzo Contarininyílni látszott hirtelenés kihajlott (Desdemona?)ő volt, más volt, bárki voltmintha élne - mintha szólnanem mosolyg így aki holt. Mintha szólna, mintha élnemintha látna - gondolámés zavarban, mintha félnelopva nézné gondolám.1908. aug. - 1908 második fele {loadposition szalag}

Román mese - SIRÁLY KIRÁLY

SIRÁLY KIRÁLY Hát aztán, volt egyszer egy öregember, aki már kicsi gyermekkorában megtanulta volt a halászat mesterségét. És ma itt halászott, holnap ott, holnapután meg amott, míg aztán egy idő óta beszegődött halásznak egy híres nagy király udvarába. Hogy valami nagy dolgot hajtott-e végre a király előtt, azt nem tudom; annyit azonban tudok, hogy a király udvarában is csak szegénynek maradt, olyannak, amihez kicsi kora óta hozzászokott volt, mert az az átkozott szegénység nem könnyen akar megválni attól, akinél egyszer befészkelte magát, ahogy a régiek mondották. - Mi bajod velem, szegénység?- Apáddal jól voltam mindég.- Veled is hát jól meglennék. És még annyit tudok, hogy egy idő óta összeállott egy asszonnyal, hogy ne mindig csak azt mondja: „Szegény fejem!”, hanem mondja azt, hogy „szegény fejünk!”.Aztán annak a királynak késő öregségéig nem lett gyermeke, és mikor már éppen úgy számított, hogy kiürült a zacskó, és elfogyott a puskapor, mit látnak szemei? Lám, a királyné egy igen-igen szép leánykát szül neki.Volt öröme a királynak! Futárokat szalasztott mindenfelé: királyokhoz, császárokhoz, a nagy hadvezérekhez, mindenkihez, de mindenkihez, hogy jöjjenek vendégségbe, mert arra készült, hogy nagy lakomát csap, aminek messze földön híre menjen.Amikor egyéb dolgait már elintézte, előhívatja a szegény halászt.- Na, te öreg, most pedig indulj, és olyan halat hozz az asztalomra, melynek aranyból a pénze.- Hát én honnan kerítsek, felséges királyom, efféle halat?- Ahonnan tudsz. Azt akarom, hogy messze földön híre menjen az asztalomnak és a mulatságnak, amit rendezni fogok. Megértetted?- Megértettem, de hátha nem találok?- Még kérdezni mered, te nyomorult? Tudd meg, akkor oda kerül a fejed, ahol a lábad van.Na, szegény halász! Könnybe lábadt a szeme, de egy szót sem szólt többet. Tudta ő, hogy a király olyan ember, akitől őrizkedni kell, és hogy hiába kérlelne egy ilyen megkövesedett szívet. Mitévő legyen? Elment haza, az öregasszonyhoz, elmondta neki, mi nehezedik a szívére, aztán elbúcsúzott tőle, és világgá ment, de előbb azt a tanácsot adta a feleségének, hogy ne feledkezzék meg az Istenről, mert ő már nem sokáig vet árnyékot a földre.Elindult a halász, ment, mendegélt, egészen odáig, ahol, mint mondani szokás, „a kurtafarkú malac túr”, elment a...

Titi Hajnalka - Béka Berci és a lepke

Titi Hajnalka - Béka Berci és a lepke Béka Berci egy reggelen,Felébredt nagyon éhesen.S mivel a legyet szereti,El is indult legyet lesni. Ám legyet még nem is látott,Egy szép lepke reá szállott.Vágott olyan fura képet,Nem ismert még ilyen szépet! Udvarias volt a Berci,Nem akarta elkergetni.Így aztán csak tovább lapult,A hasára nem is gondolt. Érkezett a legyek hada,Jaj volt is most neki baja!Meg kellene egyet fogni!Mégsem akart megmozdulni. A lepke meg élvezkedett,Mert béka orron ülhetett.Hogyha ezt elmondja otthon,Nevetnek nagyot a dolgon! Szegény Berci gyomra korog,S a lepke az orrán topog.A legyek meg úgy nevettek!Megunták és tovább mentek. Jót pihent a piros lepke,Mindjárt jó is lett a kedve.Akkor aztán uccu neki,Elkezdett tova röppenni! Szegény Berci éhen maradt,Légy a tónál egy sem maradt.Kénytelen a diétára,S ráfanyalgott az algára! {loadposition mobil} A szerző profilja

Arany János - Nyalka huszár

Arany János - Nyalka huszár Nyalka huszár, honnan oly vágtatva?S hogy’ tettél szert vezeték lovadra?Engem uccse’, gyönyörű egy állat:Adok érte jó forintot százat. „Azt ne tőlem, a kardomtól kérdje:Markolatig vérbe gázolt érte.Tegye vissza, kérem, foglalóját;Hadnagy uram, nem eladó jószág.” Ejnye, fiú!... no de, annyi mint a...Nem teszem én erszényemet vissza:Kétszer annyit mondok, s ahogy illik,Lefizetem utolsó forintig. „Hadnagy uram, megkövetem szépen:Egy szó mint száz: nem eladó nékem.”Hogyne volna, mennydörgős huszárja!Ráadásul még egy száz, megjárja? „Mi tagadás! helye vón’ a pénznek,Fel is férne ily szegény legénynek;Hanem egy új tisztnek lova nincsen:Jó pajtásom: neki szántam - ingyen.” (1849) loadposition szalag}

Benedek Elek - Az ember a legerősebb

Az ember a legerősebb Szomorúan kullogott a farkas az erdőben, fülét-farkát leeresztette, s mind csak a földet nézte. Észre sem vette, hogy szembejön a medve, csak akkor nézett fel ijedten, mikor a medve köszöntötte:- Jó reggelt, farkas koma.- Adjon isten, medve koma - fogadta búsan a farkas.- Hát neked mi bajod? Olyan szomorú vagy, mint a háromnapos esős idő!- Hagyd el, medve koma, ne is kérdezd! Nem látod: fejem, nyakam, oldalam csupa vér?- Az ám, farkas koma! Talán bizony verekedtél valamelyik atyádfiával?- Dehogy azzal, dehogy azzal. Az emberrel akadtam össze, de meg is jártam. Cudarul megtépázott.A medve nagyot kacagott.- Szégyelld magad, farkas koma! Hát még az ember is valami? Na, nekem a fél fogamra sem volna elég.- Ne bízd el magadat, medve koma - mondta a farkas. - Bizony mondom neked, hogy az ember a legerősebb „állat” a világon. Én tudom, mert én próbáltam.- Hogyhogy?- Hát úgy, hogy bementem a faluba, hátha akad egy kis báránypecsenye. Az ám, csakhogy a kutya észrevett, s ámbátor atyafiságban volnánk, elárult a gazdájának, az embernek. Az ugatásra kijött a gazda, s valami fokossal vagy mivel úgy eldöngetett, hogy alig tudtam elvánszorogni.- Már én mégiscsak azt mondom - erősködött a medve -, hogy fél fogamra sem elég az ember.- Én meg azt mondom, hogy az ember a legerősebb állat.- Szeretném látni!- Azt ugyan megláthatod.Erre a medve kitépett egy bokrot, s miszlikbe tépte-szaggatta.- Nézd, farkas koma, így tépném össze az embert.- Meghiszem azt, komám, csakhogy az ember nem hagyja magát, mint a bokor.- Hiszen ne hagyja, úgyis összeszaggatom.- Nem hiszem, komám.- Nem-e? Fogadjunk!- Itt a lábam, nem disznóláb!- Itt a talpam, ez sem disznóláb!Fogadtak egy nyúlba, s azzal meghúzódtak egy bokor mögé, úgy várták, hogy jön-e arrafelé ember.Amint ott vártak, várakoztak, leskelődtek, arra jött egy gyermek. Kérdi a medve:- Ember-e ez, farkas koma?- Nem.- Hát mi?- Ez még csak lesz ember.Tovább vártak, várakoztak, leskelődtek, s ím, arra jött egy öreg koldus.- Hát ez ember-e?- Nem.- Mi hát, ha nem ember?- Ez csak volt ember - mondta a farkas.Tovább vártak, várakoztak, leskelődtek, s arra jött egy asszony.- Hát ez ember-e?- Ez sem ember. Ez csak asszony.Tovább vártak, várakoztak, leskelődtek, s ím, egyszerre csak jön egy huszár a lován.- Hát ez mi? Ez csak ember?- Ez már ember! - mondotta a farkas.A medvének sem...

Afrikai mese - Az oroszlán menyasszonyok

Az oroszlán menyasszonyok Élt egyszer egy faluban négy leány. Ketten közülük testvérek, s volt nekik egy kisöccsük is. Kedvese is volt mind a négy leánynak. Mondják egy szép napon a legények:-- Tartsuk meg a lakodalmat! Gyertek velünk holnap a falunkba!Feleli a négy leány:-- Megyünk hát, hogyne mennénk!Mondta a nővérek kisöccse is:-- Megyek ám én is veletek!Ott éjszakázott akkor a négy legény a négy leánynál, másnap aztán valamennyien fölkerekedtek, velük ment a kisfiú is. Mennek, mennek, mendegélnek, egyszer azt mondja párjának mind a négy legény:-- Eredjetek csak, mi hátramaradunk vacsorára valót vadászni.Szólott a kisfiú:-- Veletek maradok én is.A négy leány folytatta útját, de alighogy eltűntek szem elől, megragadta a négy legény a kisfiút, bekötötték a szemét, s feltették egy fa tetejére. Azt mondták neki:-- Menten véged, ha leveszed a kendőt a szemedről!Ráfelelt a kisfiú:-- Nem veszem én, dehogy veszem!A négy legény egy szempillantás alatt oroszlánná változott! A kisfiú meg kikukucskált a kendő mögül, s látta, amint az oroszlánná vált négy legény üldözőbe vesz egy antilopot. El is ejtették, aztán megint visszaváltoztak emberi alakjukba. Ekkor a kisfiú visszahúzta a szemére a kendőt. Jött a négy legény, leemelték a gyereket a fáról, szeméről le a kendőt, s kérdezték:-- Láttál-e valamit?-- Már hogyan is láttam volna? -- méltatlankodott a kisfiú. -- Hisz kendő volt a szememen!-- No, akkor jól van -- mondta rá a négy legény, s dolguk végezetten eredtek a négy leány után. Elérkeztek aztán egy barlanghoz. Mondja a négy legény:-- Maradjunk itt éjszakára! Megfőzik a leányok a húst, aztán leheveredünk, s reggel majd megyünk tovább.Úgy is történt: a négy leány megfőzte a húst, a legények ettek belőle egy keveset. Hanem akkor így szólottak a leányokhoz:-- Egyetek csak, lakjatok jól! A maradékot meg a csontokat dobjátok el. Azzal a négy legény ment útjára, s a négy leány meg a kisfiú jóllakott az antilophússal. Akkor aztán eldobták a csontokat meg a maradékot. Jóllaktak, le is feküdtek, s a négy leány menten elaludt. Nem úgy azonban a kisfiú! Lefeküdt ő is, de nem jött álom a szemére. Kikukucskált a barlangból, s meglátta az eldobott húsmaradékot meg a csontokat. Közben a négy legény ott rejtőzött a bokorban, várták, mikor alszik el a négy leány meg a kisfiú. Amikor azt...

Benedek Elek - Kondás Jankó

Kondás Jankó Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egyszer egy szegény ember s annak három fia. De olyan szegény volt ez az ember, mint a templom egere. Mikor ettek, mikor nem. Azt mondja egyszer a szegény ember a legidősebb fiának:- Eredj, fiam, az erdőbe, s vágj fát, majd talán megáld valaki. Elmegy a legény az erdőbe, vágja a fát, hogy csak úgy csurgott róla a verejték. Amint ott kínlódik, izzad, odamegy egy ősz öregember, s mondja neki:- Hát te mit kínlódsz, fiam?- Én bizony fát vágok, öregapám, talán megáld valaki.Mondja az öregember:- Hagyd azt a favágást, fiam, eredj haza, van az apádnak egy szántóföldje, azon a szántóföldön egy diófa, a diófa alatt egy lyuk, nézzetek bele, majd találtok ott valamit.Hazamegy a legény, mondja az apjának, hogy mit hallott az ősz öregembertől, mennek mindjárt a szántóföldre, s hát csakugyan a diófa alatt van egy nagy lyuk. Bekukucskálnak, s látják, hogy odalent egy nagy kamara van, s az a kamara tele van liszttel, szalonnával s mindenféle jó elemózsiával. Ott mindjárt fölszednek, amit felszedhetnek, viszik haza, s nagy vendégséget csapnak. Mondja másnap a szegény ember a középső fiának:- Eredj, fiam, te is az erdőbe, hátha téged is megáld valaki.Kimegy a középső legény is, vágja, rója a fát, s hát jön az ősz öregember, megszólítja a fiút:- Ugyan mit kínlódol, fiam? Eredj csak haza, van az apádnak egy szántóföldje, a szántóföldjén egy akácfa, az akácfa alatt egy nagy pince, tele van az boroshordókkal.Hazamegy a legény, mondja az apjának, hogy mit hallott. Mennek a szántóföldre, s hát csakugyan igaza volt az ősz öregembernek. Volt abban a pincében száz boroshordó is. Mindjárt csapra ütöttek egy hordót, jól ellátták magukat, aztán szekeret fogadtak, s a sok hordót hazavitték.Harmadnap azt mondja a szegény ember a legkisebb fiának:- No, Jankó fiam, eredj ki te is az erdőbe, hátha téged is megáld valaki.Kimegy Jankó, vágja a fát, izzad erősen. De egyszer, mit gondol, mit nem, eldobja a fejszét: ő bizony többet nem kínlódik, úgyis van otthon enni- s innivaló elég. Tüzet gyújtott, szalonnát vett elő a tarisznyájából, nyársra húzta, s úgy sütögette a szalonnát.Amint a tűz mellett ül, odajön az öregember, s kérdi Jankót:- Hát te, fiam, mit csinálsz itt?- Én bizony, öregapám, szalonnát sütök. Az apám...