Mesék versek, nem csak gyerekeknek

meseillusztrálás

Kedvenc meserészlet illusztrálás!
Legyél Te a mesehős! Küzdj meg a sárkánnyal, mentsd meg a királylányt. Ehhez csak a portréd kell. Bármilyen helyzetbe belerajzolunk!

A részleteket itt
találhatod hamarosan..

Hamarosan!

Az oldalainkon található népmeséket rövidesen több nyelven, akár kétnyelvű kiadásban is meg lehet majd vásárolni!

Újdonságok - értesítések

Ha érdekelnek a legújabb kétnyelvű meséink iratkozz fel értesítésünkre

Mesékkel kapcsolatos aktualitások

Kategória:

Várhatóan ősztől jön a kétnyelvű mesék sorozat!

Az idegen nyelvű mesék lehetőséget teremtenek arra, hogy gyermekek és felnőtek egyaránt fejlesszék szókincsüket, akár az esti meseolvasás közben. 

Reklám

Érdekességek

Valentin nap, azaz Bálint napja

A Valenti nap eredete

Szent Bálint - Valentin napA katolikus naptár szerint február 14. Szent Bálint napja. Újabban mégis azt hirdetik lépten-nyomon idehaza, hogy Valentin napja, pedig Valentin magyarul Bálint. A nyugatról érkező új szokás szerint ez a „szerelmesek napja”, ami szintén Szent Bálintnak köszönhető, ő ugyanis többek között a jegyesek védőszentje. Többek között, mert a fiatal házasoké, az epilepsziásoké és a hasfájósaké is.

Bővebben...:

Legfrissebb anyagok

Az oroszlán király és a sas király
Az oroszlán király és a sas király Egy nap réges-régen egy fiatal pávián üldögélt egy magas, árnyékos fa alatt. Egyszer csak a felső ágak közül hangok szűrődtek le hozzá. Kíváncsi alkat lévén állandóan kész volt arra, hogy beleüsse az orrát mások dolgába. Most is nagyra nyitotta füleit, és addig nyújtogatta a nyakát, amíg meg nem látta a hangok tulajdonosát....
2016-06-23
Afrikai mesék
Tovább is van mondjam még?
A hiéna és a hold - A csillagok szíve
A csillagok szíve Hallgattam a csillagok beszédét. Azt mondják a csillagok: Cau! Cau! Kérdeztem nagyapámat: mit jelent a csillagok beszéde? Nagyapám akkor, azon a hűvös estén kunyhója előtt üldögélve elmondta nekem az emberek és a csillagok beszélgetését: Amikor nagy az éhínség, a busmanok a csillagokhoz fohászkodnak: adnának a szívükből egy darabot, hisz minden...
2016-06-23
Afrikai mesék
Tovább is van mondjam még?
Aiszóposz - Az ember és a szatürosz
Az ember és a szatürosz Azt mesélik, hogy egy ember egyszer barátságot kötött egy szatürosszal. Mikor beállt a tél, és nagy hideg lett, az ember szájához tartotta a kezét, és rálehelt. Mikor a szatürosz megkérdezte, miért teszi ezt, megmondta, hogy a hideg miatt melengeti a kezeit. Később asztalhoz ültek, és mivel az étel nagyon forró volt, az...
2016-06-23
Aiszóposz meséi
Tovább is van mondjam még?
Aiszóposz - A lehetetlent ígérő ember
A lehetetlent ígérő ember Egy szegény ember betegeskedett, és már nagyon rosszul volt. Miután az orvosok feladták a reményt, az istenekhez fohászkodott, hekatombát és fogadalmi ajándékokat ígérve nekik, ha talpra áll. Felesége megkérdezte tőe: „Honnan fogod ezeket  megadni?” – mire ˝o így felelt: „Talán bizony azt hiszed, meg fogok...
2016-06-23
Aiszóposz meséi
Tovább is van mondjam még?
A hiéna és a hold - Dél-Afrikai mese
A hiéna és a hold Dél-Afrikai mese Egyszer a hiéna csontot talált. Foga közé fogta, és magával vitte. Azon az éjszakán a hold csodálatosan fénylett, a víz ami mellett elhaladt, nyugodt volt. Mikor a hiéna meglátta a holdat a víz tükrén, eldobta a csontot, és meg akarta kaparintani magának, mivel azt hitte, hogy egy zsírosabb húsdarab. Ráugrott, de nem lelte meg, csak...
2016-06-21
Afrikai mesék
Tovább is van mondjam még?
H. C. Andersen - Pöttöm Panna
Pöttöm Panna Volt egyszer egy asszony, aki hiába sóvárgott gyermek után, pedig beérte volna egy pirinyóval is. Végül elment egy öreg javasasszonyhoz, és azt mondta neki: - Gyermeket szeretnék, ha akkorkát is, mint a kisujjam fele. Adj tanácsot, mitévő legyek. - Megmondom én - felelte a javasasszony. - Itt van ez az árpaszem. Nem közönséges árpaszem, ez nem olyan, ami a...
2016-06-21
Hans Christian Andersen...
Tovább is van mondjam még?
Image
H. C. Andersen - A százszorszép
A százszorszép Hallgass ide, mesét mondok! Kinn a faluvégen, a dűlőút szélén, állt egy takaros kis parasztház - biztosan láttad te is arra jártodban. A ház előtt virágoskert pompázott, körülötte léckerítés; azon túl árok húzódott, s az árokparti zsenge fűben egy kis százszorszép bontogatta szirmait. Melegen simogatta a nap, akár a kert pompás...
2016-04-30
Hans Christian Andersen...
Tovább is van mondjam még?
Az oroszlán király és a sas király
Az oroszlán király és a sas király Egy nap réges-régen egy fiatal pávián üldögélt egy magas, árnyékos fa alatt. Egyszer csak a felső ágak közül hangok szűrődtek le hozzá. Kíváncsi alkat lévén állandóan kész volt arra, hogy beleüsse az orrát mások dolgába. Most is nagyra nyitotta füleit, és addig nyújtogatta a nyakát, amíg meg nem látta a hangok tulajdonosát. A beszélgetés annál is inkább felkeltette érdeklődését, mivel uráról, a szárazföldi állatok királyáról volt szó. Ahogy felkukucskált, látta, hogy egy kísérteties, kopasz nyakú keselyű beszél a sas királyhoz: -- Minden tollasok ura! -- szólt a keselyű, tisztelettel hajtva meg fejét. -- Senki ezen a földön vagy a levegőben nem mérhető hozzád. Miért hagyod, hogy mások királynak nevezzék magukat? Tollas Méltóság! Senki sem merészelhetné elvitatni minden élők feletti uralmadat. Mégis az a senkiházi oroszlán ott lent arcátlanul azt üvölti, hogy ő mindenek királya! A sas egyetértően bólintott: -- Én jó tanácsadóm! Valóban senki sem alkalmasabb nálamnál az uralkodásra. Csak én tudom megvédeni alattvalóimat bármilyen őket fenyegető veszélytől. Az erőm fáradhatatlan szárnyaimban van. Ki tud nagyobb magasságokba repülni, vagy messzebbre ellátni nálam? -- Igaz, király -- felelte a keselyű --, mivel az ostoba oroszlán egyszerű földi helyzetéből fakadóan alig lát az orrán túl. Négylábú alattvalói közül már sokat megöltek a vadászok, mert ő soha egyetlen figyelmeztető hangot nem tudott adni nekik. A veszedelem már utol is érte őket, még mielőtt akár csak tudomására jutott volna. De te, uram, a nagy magasságból minden veszélyt látsz, és figyelmezteted tollas alattvalóidat. A sas felborzolta tollait és azt kérdezte: -- Szerinted ő van olyan szép, mint én? -- Egyáltalán nem, uram -- felelte a keselyű mélyen hajlongva. -- Ő csak egy szánalmas négylábú, nagy bozonttal a nyaka körül. Míg te, királyom, a szárnyaid úgy tündökölnek, akár egy aranymedálokkal kirakott palást. Nemes fejedet tollak koronázzák, és ápolt tested úgy ragyog a fényben, akár a fekete gyöngy. A sas szemei csillogtak az izgatottságtól, ahogy tanácsadója dicséretét hallgatta. -- Milyen igazad van! -- tört ki belőle. -- Miért kellene eltűrnöm ezt az oroszlánt? Háborút indítok ellene és térdre kényszerítem. Ezt már nem bírta hallgatni a pávián....
A hiéna és a hold - A csillagok szíve
A csillagok szíve Hallgattam a csillagok beszédét. Azt mondják a csillagok: Cau! Cau! Kérdeztem nagyapámat: mit jelent a csillagok beszéde? Nagyapám akkor, azon a hűvös estén kunyhója előtt üldögélve elmondta nekem az emberek és a csillagok beszélgetését: Amikor nagy az éhínség, a busmanok a csillagokhoz fohászkodnak: adnának a szívükből egy darabot, hisz minden csillag olyan nagy, s bizonyára tele van eleséggel. Adjanak hát szívükből a szegény busmanoknak, hogy azok is jóllakjanak. Ilyenkor mondják a csillagok: Cau! Cau! Az emberek meg visszafelelnek nekik: Cau! És félnek, hogy a csillagok megbűvölik a gazellákat, hogy ember el ne ejthesse őket. Amikor feltűnik egy-egy csillag, nagyapám így beszél hozzá: -- Tele van a szíved, te csillag, adj hát nékem belőle! Vedd helyette az én szívemet, az én éhező szívemet! Éhezem, koplalok, jóllaknék egyszer már én is, mint te! Tele van a gyomrod, adj hát belőle nekem! Vedd helyette az én gyomromat, az én éhező gyomromat! Jóllakott vagy, nagy vagy, én meg éhezem, koplalok. Koplalj egyszer te is! Add nekem a karodat is, vedd helyette az enyémet! Nem ejt már vadat az én karom, elhibázom mind a célt. Kívánta erősen, bár eltalálná nyila a gazellát, azért kérte a csillag karját, s adta volna helyébe a magáét, hisz azzal egyre csak célt tévesztett. Befejezte a fohászát nagyapám, leült a kunyhója elé, s arra gondolt: de jó volna meghegyezni nyilait, felajzani íját, elejteni azt a gazellát! {loadposition szalaag}
Aiszóposz - Az ember és a szatürosz
Az ember és a szatürosz Azt mesélik, hogy egy ember egyszer barátságot kötött egy szatürosszal. Mikor beállt a tél, és nagy hideg lett, az ember szájához tartotta a kezét, és rálehelt. Mikor a szatürosz megkérdezte, miért teszi ezt, megmondta, hogy a hideg miatt melengeti a kezeit. Később asztalhoz ültek, és mivel az étel nagyon forró volt, az ember megfogta, a szájához vitte és megfújta.Mikor a szatürosz megint faggatni kezdte, hogy miért teszi ezt, közölte, hogy h˝uti az ételt, mert nagyon meleg. A szatürosz ekkor így szólt hozzá: „Felmondom neked a barátságot, ember, ha te egy szájból meleget és hideget is fújsz.” Tehát nekünk is kerülnünk kell az olyan barátságot, amely kétséges természetű. {loadposition szalag}
Aiszóposz - A lehetetlent ígérő ember
A lehetetlent ígérő ember Egy szegény ember betegeskedett, és már nagyon rosszul volt. Miután az orvosok feladták a reményt, az istenekhez fohászkodott, hekatombát és fogadalmi ajándékokat ígérve nekik, ha talpra áll. Felesége megkérdezte tőe: „Honnan fogod ezeket  megadni?” – mire ˝o így felelt: „Talán bizony azt hiszed, meg fogok gyógyulni, hogy az istenek ezt behajtsák rajtam?” A mese bizonyítja, hogy az emberek könnyen ígérnek olyasmit, amit valójában nem szándékoznak beváltani. {loadposition szalag}
A hiéna és a hold - Dél-Afrikai mese
A hiéna és a hold Dél-Afrikai mese Egyszer a hiéna csontot talált. Foga közé fogta, és magával vitte. Azon az éjszakán a hold csodálatosan fénylett, a víz ami mellett elhaladt, nyugodt volt. Mikor a hiéna meglátta a holdat a víz tükrén, eldobta a csontot, és meg akarta kaparintani magának, mivel azt hitte, hogy egy zsírosabb húsdarab. Ráugrott, de nem lelte meg, csak fülig elmerült a vízben, amit alaposan felkavart. Kimászott a partra, és várt, mozdulatlanul. A víz lecsillapodott, s újra megjelent tükrén a hold. A hiéna megint ugrott egyet, mert hirtelen akarta megkaparintani a holdat. Már azt hitte megvan, pedig még vizet sem tartott a szájában. A hiéna újból kikecmergett a partra és lesben állt. Arra jött egy másik hiéna, elcsente a csontot, és otthagyta a várakozót. Lassan hajnalodni kezdett, és a hold fénye eltűnt a nappali fényben. A hiéna pórul járt. De másnap is visszatért, visszatért naponta, míg egészen le nem taposta a környéket. Sokan nevettek a hiénán, aki újra meg újra belevetette magát a vízbe, harapta a vizet, ami kicsorogott a pofájából, s nem marad benne semmi. Azóta, ha valakit kinevetnek a butaságáért, azt mondják neki: - Olyan vagy, mint a hiéna, aki eldobta a csontot, és nem szerzett magának semmit, mert a holdat látta a vízben. {loadposition szalaag}
H. C. Andersen - Pöttöm Panna
Pöttöm Panna Volt egyszer egy asszony, aki hiába sóvárgott gyermek után, pedig beérte volna egy pirinyóval is. Végül elment egy öreg javasasszonyhoz, és azt mondta neki: - Gyermeket szeretnék, ha akkorkát is, mint a kisujjam fele. Adj tanácsot, mitévő legyek. - Megmondom én - felelte a javasasszony. - Itt van ez az árpaszem. Nem közönséges árpaszem, ez nem olyan, ami a földeken terem, vagy amit a tyúkok elé szórnak. Ültesd el egy virágcserépbe, s várd meg, mi lesz belőle. - Áldjon meg az Isten - hálálkodott az asszony, és tizenkét ezüstpénzt adott a jó tanácsért a javasasszonynak. Azzal hazament, elültette az árpaszemet, s az nyomban ki is hajtott, szemlátomást nőtt, s egy tulipán formájú pompás, nagy virágot hozott. A virág szirmai szorosan csukva voltak, mintha még csak bimbó lett volna. - De szép virág! - gyönyörködött benne az asszony, aztán megcsókolta a pirossárga szirmokat. Alighogy érintette az ajkával, megpattant és felhasadt a bimbó; most már látszott, hogy igazi tulipán, de a szirmai rejtekében, parányi zöld széken, egy pöttömnyi leányka üldögélt, olyan szép és kedves, hogy gyönyörűség volt ránézni. Akkorácska volt csak, mint a kisujjam fele, s az asszony nyomban el is nevezte Pöttöm Pannának. Egy szép, fényes dióhéj lett Pöttöm Panna bölcsője, derékalja kék ibolyaszirom, rózsalevél a takarója. Ebben aludt éjszaka, nappal meg az asztalon játszadozott: az anyja egy tányér vizet tett az asztalra, s a tányért virágokkal fonta körül. A tányér vízben tulipánszirom ringatózott, azon csónakázott Pöttöm Panna. Két fehér lószőrszál volt az evezője, azzal hajtotta a csónakját a tányér egyik szélétől a másikig. Öröm volt nézni. Énekelni is tudott Pöttöm Panna, olyan lágyan, olyan szépen, hogy senki se hallott hozzá foghatót. Egy éjszaka, amikor szép kis ágyában az igazak álmát aludta, egy fertelmes varangyos béka ugrott be az ablakon. Utálatos állat volt, kövér és nyirkos; egyenesen az asztalra pottyant, ahol rózsalevél-takarója alatt Pöttöm Panna aludt. - Ez volna még csak a fiamnak való feleség! - örült meg neki a béka, azzal fölkapta Pöttöm Pannát dióhéj-ágyacskájával együtt, és kiugrott vele az ablakon a kertbe. A kert alatt mocsaras partú, széles patak folydogált; itt, a mocsárban lakott fiával a fertelmes béka. Rút volt a fia is, pedig az az anyjára...
H. C. Andersen - A százszorszép
A százszorszép Hallgass ide, mesét mondok! Kinn a faluvégen, a dűlőút szélén, állt egy takaros kis parasztház - biztosan láttad te is arra jártodban. A ház előtt virágoskert pompázott, körülötte léckerítés; azon túl árok húzódott, s az árokparti zsenge fűben egy kis százszorszép bontogatta szirmait. Melegen simogatta a nap, akár a kert pompás díszvirágait, s a szerény kis virág szinte szemlátomást nyúlott, erősödött.  Egy reggel aztán kitárta valamennyi fehér-rózsaszín, apró szirmát, megmutatta porzóinak sárga gombját - mintha egy arany napocskát rózsás sugarak vettek volna körül. A kis százszorszépnek eszébe se jutott, hogy ő csak egy szegényes ruhájú mezei virág, hogy észre se veszik a fű között; boldog volt és elégedett, hálásan fordult a meleg nap felé, nézte sugaras arcát, és hallgatta a magasban szántó pacsirta énekét. Ünnepi öröm töltötte el, mintha vasárnap lett volna, pedig éppen hétfő volt; a gyerekek iskolában ültek és tanultak; a százszorszép is tanult, ahogy ott üldögélt kis zöld szárán az árokparti fűben: tanult a naptól meg a természettől, s csordultig telt a szíve hálával. A pacsirtát hallgatta, úgy érezte, azt mondja el énekében, amit ő is érez; áhítattal nézett föl a boldog madárra, amely énekelni is tud meg röpülni is, de irigység nem volt a szívében, nem bánkódott, hogy neki egyiket se adta meg a természet. "Látok és hallok, ez elég! - gondolta magában. - Simogat a nap, elfutóban megcsókol a szél. Kívánhatok-e többet?" A kerítésen belül mereven állt a sok előkelő virág, mintha nyársat nyelt volna; minél kevesebb illatot árasztottak, annál gőgösebben vetették föl a fejüket. A pünkösdi rózsák földuzzasztották az arcukat, hogy nagyobbak legyenek, mint a rózsák, pedig hát nem a nagyság teszi a virágot. A tulipánok csodálatos színekben pompáztak, s ezt ők is tudták, hát kihúzták magukat, hogy mindenki láthassa őket. Persze észre se vették az árokparton virágzó százszorszépet, de az annál többet gyönyörködött bennük. "Milyen pompásak, milyen előkelők! Az a szép hangú madár biztosan leszáll közébök, és meglátogatja őket. De jó, hogy ilyen közel születtem, és láthatom ezt a pompát!" Még végig se gondolta, egyszer csak árnyék borult fölébe: a pacsirta ereszkedett alá a magasból. Csakhogy nem a...

Rendezvények